Ügyészség
A Gödöllői Járási Ügyészség megvádolt két nőt, akik több millió forintot akartak átvenni a megtévesztett sértettől.
Hét ügyészt, hat alügyészt és három ügyészségi fogalmazót köszönthettünk a novemberi kinevezési ünnepségen. A hagyományoknak megfelelően dr. Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettes adta át a kollégáknak a kinevezési okiratokat. Szívből gratulálunk és további szakmai sikereket kívánunk!
Ügyészség
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt emelt vádat két férfi ellen, akik teleszkópos fémbottal verték egymást.
Ügyészség
A Békés Megyei Főügyészség vádat emelt egy család több tagja ellen, akik prostitúcióra kényszerítették és ellenőrzésük alatt tartották a sértetteket.
Ügyészség
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a 3 év börtönbüntetés súlyosítását indítványozta.
Joghallgatók, 30 év alatti fiatal jogászok és az ügyészség munkatársainak jelentkezését várjuk, az ügyészséget érintő büntetőjogi és közjogi témákban.
Ügyészség
A Nógrád Megyei Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte egy férfi letartóztatását, aki életveszélyesen megsebesítette falubelijét.
A jogászi hivatásrendek vezetői minden évben kitüntetik azokat a szakembereket, akik életútjuk alapján kiemelkedő jogászként a deáki hagyományok méltó utódai.
A Tatabányai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki alvó sértettől lopta el az övtáskáját.
Minisorozatunkban a kiegészítő pótmagánvádat mutatjuk be - második rész.
A Debreceni Járási Ügyészség megvádolt egy nőt, aki autójával egy kanyarban kicsúszott, áthajtott a szalagkorláton, majd a tetejére borult.
Ügyészség
Az elkövető egy építési munkákat végző cég ügyvezetőjeként a dolgozója számára nem biztosított leesés elleni védőfelszerelést.
Ügyészség
A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség megvádolt egy férfit, aki a lopott dolgok megtartásáért az őt feltartóztató biztonsági őrökkel dulakodott.
Ügyészség
A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványára 25 évre súlyosította a bíróság a férfi büntetését.
Ügyészség
A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta egy férfinak, aki több hónapon át gyújtogatott.
Ügyészség
A Monori Járási Ügyészség megvádolt egy nőt, aki nagymamája nyugdíjának felvétele miatt testi sértéssel fenyegette meg a polgármestert.
Ügyészség
Vádat emelt a főügyészség három fiatallal szemben, akik pénzt akartak szerezni, ezért otthonában bántalmaztak brutálisan egy idős férfit.
A Győri Járási Ügyészség megvádolt egy férfit, aki ittasan elkötötte édesanyja autóját, azzal balesetet okozott, majd a helyszínről elszaladt.
Ügyészség
A Dunakeszi Járási Ügyészség kuruzslás vétségével vádol egy nőt, aki képzettség nélkül végzett orvos-esztétikai beavatkozásokat.