A gyártásra épülő beruházások helyett a magas hozzáadott értékű tevékenységek felé fordulna Magyarország befektetésösztönzése. Buday Bence, a HIPA vezérigazgatója a szervezet szerdai konferenciáján elmondta, hogy hazánkban 259 üzleti szolgáltató központ működik mintegy 120 ezer szakemberrel, és ezek 91 százaléka már alkalmaz vagy bevezet mesterséges intelligenciát. Zolnay Judit külgazdaságért felelős államtitkár szerint a kormány az üzleti szolgáltatásokra, az élettudományokra és a magas szintű…
Bár az elmúlt két évtizedben jelentősen bővültek a tőkefedezeti nyugdíjrendszerek, a kormányoknak még többet kell tenniük a nyugdíjcélú megtakarítások ösztönzéséért, hogy kezelni tudják az időskori megélhetés finanszírozásának kihívásait – hívja fel a figyelmet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet friss jelentése. A hagyományos, felosztó-kirovó rendszereket kiegészítő megoldások ugyan ellenállóbbá tették az ellátórendszereket, a munkavállalók többsége mégsem tesz félre eleget a…
Irán szándékosan húzhatta el a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, hogy gyengítsék Donald Trump elnök hatalmát – írta meg a BBC.
Hat negyedév után először csökkent a McDonald’s amerikai összehasonlítható forgalma, a gyorsétteremlánc továbbra is az árérzékeny vásárlók visszacsábításán dolgozik. A vállalat a költségek visszafogásával növelte nyereségét, a vártnál magasabb egy részvényre jutó eredményt pedig emelkedéssel fogadták a befektetők.
Az Ominimo insurtech startup január 1-jével biztosítópartnert vált, a jövőben pedig jelentősen bővítené hazai tevékenységét. A meglévő ügyfélállományt az eddigi partner, a Signal Iduna viszi tovább, míg az Ominimo egy új, globális biztosítóval együttműködve 2027 első negyedévében indul újra. A nemrégiben zárult forrásbevonása alapján unikornisnak számító cég a teljes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacra kiterjeszti a kínálatát, a casco mellett lakás-, felelősség- és…
Hiába bíznak a befektetők abban, hogy az amerikai félidős választások után év végi rali indulhat a tőzsdéken, a részvénypiacokat nyomasztó legfőbb problémák továbbra is megoldatlanok maradnak. Bár a politikai bizonytalanság enyhülése rövid távon javította a piaci hangulatot, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések csillagászati költségei és a megtérüléssel kapcsolatos kételyek továbbra is fékezik a technológiai szektort - írta meg a Bloomberg.
Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek…
Az energetikai infrastruktúrát ért nagyszabású orosz támadások következtében csökkenteni kellett az ukrán atomerőművek áramtermelését - közölte az Ukrinform.
Szinte biztosan nem fogja a Republikánus Párt visszaszerezni a Kongresszust 2028-ban, reális esély erre legközelebb talán 2032-ben lesz – közölte Ron DeSantis floridai kormányzó.
A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját - írja közleményében a cég. A tranzakciót követően a svájci fehérneműgyártó nem hagyja el a helyszínt, hanem egy ma bejelentett, tíz évre szóló megállapodás keretében bérlőként használja tovább a létesítményt.
A választások napján készítettek közvélemény-kutatást az amerikai választók körében, arról kérdezték az embereket mi számukra a legfontosabb kérdés jelenleg az Egyesült Államokban – közölte a BBC.
A Google 15 milliárd dolláros beruházással bővíti adatközponti és felhőalapú kapacitásait Malajziában. A techóriás lépése szorosan összefügg a mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedésével, amely világszerte óriási igényt támaszt a digitális infrastruktúra fejlesztése iránt - számolt be a Bloomberg.
Jelentős beruházói érdeklődést hozott az új magyar széltender: 37 pályázó összesen 46 pályázatot nyújtott be, közel 2300 megawattnyi szélerőmű megépítésére. A bontási adatok ugyanakkor visszaigazolják a helyszínválasztással kapcsolatos korábbi aggályokat, ugyanis hiába alakult ki több hálózati csomópontnál nagy verseny, két helyszín szinte üresen maradt. A különbség a következő kiírások szempontjából is fontos, hiszen a hosszú távú magyar szélenergia-tervek teljesítéséhez a meghirdetett…
Tizenkét meghatározó hazai szakmai és munkaadói szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására, válaszul az ágazatot sújtó, egyre kritikusabb szakemberhiányra - írja közleményében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Az átfogó reform fókuszában a gyakorlatorientált oktatás, a vállalatok aktív bevonása és egy új, úgynevezett triális képzési modell áll, amely hosszú távon biztosíthatja a minőségi utánpótlást. A jövő héten jön a Future of…
A nyugdíjba vonulás sokaknak nemcsak életmódbeli, hanem tartós pénzügyi törést is jelent. Egy átlagkereső magyar már az első nyugdíjas hónapban elveszítheti korábbi nettó jövedelmének ötödét-negyedét, később pedig tovább nyílik az olló: a nyugdíj jellemzően csak az inflációval nő, miközben a bérek ennél gyorsabban emelkedhetnek. Így a kezdeti százezres havi különbség két évtized alatt több százezer forintos réssé válhat. A magyarok tisztában vannak azzal, hogy takarékoskodniuk kell az…
Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal.
A keddi Checklistben (12:34-től) arról beszélgettünk, hogy egyre több jel mutatja, hogy a diploma és a munkatapasztalat ma már nem garancia a gyors elhelyezkedésre. A szellemi dolgozók, köztük tapasztalt vezetők is gyakran hosszabb álláskereséssel, erősebb versennyel és magasabb elvárásokkal szembesülnek. A cégek óvatosabban vesznek fel új munkatársakat, miközben a technológiai változások azt is átalakítják, milyen tudásra van valóban szükség. A témát Nagy-Józsa Dorkával, a Y2Y…
Meredek esésbe kezdtek Elon Musk cégeinek részvényei a szerdai nyitás előtti kereskedésben, miután az amerikai félidős választásokon a demokraták jelentős győzelmet arattak, és megszerezték az irányítást a Kongresszus felett. A megélhetési költségek emelkedése és az iráni háború miatti választói elégedetlenség komoly csapást mért Donald Trump elnökre, valamint a republikánusokat hatalmas összegekkel támogató milliárdos üzletemberre - tudósított a Bloomberg.
A kormány jóváhagyta a Hajós Alfréd Sportuszoda komplexumának felújítási koncepcióját, így megkezdődhet a nagyszabású beruházás előkészítése. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a projekt kormányzati felelőse a belügyminiszter lett, a megvalósítást pedig a Nemzeti Sportügynökség irányítja majd az érintett vizes sportszövetségek bevonásával.
Alapjaiban rendezi át az európai életbiztosítási piacot a költségek radikális leszorítására irányuló szabályozói nyomás és az olcsó digitális versenytársak térnyerése. A folyamat legmarkánsabb példája a német nyugdíjreform, amely 2027 januárjától eltörli a kötelező százszázalékos tőkegaranciát, és 1 százalékban maximálja az államilag támogatott standard nyugdíjtermékek éves költségét. A hagyományos, magas díjakra és ügynöki hálózatokra építő üzleti modell ezzel rohamosan veszíthet…