Főoldal
A Tesla vezetője arról írt, hogy az ukránok megsértették a felhasználási feltételeket, mikor gyilkolásra használták a rendszert.
Az nem derült ki, hogy kinek szurkol.
+2 hasonló
Magyar Péter a Balkán több országának vezetőivel folytatott tárgyalásairól és a Szerbiában zajló választásról is írt legújabb Facebook-bejegyzésében. A miniszterelnöknek a politikai események kapcsán egy gyerekkori emlék is eszébe jutott.
Aleksandar Vučić édesanyját is megtámadták.
Fizikai és szóbeli támadás érhette Aleksandar Vučić édesanyját vasárnap Belgrádban – közölte a Szerb Haladó Párt (SNS). A kormánypárt szerint fiatal férfiak egy csoportja lökdöste és szidalmazta Angelina Vučićot, miközben a bevásárlószatyrait is megrongálták. Az esetet állítólag már a rendőrségen is bejelentették, a párt pedig azonnali hatósági intézkedést követel.
+2 hasonló
Élőben közvetítjük a Komárom Trenčín elleni bajnokiját a Niké-liga 12. fordulójából 15:30-tól.
Engedély nélkül taxizott, és a gyanú szerint többféle módszerrel is megkárosította utasait egy 46 éves nő Budapesten. A sofőr a bankkártyás fizetésnél a tényleges viteldíjnál egy nullával magasabb összeget ütött be, de előfordult az is, hogy a húszezres bankjegyet kétezresre cserélte, vagy megtartotta utasa taxiban felejtett táskáját. A rendőrök őrizetbe vették.
Autójával árokba hajtott és meghalt egy 20 év körüli férfi.
A volt kormányfő a hosszú hétvégére utazott el.
Politikusdinasztia születését jelentheti, ha a brazil elnökválasztást Jair Bolsonaro szélsőjobboldali volt államfő legidősebb fia, Flávio nyeri. A szövetségi törvényhozásban már négy rokona is bent van.