Szabadság
Rhédey Mária grófnő (Mikó Imre gróf hitvese, akit Erdély Széchenyijeként is emlegettek) 1842-ben jegyezte le azokat a háztartási praktikákat, ötleteket és hasznos tudnivalókat, amelyeket fontosnak tartott megőrizni az utókor számára. Első gyermekével volt várandós, amikor úgy döntött, írásba foglalja mindazt a tudást, amelyet a későbbiekben maga vagy gyermekei is hasznosíthatnak.
Szabadság
Különleges autómodellek, gyűjtői ritkaságok és Halloween-hangulat várta szombaton a makettaautók szerelmeseit Kolozsváron. A Kolozsvári Rádió Donát úti székházában megrendezett vásár és kiállítás az autózás és a miniatűr járművek iránt érdeklődőket szólította meg, korosztálytól függetlenül.
Szabadság
Várhatóan 2027 elején írják alá a borháncsi gyermekkórház mintegy 200 millió eurós finanszírozási szerződését – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szombaton Kolozsváron. A tárcavezető Alin Tișe megyei tanácselnökkel közösen kereste fel az épülő egészségügyi intézményt, amelynek megvalósítása a korábban remélt európai támogatás elmaradása miatt került bizonytalan helyzetbe. A miniszter szerint jövő héten megkezdődik a finanszírozásra váró egészségügyi beruházások értékelése,…
Szabadság
Kisfiúnk, Ádám, jelenleg 1 éves és 11 hónapos. Abban a korban van, amikor még játék közben kellene felfedeznie a világot, ő azonban egy kegyetlen betegséggel vív igazságtalan harcot. Ő a szemünk fénye és családunk boldogsága, aki teljessé tette az életünket. Sajnos a rémálmunk valóra vált: a neuroblasztóma kiújult és egyik pillanatról a másikra újra ott találtuk magunkat a félelemben, a bizonytalanságban és egy újabb harc kezdetén.
Szabadság
Református Egyház Farkas utcai templom: 10 óra – Fazekas Zsolt, du. 6 óra – Füstös-Tóth Paul; Györgyfalvi úti templom: 10 óra – Füstös-Tóth Paul; Kétágú templom: 10 óra – Pap Ákos, du. 6 óra – Székely József; Napkelet utcai imaház: 10 óra – Székely József;
Szabadság
Több mint 18 százalékkal emelkednek a taxiszolgáltatás maximális kilométerdíjai Kolozsváron.
Szabadság
Újabb lépést tett a kolozsvári önkormányzat a Gorbó-völgybe tervezett palliatív ellátóközpont megvalósítása felé a pénteki tanácsülésen. A mintegy 50 millió eurós beruházás célja, hogy korszerű és méltó körülményeket biztosítson a súlyos, gyógyíthatatlan betegségekkel küzdők számára, miközben az intenzív terápiás osztályok túlterheltségét is enyhítheti. A megépítéshez szükséges körzeti városrendezési tervet már idén tavasszal elfogadták.
Szabadság
Emil Boc polgármester bejelentette, hogy a kolozsvári önkormányzat 25 olyan elektromos trolibuszt szeretne vásárolni, amelyek felsővezetékhez csatlakoztatva és akkumulátorról is képesek közlekedni. Egy-egy jármű hossza 18 méter lesz.
Szabadság
Válságban van-e az európai demokrácia, vagy inkább egy mélyreható átalakulás küszöbén áll? Hogyan lehet visszaszerezni az állampolgárok politikai intézményekbe vetett bizalmát, megvédeni a választások tisztaságát a külső beavatkozásoktól, és biztosítani, hogy a mesterséges intelligencia ne a demokratikus nyilvánosság gyengítését szolgálja? Ezekre a kérdésekre kereste a választ november 2–3-án a franciaországi Strasbourgban a Világfórum a Demokráciáért (World Forum for Democracy), amelyet az…
Szabadság
Néhány nappal ezelőtt így nézett ki a francia főváros Köztársaság tere (Place de la République) és annak környéke a tüntetéseket követően.
