November 7–8-án három csillagjegy számára különösen szép pillanatokat tartogathat a hétvége. A horoszkóp szerint a Skorpió jegyébe lépő Hold felerősítheti az érzelmeket, és váratlan örömöket, megható találkozásokat hozhat. Van, aki régóta várt üzenetet kaphat, más pedig végre megtalálhatja a lelki nyugalmát.
Geoffrey Hinton Nobel-díjas mesterségesintelligencia-kutató szerint 14 hónapon belül bekövetkezhet az első súlyos, világszintű szabotázsakció. A szakember nem nukleáris katasztrófára gondolt, hanem például egy olyan támadásra, amely globális áramszünetet okoz, vagy egy hétre megbénítja a nemzetközi fizetési rendszert. Keleti Arthur kibertitok-jövőkutató a riportban hangsúlyozta, hogy a technológia jövője legalább annyira derűs, mint amennyire borús, és számos pozitívumról kevés szó esik. A…
A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Milant a San Siróban, és négy mérkőzés után 12 ponttal áll az Európa-ligában. Osváth Attila az RTL-nek adott interjúban elmondta, miért nem bátorság, hanem tudatos felkészülés kellett a sikerhez, hogyan tudták nyomás alatt tartani az olaszokat, és miért nem beszélnek még a legjobb nyolcról.
Október 30-án mutatták be a budapesti Centrál Színházban A Világtörténelem legjobb színdarabja című előadást Szinetár Dóra főszereplésével. A színésznő nemcsak a színpadon állt helyt, hanem a magánéletben is új szerepbe került: szeptember végén megszületett első unokája, Panka.
Közel 110 millió vendégéjszakával egyetlen ország toronymagasan vezeti Európa legnépszerűbb kempingcélpontjainak 2026-os rangsorát. A friss adatokból az is kiderül, hol töltötték a legtöbb éjszakát a sátras és lakóautós turisták a nyáron. A magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye, Horvátország is bekerült az első ötbe.
D. Tóth Kriszta új regénye, a Lábon kihordott élet fikciós történet, amelynek egyik fontos férfi szereplője, Kornél hentesként dolgozik. Annak érdekében, hogy a karaktert és a környezetét hitelesen tudja ábrázolni, az író ellátogatott egy verőcei húsüzembe, ahol több napot töltött el. Hajnalban érkezett a munkahelyre, és diktafonnal rögzítette a tapasztalatait, miközben kérdezgette a henteseket és végigkövette a munkafolyamatokat, köztük a virsli készítését is. Bár elmondása szerint nem…
Miért nehezebb leadni a plusz kilókat a változókorban? Mit érdemes változtatni az étkezésünkön és a mozgáson? A Metamorfózis vasárnapi adásában az egyik legfontosabb és legtöbb hölgyet érintő kérdést boncolgatjuk szakértőinkkel, azaz a változókori súlygyarapodással foglalkozunk.
Három új lineáris vásárlási lehetőség, jelentősen bővülő streaminginventory, új digitális hirdetési formátumok és pontosabb célzási megoldások: az RTL a Big Picture konferencián mutatta be 2027-es kereskedelmi ajánlatát. A vállalat célja, hogy teljes televíziós és digitális portfóliójára építve több választási lehetőséget, szélesebb elérést és kiszámíthatóbb együttműködést kínáljon hirdetőinek.
Egészen különleges éjszakai programot kínál Bécs egyik legismertebb múzeuma: a látogatók hálózsákban, dinoszauruszcsontvázak között tölthetik az éjszakát. A programhoz vacsora, éjszakai múzeumi séta és különleges kilátás is jár. Az élmény azonban nem olcsó, és a helyek rendszerint órák alatt elfogynak.
Mindenki szereti a rendet és tisztaságot, de Ábel Anita különösen nagy kedvelője ennek. Olyannyira, hogy képes akár egy hosszú nap után hazaérve, késő este is elkezdeni takarítani csak azért, hogy reggel ne a koszra és kupira ébredjen.
konyhai eszközök sem tartanak örökké. Egy mélyen összekarcolt vágódeszka, egy elhasználódott mosogatószivacs vagy egy sérült edényfogó nemcsak bosszantó lehet, hanem higiéniai vagy baleseti kockázatot is jelenthet. Mutatjuk, mikor érdemes inkább a cserét választani.
Több hete küzd gyógyulásáért Agárdi Szilvia, akinek szervezetét az egyik legritkább bőrbetegség, a Lyell-szindórma támadta meg. Nemcsak a bőrén jelentek meg emiatt hólyagos fekélyek, de a nyálkahártyái is gyulladásban vannak, tele göblyökkel. Többek között azért is kezelik, hogy nehogy lebénuljon a szeme.
Hétköznap Budapesten jogászként mások drámáival foglalkozik, hétvégén viszont a Balaton-felvidéken találja meg a belső egyensúlyát dr. Dankó Dóra. A komoly hivatás nehézségeiről és a kikapcsolódást jelentő borászatról is mesélt a szakember, aki mostantól A Bírónő című bírósági talkshow-ban is látható.
Pirner Alma most ismét rácáfolt a kétkedőkre, akik szerint nem meri vállalni az arcát smink nélkül. Nos, a híresség nemcsak, hogy naturan megmutatta magát, mindezt nem éppen a legideálisabb körülmények között is tette: egy orvosi altatásos szűrővizsgálat előtt.
Távolabbi ismerősei alig ismerik fel Kálmán Olgát, aki az elmúlt egy évben harmincöt kilótól szabadult meg. A súlyvesztést nem csodaszereknek és nem is a stresszes helyzeteknek köszönheti. Úgy érezte, ha nem figyel oda a szervezetére, a munkát egyszerűen nem fogja kibírni.
Egy gyermek érkezése sokak számára az élet legnagyobb ajándéka, de vajon van-e olyan életkor, amikor már késő anyává válni? Heni és párja harminchét éve élnek együtt, ám hosszú ideig fel sem merült bennük a gyermekvállalás gondolata. A véletlenek szerencsés sorozata és egy barátnő segített abban, hogy utána járjon a mesterséges megtermékenyítésnek Pozsonyban, a szlovák jogszabályok pedig lehetővé tették, hogy még részt vehessen a lombikprogramban.
Miután Levi összeverekedett Betonnal és a bandájával, a visszaszerzett biciklijét tolva próbál hazajutni, de fogalma sincs róla, hogy valójában hol van. Vajon sikerül kimásznia a pácból? Ha kíváncsi vagy a folytatásra, streameld a Panelhősöket az RTL+ Premiumon hétfőn szerdán és pénteken, és kiderül!
Karnyújtásnyira a célpontoktól folytatódik a küzdelem A Visszavágó – Kapj el, ha tudsz! döntőjében, ahol a vadászok Budapest utcáin vehetnek revansot. A spanyolországi motorcsónakos menekülés és a drámai pillanatok után kiderül, sikerül-e elkapni Balázst és Fecót.
Koopmeiners és Kolo Muani góljaival már az első félidőben kétgólos előnybe került a Juve, a házihazda hollandok a hajrában mindent megtettek, helyzeteik is voltak, de csak a szépítésre futotta erejükből.
Fehér Janka kollégája, Sarkadi Péter is tanúskodott a Bírónőben, akiről kiderült, hogy több embert is helyretett már a lány életében, akiről azt gondolta, hogy zaklatják. A nem kért védőangyal szerepet azért is vette magára, mert meg volt győződve róla, hogy Jankával együtt vannak. Az áldozat sokkosan hallgatta végig a férfi vallomását.