Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Nagy kiakadás lett a nyugati országok nyilatkozatából: az ázsiai nagyhatalom szerint beavatkoztak a belügyeibe

Kína tiltakozott a brit kormánynál, miután tíz ország közös nyilatkozatban bírálta a Joshua Wong hongkongi demokráciapárti aktivistára kiszabott tízéves börtönbüntetést - jelentette szombaton a Hszinhua kínai állami hírügynökség Kína londoni nagykövetségének pénteki közleményére hivatkozva.
0 komment

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a…
0 komment

Pengeélen táncol a kormány sorsa: 50 éve nem látott fordulat jöhet a távoli szigetországban

Szinte teljesen fej fej mellett végzett a kormányzó jobbközép Nemzeti Párt és a legfőbb ellenzéki erőnek számító balközép Munkáspárt a szombati új-zélandi parlamenti választáson - írja a Reuters. A voksok túlnyomó részének összeszámlálása után a jelenlegi kormánykoalíciónak mindössze kétfős többséget jósolnak, a végeredményre azonban a külföldön leadott voksok miatt még heteket kell várni.
0 komment

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos…
0 komment

Bénító akció Oroszország ellen: elérhetetlenné váltak a kiemelt statisztikai adatbázisok

Kibertámadás érte az orosz állami statisztikai hivatalt, a Roszsztatot, amely továbbra is a rendszerei helyreállításával küzd - írta meg a Bloomberg. Az informatikai incidens miatt több fontos makrogazdasági jelentés megjelenése is csúszik, ráadásul a szervezet honlapjáról számos korábban közzétett adat is eltűnt.
0 komment

Putyin kulcsembereivel bővült a béketárgyalásokra készülő orosz delegáció

Magas rangú katonai vezetők és diplomaták, köztük Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes is helyet kapott abban az orosz küldöttségben, amely a jövő héten tárgyalóasztalhoz ül az Egyesült Államok és Ukrajna képviselőivel. Az Abu-Dzabiban megrendezendő háromoldalú találkozó célja az ukrajnai háború lezárása, február óta pedig ez lesz az első ilyen jellegű egyeztetés a felek között.
0 komment

Ez a gáz a szén-dioxidnál is jobban fűti a felmelegedést – Mégis alig történik valami a visszafogására

A metán a szén-dioxid után a globális felmelegedés második legjelentősebb okozója, üvegházhatása rövid távon akár 80-szor erősebb is lehet a szén-dioxidénál. A globális metánkibocsátás eközben folyamatosan növekszik, miközben jelentős része olyan emberi tevékenységekhez – a mezőgazdasághoz, a fosszilis energiahordozók kitermeléséhez és a hulladékgazdálkodáshoz – kapcsolódik, amelyeknél viszonylag alacsony költséggel is lehetne mérsékelni a szennyezést. A klímaváltozás ráadásul egy önmagát…
0 komment

Szinte hihetetlen, pedig igaz: ezután is lesz 3%-os hitel a használt lakásokra, így tudod felvenni

A csapból is az folyik, hogy 5%-ra emelte a kormány a használt lakásokra felvehető hitelek 3%-os kamatát, ami sokkal magasabb törlesztőrészletet jelent a hitelfelvevők számára. Sokan megfeledkeznek viszont arról, hogy továbbra is létezik egy fix 3%-os kamatozású hitelprogram használt lakás vásárlására is, ráadásul bármely településen igénybe vehető. A csavar az, hogy ez sokak számára még az eddigi Otthon Startnál is kedvezőbb lehet, a Wekerle Pluszról nem is beszélve. De vajon melyik…
0 komment

Nyilvánosságra került dokumentumok: a miniszterelnök fizetésének többszörösét keresték a magyar kutatóhálózat csúcsvezetői

Milliós havi alapbér, luxuskörülményeket biztosító utazások, prémiumjuttatások és vaskos végkielégítés jellemezte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat 2026. október 21-én távozott vezetőinek munkaszerződését. Gulyás Balázs volt elnök és Jakab Roland korábbi vezérigazgató jövedelme jelentősen meghaladta az állami csúcsvezetőkét, miközben a hálózat kutatóinak átlagbére ennek csupán a töredékét tette ki - írta meg a Telex. Az ügy előzményéről itt írtunk.
0 komment

Tisza-kormány: péntek esti kirúgások, bicskei gyermekotthon-ügy

Pénteken a belpolitikai nap egyik legfontosabb fejleménye a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülése volt. Szabó Máté volt ombudsman szerint már 2012-ben egyértelmű volt, hogy az intézményben szexuális bántalmazások történtek, és az otthon vezetése megpróbálta eltussolni az ügyet; az erről szóló jelentést Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta.
0 komment

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta…
0 komment

Fizessenek a gazdagok? Az igazság a sokat vitatott vagyonadóról

Közeleg a vagyonadó, a törvénytervezet már ismert, és a politikai támogatás is biztos, a közgazdászok többsége azonban ellenzi vagy legalábbis óvatosságra int. A tőke–munka modellből kiindulva vizsgálom meg, hogy közgazdasági nézőpontból mennyire indokolható az új adó, és arra jutok, hogy lényegében kettős adóztatásaról van szó.
0 komment

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban.…
0 komment

Medián: A Tisza-szavazókat jobban érdekelte a költségvetés, mint a fideszeseket, de az elszámoltatás mindent vitt

Az elmúlt napokban több fideszes politikus is azt állította a kormányról, hogy különböző ügyek napirendre emelésével próbálja elterelni a figyelmet a 2027-es költségvetésről. Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szerint például az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának az volt a célja, hogy ne a büdzséről beszéljenek az emberek, Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő szintén figyelemeltereléssel vádolta a kormányt. A Medián friss közvélemény-kutatása ugyanakkor azt mutatja, hogy a…
0 komment

Kiderült: gombaként terjed a fegyverként is használható forradalmi eszköz az ukrán fronton

Rekordszámú, több mint 30 ezer bevetést hajtottak végre az ukrán hadsereg pilóta nélküli földi járművei (UGV-k) októberben - közölte az ukrán védelmi minisztérium a Kyiv Independent cikke szerint. A korábban csak kísérleti jelleggel használt földi drónok mára nélkülözhetetlen eszközökké váltak a frontvonalon, különösen a logisztikai és a sebesültszállítási feladatokban.
0 komment

Dúl az AI-háború: hátat fordított riválisának az amerikai szoftveróriás

Fokozatosan leépíti az Oracle-től bérelt mesterségesintelligencia-kapacitásait a Microsoft. A döntés hátterében az áll, hogy a szoftveróriás felülvizsgálja a több milliárd dollár értékű felhőalapú együttműködéseit, és a jelenlegi hardverek már nem felelnek meg a vállalat műszaki elvárásainak - tudósított a Bloomberg.

Bejelentkezés vagy regisztráció