Főoldal
Erdélyi úgy véli, hogy a helyiek jogosan várhatnák el a fokozottabb rendőri jelenlétet a város zűrösebb részein, azonban emlékeztet a realitásra, miszerint országosan jelenleg mintegy 9.000 rendőr hiányzik az állományból.
Már egyetlen, mindössze 30 perces szaunázás is látványos változást idézhet elő az immunrendszer működésében – erre jutottak finn kutatók egy friss tanulmányban. A vizsgálat szerint a szaunázás, amelyet a félidőben egy rövid hideg vizes zuhany szakított meg, átmenetileg megnövelte a véráramban keringő fehérvérsejtek számát. Ezek a sejtek kulcsszerepet játszanak a szervezet védekezésében, hiszen segítenek felismerni és leküzdeni a fertőzéseket okozó kórokozókat.
Érkeznek az adatok.
Több ezer, az új Wekerle Plusz feltételeinek megfelelő 30-45 négyzetméteres garzonlakás közül választhatnak azok, akik az első lakásuk megvásárlását tervezik. A fővárosban és a megyeszékhelyeken a garzonok 55 százaléka megfelel a kritériumoknak és újépítésű is van köztük. Budapesten ötvenmillió forint tekinthető a belépőnek.
Több mint 455 ezer nyugdíjast érinthetnek a jövő évi többletemelések.
A szakértő azonban a lehetséges megoldásokról is beszélt.
A HVG top 100 gimnáziumi rangsora összeállításánál lehetőség van különböző alrangsorok kialakítására is. Ezúttal azoknak a gimnáziumoknak a TOP10-es listáját közöljük, amelyek diákjai a legjobban telesítettek a felvételiken.
Megkezdődtek a koalíciós tárgyalások.
Az utóbbi évek magas lakásár-emelkedéséhez az Otthon Start program is hozzájárult – mondta a pénzügyminiszter.
Felkapta az internet népe Pankotai Lili esetét az Otthon Start Program kivezetésével, most újra üzent az influenszer.
+2 hasonló