Valaki éjszaka betört Appel Gergely villájába, és piszkavassal leütötte a férfit. Az áldozat teljesen összetörten ült le a Bírónő előtt, hogy tanúskodjon állítólagos támadója ellen. Tóth Martin azonban az óriási sebhelyet látva is mindent tagadott. Ezt hallva Appal úr teljesen kikelt magából.
+1 hasonló
A villamos és a peron közé szorult egy férfi csütörtök este Budapesten, a tűzoltók csak speciális eszközökkel tudták kiszabadítani. Sándor másnap már újra a megállóban üldögélt. Azt mondta, nem emlékszik a balesetre, mert sokat ivott.
+1 hasonló
Csütörtökön már a negyedik egymást követő kereskedési napon csökkentek az olajárak, mivel a piaci várakozások szerint Donald Trump amerikai elnök Republikánus Pártjának az e heti kongresszusi választásokon elszenvedett vereségei mérsékelhetik az iráni háború további eszkalációjának kockázatát.
+2 hasonló
Új saját gyártású fikciós sorozatokkal, nagyszabású szórakoztató műsorokkal készül a következő évre az RTL. A csatorna vezetői a Big Picture konferencián jelentették be a következő év programkínálatát. Tovább bővül a Most Wanted izgalmakkal teli világa, a rekeszizmokat pedig a Nemzet Hülyéje című műsor is próbara teszi. Az idei karácsonyra igazán nagy meglepetéssel készült az RTL a nézőknek: visszatér minden idők legnépszerűbb ünnepi filmje: a Reszkessetek, betörők!
Varga Livius sokak számára a Quimby dögös rockzenészeként ismert, a magánéletében azonban most egy teljesen új és örömteli fordulat történt: hivatalosan is nagypapa lett. A zenész a mindennapokban pszichológusként és védikus életmódmentorként is segít a hozzá fordulóknak, miközben a rock and roll és a belső béke megteremtése remekül megfér egymás mellett az életében. Livius családi élete rendkívül pörgős és színes: nagyon fiatalon, 23 évesen vált először apává. Legidősebb fia ma már 32 éves,…
+1 hasonló
Panellakásonként 4, más házakban lakásonként 5 milliós támogatás jön – legalább 60 ezer társasházi otthon energetikai korszerűsítését támogatná a kormány 2030-ig. A lakóközösségek pályázhatnak, lakásonként 200 ezer forint önerővel, kamatmentes hitelre és részben vissza nem térítendő támogatásra.
+1 hasonló
Érkezik a Hotel Blöff, Az ígéret és az Aranyszív, folytatódik A mi kis falunk és Az Árulók, visszatér a Sztárbox is. Az RTL a Big Picture konferencián mutatta be jövő évi tartalmi kínálatát, amelyben a lineáris televíziózás és a streaming mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a képernyőn túl is továbbélő tartalmi univerzumok.
Visszatért Isztambulba Szoboszlai Dominik, ahol a Fenerbahce elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen ismét a kezdőcsapatban kaphat helyet a felépülése után. A Liverpool magyar világsztárja körül a sérülése és a terhelése miatt továbbra is tart az adok-kapok Marco Rossi szövetségi kapitány és a csapat edzője között.
A félidős választás komoly politikai figyelmeztetés Donald Trump számára: a következő két évben mindkét kongresszusi házban ellenzéki többséggel kell számolnia. A drágulás, a megélhetési nehézségek és a külpolitikai konfliktusok egyaránt hozzájárultak a Republikánus Párt vereségéhez. Az új erőviszonyok nemcsak az elnöki döntések végrehajtását nehezíthetik meg, hanem vizsgálatokat is hozhatnak Trump környezetében.
Kétszer is vezetett az AEK Athén, mégis pont nélkül maradt. Bellingham tíz méterről sarkazott csodagólt, Valverde a 92. percben döntötte el a meccset egy hatalmas bombával. A Real tapad a PSG-re, továbbra is hibátlan a BL-ben.
A Liverpool támadója az RTL+-nak nyilatkozott a Fenerbahce elleni mérkőzés előtt.
+1 hasonló
A magyar sportmédia egyik legjelentősebb szereplőjével kötött megállapodás tovább erősíti az RTL+ pozícióját a hazai sportközvetítési piacon. Az együttműködésnek köszönhetően a Bajnokok Ligája legizgalmasabb pillanatai, exkluzív videós tartalmai és a mérkőzésekhez kapcsolódó szerkesztőségi anyagok a Nemzeti Sport online, közösségimédia- és nyomtatott felületein is megjelennek.
A Paris Saint-Germain egy elképesztő, első félidei gólzáporral 6-0-s, megsemmisítő győzelmet aratott a Villarreal otthonában a Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában. A párizsiak ezzel beállították a leghosszabb veretlenségi sorozatot (14 mérkőzés) a francia klubok történetében az európai elitsorozatban.
+1 hasonló
Barcelona-Aston Villa mérkőzéssel folytatják a katalánok a BL-menetelésüket, mutatjuk a részleteket!
Hétfő este kezdetét veszi a Hotel Blöff, ahol tíz celebpáros száll majd harcba a kezdeti, 20 millió forintos főnyereményért. A szereplők és a sajtó egy exkluzív vetítés keretében nézhették meg az első epizódot. Hogy a hírességek milyen érzésekkel ültek be, és hogyan távoztak a látottak után? Mutatjuk!
+1 hasonló
Mindössze 75 másodperc telt el a vészjelzés és a becsapódás között, amikor november 1-jén lezuhant egy Learjet 60-as típusú repülőgép Floridában. A Texasból a Bahamák felé tartó, kilenc embert szállító gép személyzete jegesedést, turbulenciát és csapadékot jelentett, majd a repülő rendkívül gyors süllyedésbe kezdett. A Palm Beach megyei lakóövezetbe csapódó gépen senki sem élte túl a balesetet, a földön azonban nem jelentettek sérülteket. Szüle Zsolt pilóta és Szekeres Péter, az Egyesült…
Rózsa András zuglói polgármesterbe belekötött egy járókelő az Őrs vezér téri aluljáróban a múlt heti bejárásán. A polgármester szerint esténként tarthatatlanok az állapotok, a főváros viszont azt állítja, rendszeresen ellenőrzik a területet.
Egy 12 éves kislány szöget talált a halloweeni bulin kapott édességében Gyömrőn, miután beleharapott. Szerencsére nem sérült meg. Péteriben is találtak fémdarabot egy csokiban, a rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz.
A negyedik adásban a Nyomozók – Puskás-Dallos Peti hatására – felhasználták a Szuperkártyát, és idő előtt megpróbálták leleplezni a Cyber Cocát. Ha igazuk volt, akkor a titokzatos híresség megvált maszkjától, ha nem, akkor viszont a rejtély tovább élt. Vajon Peti jól nyomozott, és tényleg Ember Márk állt előttük az Álarcos énekes színpadán? Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
A Cyber Cocától Puskás-Dallos Peti olyan mentális állapotba került, hogy nemcsak Ráskó Eszter, Istenes Bence, de még Sebestyén Balázs is rászólt, hogy nyugodjon már le. A Nyomozó még sosem volt semmiben sem annyira biztos, minthogy a Coca maszk alatt Ember Márk bujkál. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!