Országgyűlés

0 komment

Valótlan állításból lett országos botrány a Bihar FC meccse után

A Bihar FC vezetőedzője nagyra értékelte az ellenfél teljesítményét a labdarúgó II. Liga 12. fordulójában rendezett szucsávai találkozó után. A szakember a lelátói hangulatot is méltatta, szerinte a szurkolók biztatása szárnyakat adott a szucsávai játékosoknak. „A játék dinamikáját, minőségét és a kialakított gólhelyzeteket tekintve az eddigi legerősebb ellenfelünkkel találkoztunk” – mondta Erik Lincar. Lincar ugyanakkor sajnálta, hogy csapata nem tudta előnnyel zárni az első félidőt. A…
0 komment

A miniszterek luxusban éltek, miközben az ország fizette a számlát

Közel 800 millió forintot költött honvédségi repülőgépek igénybevételére Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi honvédelmi miniszter külföldi útjai során, miközben Nagy Márton utazásai kapcsán is súlyos összegek kerültek napvilágra. A KlikkTV Vanília Puccs című műsorában Lampé Ágnes Kukorelly Endre íróval, Szakonyi Péter újságíróval és Pék Szabolcs politikai elemzővel arról beszélgetett, hol húzódik a határ a hivatalos kötelezettségek és a közpénzből finanszírozott luxus között, és lehet-e valódi…
0 komment

Újabb országban szabadulhatott el a halálos kór: hosszú évek után üthette fel a vírus a fejét

Két újabb ebolagyanús esetet vizsgálnak az egészségügyi hatóságok Nigéria északkeleti részén - közölte szombaton az ország járványügyi központja  a Reuters tudósítása szerint. Mindez alig egy héttel azt követően, hogy több mint egy évtized után újból kimutatták a halálos vírust a nyugat-afrikai országban.

Bejelentkezés vagy regisztráció