Még videó is készült arról, ahogy komótosan körbejárja a kiszemelt járművet.
+1 hasonló
Melissa Ann Smith holttestét vadászok találták meg 1974-ben, halálát most DNS-vizsgálattal kötötték a sorozatgyilkoshoz.
Úgy gondolja, a fegyveres erőkre jellemző fegyelem erősebb vezetők kineveléséhez járulhat hozzá.
Sivák Zsófia vidéki kocsmákról és presszókról készült sorozata nyerte az idei Capa-díjat. Kortalan képek, elpárolgó közösségek, omladozó falak, ott maradt dekorációk, és emberek, akiknek nemsokára már nincs hova menni.
Az amerikai elnök egy éve vette a fejébe, hogy aranyozott diadalívet emel.
A mászás órái a napnak azok a részei, amikor nem érzek fájdalmat, mondta a Telexnek Maria Kittl, a 95 évesen is aktív hegymászó, aki százévesen is a sziklafalon akar lenni. A tanácsa: ébredéskor az első tíz perc mindig fáj, de ha nem tornával kezdené a napot, egyáltalán nem tudna elindulni.
A K&H és a Gránit Alapkezelő szakemberei szerint az oktatás és az egészségügy nyeri a legtöbbet.
„A halál nem teszi múlt időbe a szeretést azzal, hogy a szeretett lény már nincs itt.” E heti novellánk egy évszázados családtörténet fejezeteit villantja fel.
A pszichológussal a Z generációt érintő magányosságról, szorongásról, a sématerápia fontosságáról és az állami mentális egészségügyi ellátás jövőjéről beszélgettünk Holnap című műsorunk új adásában.
A kiskunhalasi intézményben még fent vannak a betegek köszönőlevelei a falakon, és ott maradtak eszközök, berendezések is.
Az Amazon, a Google és az Intel részvényei is nehéz héten vannak túl. Míg a cégek rengeteget költenek MI-fejlesztésekre, a bevételeik elmaradnak a várakozásoktól, ez pedig a piacot is egyre jobban zavarja.
A kormány sokat ígért, most pedig az is látszik, hogy miből fizetnék a révészt: magasabb vállalati adókból, állami kiadáscsökkentésből, korábbi támogatások elhagyásából, miközben több százmilliárdnyi megtakarításh még a levegőben lóg.
Korábban levélben próbáltak nyomást gyakorolni a választások lebonyolítását segítő tisztségviselőkre, hogy különítsék el az általuk szabálytalannak ítélt szavazatokat.
Oktatás, lakhatás, infláció, megélhetési válság: különböző indokok miatt vonulnak több százezren utcára Európában, közelebbről vizsgálva azonban több közös vonás is kirajzolódik.
Hosszú sorok alakultak ki a pénzintézet újvidéki kirendeltsége előtt.
A Polyána 500 méterrel magasabb, hasonló korú vulkanikus hegység hatalmas kalderával, 50 kilométerre a magyar határtól. Találkozás agresszív juhászkutyákkal, fenyegető tehenekkel, aztán a végén egy hátborzongató üvöltés.
GYED-re, GYES-re és anyasági támogatásra is kevesebbet tervez a kormány. A demográfiai lejtmenet a költségvetésben is nyomot hagy.
A gépet egy belvárosi kávézó pultjáról lopták el három nappal korábban.
A Karakter fesztiváljának ingyenes workshopjára már lehet regisztrálni.
A világos három figurájából nagyon nem mindegy, melyik lép először.