Mesterséges intelligencia

0 komment

Évekkel a katasztrófa előtt megjósolja az államcsődöt a mesterséges intelligencia

A hitelbiztosítás, a kereskedelemfinanszírozás és a politikai kockázatok biztosítása profitálhat a legtöbbet a mesterséges intelligencia térnyeréséből a Gallagher Re negyedéves insurtech-jelentése szerint. Miközben az új prediktív modellek már az államcsődök korai előrejelzésére is képesek, a biztosítástechnológiai szektorba áramló tőke közel a felére esett vissza az előző negyedévhez képest.
0 komment

Nagy bejelentést tett az OpenAI: történelmi lépésre készül a cég

Az OpenAI bevételeinek döntő részét már a vállalati ügyfelek adják, a cég pedig jövőre, vagyis 2027-ben készen állhat a tőzsdei bevezetésre – jelentette ki Greg Brockman, a társaság elnöke. A mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalat jelenleg gőzerővel von be friss tőkét, miközben az üzleti szektorban egyre élesebb versenyt vív legnagyobb riválisával, az Anthropickal.
+1 hasonló
0 komment

Bemutatták a mesterséges intelligenciára vonatkozó kézikönyvet

Országos premierkén a mesterséges intelligencia (MI) és a közösségi háló megfelelő használatát bemutató kézikönyvet mutattak be Kolozsváron a polgármesteri hivatalban. Az egyelőre csak román nyelven megírt könyvnek lesz magyar nyelvű változata is – ígérte Emil Boc polgármester a bemutatón. A kézikönyv nem csak a gyermekek számára nyújt eligazodási lehetőséget, hanem a szülőknek és a pedagógusoknak is. A nyomtatott változat mellett a kézikönyv anyaga elérhető lesz a polgármesteri hivatal…
0 komment

Hatalmas esésben az AI-papírok

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások…
0 komment

Új ellensége lett az amerikai AI-forradalomnak: a helyi választó

Az amerikai választásokon az adatközpontok építése politikai üggyé vált, ami lassabbá és drágábbá teheti az AI-infrastruktúra kiépítését. Az NBC exit pollja szerint a válaszadók közel négyötöde ellenzi, hogy ilyen létesítmény épüljön a lakókörnyezetében, csaknem 60 százalékuk pedig fontos vagy meghatározó szempontnak tartotta a kérdést a szavazásnál. Több államban, köztük Ohióban, Texasban és Georgiában is jól szerepeltek a gyors adatközpont-építést bíráló jelöltek. A Brookings szerint…
0 komment

Elérte és fülön is csípte a mesterséges intelligencia az irodákat: komoly változásokra készülhetnek a bérlők

Egyre nagyobb szerepet kap az irodapiacon a mesterséges intelligencia. Már nemcsak az épületüzemeltetésben, hanem a bérlői döntésekben, a területkihasználás mérésében és a költségtervezésben is jelen van - írja közleményében a Newmark VLK Hungary. Bár az ingatlanszektor technológiai átállása hagyományosan lassabb folyamat, az AI-alapú megoldások már rövid távon is hatással lehetnek arra, hogyan választanak, használnak és tárgyalnak újra irodaterületeket a vállalatok.
0 komment

Krugman figyelmeztet: falak állnak az AI-száguldás útjában

Paul Krugman szerint az amerikai AI-beruházási hullám jóval hamarabb ütközhet korlátokba, mint ahogy azt a piac legoptimistább szereplői feltételezik. A Nobel-díjas közgazdász arra figyelmeztet, hogy a dráguló finanszírozás és az adatközpontokkal szembeni társadalmi ellenállás érdemben lassíthatja a mesterségesintelligencia-infrastruktúra kiépítését. A tét óriási, mivel egy friss becslés szerint az amerikai adatközponti és számítási kapacitások kiépítése 2025 és 2032 között összesen 10,3 ezer…
0 komment

Na ezért nem érdemes a mesterséges intelligenciára bízni egy sorozatot!