Szabadság
Az önfejlesztés, az önismeret ma már nem idegen fogalom. Folyamatosan szembejön a médiában, egyre elterjedtebb gyakorlat, hogy az emberek meg akarják érteni: miért olyanok amilyenek. Ennek egyik módja a pszichoterápia, azonban nem ez az egyetlen. Számos olyan könyv létezik, amely útmutatást, kapaszkodót kínál önmagunk megismeréséhez és megértéséhez. Ilyen Lise Bourbeau kanadai szerző könyve is, amely Az öt sérülés, amely megakadályozza, hogy önmagad légy címmel jelent meg magyarul. Az Exit…
Szabadság
A magyar kormány november 4-én nyilvánosságra hozta több tízezer olyan személy adatait, akiket a magyar állambiztonsági szolgálatok ügynökként tartottak nyilván. Közöttük több ismert közéleti személyiség. Az érintettek egyike a kolozsvári Selmeczi György zeneszerző, aki az üggyel kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette közzé:
Szabadság
Négy ország – Románia, Finnország, Franciaország és Spanyolország – középiskolásai és pedagógusai dolgoznak együtt az Improving Civic Education in School (ICES) elnevezésű Erasmus+-projektben, amelynek célja, hogy az állampolgári nevelést gyakorlati, élményszerű tevékenységgel hozza közelebb a fiatalokhoz. Így a diákok közelebbről megismerhetik az európai társadalmat, a demokratikus értékeket, a kulturális sokszínűséget és a társadalmi felelősségvállalást.
Szabadság
Új vezetőséget neveztek ki a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség élére. A főtanfelügyelői tisztséget Adrian Magdaș matematikatanár, a kolozsvári Emil Racoviță Főgimnázium korábbi igazgatója veszi át Marinela Marctól. A főtanfelügyelő-helyettesi feladatokat Cristian Potora látja el. A vezetőváltás nyomán Marinela Marc távozik a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségtől, és a továbbiakban semmilyen tisztséget nem tölt be az intézményben.
Szabadság
Országos premierkén a mesterséges intelligencia (MI) és a közösségi háló megfelelő használatát bemutató kézikönyvet mutattak be Kolozsváron a polgármesteri hivatalban. Az egyelőre csak román nyelven megírt könyvnek lesz magyar nyelvű változata is – ígérte Emil Boc polgármester a bemutatón. A kézikönyv nem csak a gyermekek számára nyújt eligazodási lehetőséget, hanem a szülőknek és a pedagógusoknak is. A nyomtatott változat mellett a kézikönyv anyaga elérhető lesz a polgármesteri hivatal…
Szabadság
Közvitát szervezett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal arról, mi legyen a Napoca szálló mellett megépült ideiglenes híd sorsa. Emil Boc polgármester szerint három erre vonatkozó elképzelés létezik.
Szabadság
A jelenlegi városvezetés a 2030–2050 időszakra készíti fel a várost, ezért tart ki a metró, a körgyűrű és a helyi érdekű vasút megvalósítása mellett – fogalmazott Emil Boc pogármester csütörtöki sajtótájékoztatón.
Szabadság
Jelentős csőtörés történt csütörtök reggel Kolozsváron, a Honvéd / Dorobanților utcában, miután az egyik fő vízvezeték eltört. A nagy mennyiségben kiömlő víz elárasztotta az úttestet, jelentősen megnehezítve a környék közúti forgalmát.
Szabadság
Jubileumi, tizedik kiadásához érkezett az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyet november 10. és 22. között tartanak Kolozsváron. A média munkatársait rendhagyó sajtótájékoztatóra hívták szerdán a Kolozsvári Állami Magyar Színházba, ahol a belépőket pantomimesek fogadták, akik néhány perces műsorral harangozták be a rendezvényt. Az előadók harmadéves színész szakos hallgatók voltak Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor osztályából.
Szabadság
A belvárosi unitárius templomban kedden este megszervezett nyitórendezvénnyel kezdődtek el hivatalosan a 11. Kolozsvári Zsidó Napok. Rácz Norbert unitárius lelkész köszöntőjében örömmel nyugtázta a jelenlevők mosolygó arcát, majd kifejtette: már hagyománnyá vált, hogy a zsidó napok egy-egy programpontját az unitárius templomban tartják. „Ebben a ködös novemberi őszies időben ez a koncert az örömről és melegségről szól. Legyen ez a mai este egy koncertnyi nyár” – konferálta fel a Budapest…