Főoldal
Havasi Bertalan úgy fogalmazott Boldog esetében, hogy a korrupcióval szemben nincs tolerancia.
A magyar válogatott sérüléssel bajlódó csapatkapitánya legutóbb győztes gólt lőtt a londoniak elleni hazai bajnokin.
Azóta már visszaküldték abba a börtönbe, ahol az elmúlt harminc évet töltötte.
Az ügyészség az első fokú ítélet ellen súlyosbításért, Boldogék felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeznek.
+2 hasonló
A Mészáros Lőrinc vasútépítő cégét, a V-Hídat október elején zárták ki a beruházásból, ezt követően Vitézy Dávid minisztériuma tett feljelentést a hatóságnál.
Súlyos baleset történt az EUFOR békefenntartó missziójában.
„Szellőztessetek, ha nem akartok megfulladni!” – állítólag ezt mondta a tizenéves vízilabdás lányoknak a takarítónő a Nyéki Imre uszodában. Ezt követően több kiskorú lány rosszul lett, mentőt hívtak, három kislányt láttak el, egyikük kórházba is került, de csak megfigyelésre. Hogy mitől lettek rosszul, egyelőre még rejtély.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Decembertől megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica értékesítése. Januártól már csak digitális formában lehet úthasználati jogosultságot vásárolni, miközben az árak is emelkednek.
A székház felújítását végző cég munkájával összefüggésben több mint 4700 garanciális hibát tártak fel.