Főoldal
A demokraták történelmi győzelmeket is aratva átvették a törvényhozás mindkét házában a többséget, olyan államokat is behúztak, mint Texas vagy Kansas, ahol 1932 óta nem nyert demokrata szenátorjelölt. Az amerikai választók ezzel egyértelműen elutasították Trump politikáját, hiába próbálja az elnök eltolni magától a felelősséget.
+2 hasonló
Óscar Puente a mostani mellett a januári, 46 életet követelő balesettel indokolta a lemondását, egyúttal a következő választástól is visszalépett.
A demokraták olyan államokban arattak győzelmet, amelyeket régóta elérhetetlennek tartottak számára.
Durván gyengül a dollár szerda hajnalban, miután az amerikai félidős választások első eredményei a demokraták jelentős előretörését jelezték. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent.
Kim Dzsongun pedig hadihajógyárba látogatott.
Több kulcsfontosságú államban is győzelmet arattak az éjszaka.
A spanyol sajtó nem kímélte a Villarreal játékosait.
Másfél éve vezeti az OTP-t Csányi Péter, és mielőtt az egyik legnagyobb külföldi bankvásárlással új fejezetet írhat a bank történetében még meg kell küzdenie Moszkvával, a balti felügyeletekkel és a magyar kormány gazdaságpolitikájával is. Ezzel vezette fel a bnakvezérrel készített interjút a Forbes.
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének…
A szenátusban már meg is van a demokraták győzelme, míg a képviselőházban leginkább a mértéke a kérdéses.