Az AI Prismatik Studio azt ígéri, hogy mesterséges intelligenciával pótol egy komplett stábot, de az ágensek tevékenységét a showrunner ellenőrzi, így az eredmény az emberi kreativitást dicséri, a mesterséges intelligencia csak eszköz. Az így készült sorozat, a Beautiful Illusion sajtóvetítése alapján azért még korai lenne temetni a Netflixet.
0 komment

Az Anthropic mesterséges intelligenciája nekilátott megfejteni a sejtek egyik legnagyobb rejtélyét

A vaultoknak nevezett hordó alakú fehérjeszerkezetek ezrével vannak jelen az állati és növényi sejtekben, de negyven év kutatás után sem tudni, mire valók. Most kiderült, hogy baktériumok és vírusok is előállíthatják őket, ami ősi eredetükre utal.
0 komment

Ha a ChatGPT-től egy jó autószervizre kérdez? Legyen óvatos, nem fogja a legjobb szerelőt ajánlani

A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, egyre népszerűbb eszközzé válik a mindennapi életben, legyen szó információkeresésről vagy ajánlások kéréséről. Ám nem minden esetben nyújt megbízható segítséget, különösen, ha olyan fontos döntésekről van szó, mint például egy jó autószerelő műhely kiválasztása. Egy szlovák marketingügynökség alapos tesztet végzett, hogy kiderítse, mennyire pontosak a ChatGPT ajánlásai különböző szolgáltatások, köztük autószerelők esetében. Az eredmények azt…
0 komment

Tanácsot kért a ChatGPT-től, és az életével fizetett érte

Bár a mesterséges intelligencia modelljei is figyelmeztetnek arra, hogy a tanácsaik nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat, az orvosok utasításait, az átlagemberek sokszor figyelmen kívül hagyják ezt, és vakon bíznak az AI szavaiban. Holott több eset is mutatta már, hogy nem véletlen a figyelmeztetés.
0 komment

Egymilliárd dolláros veszteség: megroppant a tőzsdére készülő brit AI-cég

Komoly akadályba ütközött a legértékesebb brit AI-startupnak számító Nscale tőzsdei bevezetése, miután a Microsoft visszautasított egy több tízmilliárd dolláros újabb megállapodást. Az amerikai technológiai óriás nem élt azzal a lehetőséggel, hogy több mint kétszeresére bővítse a meglévő szerződését egy texasi adatközpont számítási kapacitásának bérlésére, így a 35 milliárd dolláros értékeltséggel tőzsdére készülő vállalatnak új ügyfeleket kell találnia a kieső jövőbeli bevételek pótlására -…
0 komment

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI &…
0 komment

Beintettek Trumpnak, ők voltak a jófejek, de egyre többen érzik az AI-óriás fojtó ölelését

Az Anthropic modelljei nélkül ma már nehéz élvonalbeli AI-terméket építeni, a technológiai cégek mégis egyre nagyobb gyanakvással figyelik a Claude fejlesztőjét. Nemcsak a borsos árak és a merev tárgyalási feltételek miatt aggódnak: attól is tartanak, hogy legfontosabb partnerük egyik napról a másikra a legveszélyesebb riválisukká válik. Egy jogi AI-startup mellett már a Figma is megtapasztalta, […]
0 komment

Bill Gates szerint csak ez a 4 szakma mentes a mesterséges intelligencia hatásától

Bill Gates, a Microsoft legendás társalapítója ismét megosztotta a gondolatait a mesterséges intelligencia (MI) jövőjéről, illetve arról, hogy az milyen hatással lesz a munkaerőpiacra. A technológiai guru szerint az MI hamarosan képes lesz megcsinálni az emberek által ma végzett munkák jelentős részét, de van néhány terület, amely ellenállhat a gépek térhódításának. Gates szerint a programozás, a biológia, az energetika és a hivatásos sport azok a szakmák, amelyek a leginkább megőrizhetik az…

Bejelentkezés vagy regisztráció