Bukangi többször is visszatért a szűk mesterséges csatornába, ahol több mint másfél millió rajongó várt rá az elmúlt hetekben.
„Ez a választás az utolsó és legjobb esélyünk arra, hogy legalább részben megfékezzük ennek a kormányzatnak az ostobaságait” – fogalmazott a volt elnök.
Heti streamingajánlónkban egy szláv mítosz modern feldolgozása, Sylvester Stallone maffiás sorozata és a Cyberpunk sorozat új évada is helyet kapott.
A Hyundai két kettős győzelmet is aratott, Michelisz az időmérő megnyerése után három 2. helyet szerzett. Már csak három pilótának van esélye a bajnoki címre.
Olvasson bele Darvasi László eddigi legszemélyesebb írásába!
A Honvéd vezetett, de a Vörös Lobogónak még volt négy elmaradt meccse, amiket sohasem pótoltak.
A gazdaság szereplőinek többsége megnyerhető egy új dealhez, különösen akkor, ha abban nemcsak az szerepel: ne próbáljatok lopni, hanem a döntési-cselekvési szabadságukat is visszakapják.
A cég vezetése kitart az üzlet mellett, álláspontjuk szerint az idegenrendészet nem fogja fegyverként használni a robotokat.
A világ leggazdagabb 0,1 százaléka több szén-dioxid-kibocsátásért felel, mint a világ legszegényebb 44 százaléka, miközben hasznot húz a szennyező iparágakból és a katasztrófák elleni védekezésből is.
A budapesti szociális krízisről írt cikkével nyerte el az októberi díjat.
Idén több mint 60 általános iskolát jelöltek „Az ország legjobb iskolája” díjra. A kezdeményezéssel azokra az iskolákra hívná fel a figyelmet az Együttnevelés Szövetség, amelyek eredményesen nevelik együtt a különböző társadalmi és etnikai hátterű gyerekeket.
A földrajzi és végzettség szerinti szakadék mellett a bérigényekben is egyre nyílik az olló a szerkezeti problémákkal küzdő magyar munkaerőpiacon.
A Dolomitokban százéves leletek kerülnek elő a felmelegedés miatt.
Mbappé kommentjei oda vezettek, hogy megszakítják a vele kötött szerződéseiket a legnagyobb kínai cégek. Az eset miatt a focista bocsánatot kért.
Ádám Matolcsy is suspected of instigating economic fraud causing particularly significant financial loss, as well as for instigating the use of a forged private document. The case is part of the investigation into the suspected misappropriation of public funds during his father's time at the helm of Hungary's chief financial institution.
A TV2 Keselyű című sorozatában a ripacs rádiós műsorvezetőt, Zalánt egy sorozatgyilkos vesz célba. A Keselyű ígéretesen indul, de a legjobb skandináv krimikhez képest túlságosan sietős a tempója.
Az előzetes adatok szerint a liberális körzetekben különösen jelentősen nőtt a részvétel.
Nyolc polgármester írt alá egy nyilatkozatot, ami szerint a főpolgármester túl nagy árat fizet azért, hogy „előkészítetlenül improvizált, átgondolatlan ötletek miatt” felforduljon a város élete.
A Miniszterelnökség államtitkára Magyar Péter és 26 uniós kollégájának legutóbbi csúcstalálkozójáról árult el részleteket.
A Karakter Minifesztiválon Ughy Szabinával és veletek beszéljük ki az Egy kis életet. Várunk november 7-én a Trafóban!