Amerikai politika
Irán parlamenti házelnöke és főtárgyalója, Mohamed Galibáf is kommentálta a Republikánus Párt súlyos választási vereségét X-oldalán.
A demokraták olyan államokban arattak győzelmet, amelyeket régóta elérhetetlennek tartottak számára.
A kedvezőtlen közhangulat hátterében a gazdasági nehézségek és az elnök teljesítményének elutasítása állt.
A félidős választások első eredményei elsöprő demokrata győzelmet vetítenek előre.
+2 hasonló
Az elnök bízik az egyezségben.
Több kulcsfontosságú államban is győzelmet arattak az éjszaka.
+2 hasonló
Ennél kínosabban aligha végződhetne az amerikaiak velencei szereplése.
A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
+4 hasonló
Az amerikai elnök a Fox Newsnak nyilatkozott a félidős választási vereség után.
Trump a szavazólapon, megosztó jelöltek, hiába átrajzolt térképek: gyorselemzés arról, hogy mi vezetett a súlyos republikánus vereséghez és a demokraták jó szerepléséhez.
Donald Trumpot meglepte a demokraták előretörése az amerikai félidős választásokon, de a republikánusok vereségét nem tekinti a saját elnökségéről szóló ítéletnek. Az amerikai elnök magyar idő szerint szerda hajnalban a Fox Newsnak arról beszélt, hogy kész együttműködni az új kongresszusi többséggel, ugyanakkor vétóival is nyomást gyakorolna rá. Kritizálta az őt éltető jobboldali csatornát, mert szerinte túl sokat foglalkozott a Demokrata Párt jelöltjeivel. Sajnálja, hogy az amerikaiak nem…
Szerinte azért nem győztek, mert nem indult.
+1 hasonló
Az előzetes becslések szerint valószínűsíthető, hogy jelentős győzelmet aratott az ellenzéki Demokrata Párt az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős választáson: biztosnak tűnik a képviselőházi és a szenátusi többség átvétele a republikánusoktól.
+6 hasonló
Bár még be sem zártak Amerika egyes részen a szavazóhelyiségek, az már most látszik, hogy a Demokrata párt tarolt az amerikai félidős választásokon. Plusz kormányzói helyeket is sikerült szerezni, de az igazi nagy fölény a képviselőházban alakulhat ki.
Az elnök szerint a Republikánus Párt kudarca a félidős választásokon annak tudható be, hogy nem az ő neve volt rajta a szavazólapokon.
+4 hasonló
A Demokrata Párt megszerezte a Kongresszus mindkét házának irányítását az amerikai félidős választásokon az NBC News előrejelzése szerint. Úgy tűnik, az amerikai választók határozott nemet mondtak Donald Trump politikájára és magára a Republikánus Pártra.
+2 hasonló
A kongresszusi többséget elveszítették.
Texas, Észak-Karolina és Dél-Karolina is a demokraták áttörését hozta az amerikai félidős választásokon, ami komoly figyelmeztetés Donald Trump számára.
+3 hasonló
Donald Trump amerikai elnök megerősítette a New York Times-nak: elfogadja az időközi választások eredményeit.
+2 hasonló