#akkumulátorgyár

444 444

Mintha mást gondolna Matolcsy György az akkugyárakról egy kínai lapban, mint a magyar parlamentben

A jegybankelnök márciusi parlamenti beszédében a tőkebeáramlás egyik tipikus csapdájaként emlegette az akkumulátorgyárakat. Júliusban azt írta: „Magyarország célja, hogy az új energiával működő járművek globális ellátási láncának élvonalába kerüljön”. Az MNB szerint nincs ellentmondás.
fel 0 le
444 444

„Örülhetünk, hogy 2023-ban legalább ilyen viták vannak"

Végigültük az MCC Fesztivál Nagyszínpadján tartott előadásokat, meglepő módon Kunhalmi Ágnest is megtapsolták, és kiderült az is, hogy Orbán nem árul mást, mint Klaus Schwab.
fel 0 le
444 444

RTL: lebénulhatott a munkás, akire rázuhant a cölöpöző a debreceni akkugyár építkezésén

Soron kívül ellenőrzik a munkagépeket.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Nem épül akkumulátorgyár Fóton

A település polgármestere jelentette be. The post Nem épül akkumulátorgyár Fóton first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Mégsem lesz Fóton kínai akkumulátorgyár

A fideszes vezetésű önkormányzat megállapodást kötött az ipari parkot üzemeltető céggel, hogy nem köt bérleti szerződést akkumulátorcellák gyártásával foglalkozó vagy más, jelentős zavaró hatású tevékenységet végző vállalattal.
fel 0 le
444 444

Nyíregyházán is épül egy kínai akkugyár

Az építkezés jövőre indul, a termelés a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a Sunwoda gyárában.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Újabb akkumulátorgyár épül Magyarországon, ezúttal Nyíregyházán

1,5 kilométerre a legközelebbi lakott területtől. The post Újabb akkumulátorgyár épül Magyarországon, ezúttal Nyíregyházán first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Az Alkotmánybíróságon is elbukott az akkugyárakról szóló népszavazási kezdeményezés

Az LMP a helyiek megkérdezéséhez kötötte volna a beruházásokat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Nem lehet helyi népszavazás akkumulátorgyárról 

Az Alkotmánybíróság elutasította az LMP alkotmányjogi panaszát.  The post Nem lehet helyi népszavazás akkumulátorgyárról  first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

A Samsung akkugyárából származott a gödi utcákat ellepő fehér hab

A helyiek először azt hitték, havazott.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Átlátszó: a Samsung-akkugyárból származott a gödi csatornákból felhabzó anyag

Hatósági eljárást nem indítottak a cég ellen. The post Átlátszó: a Samsung-akkugyárból származott a gödi csatornákból felhabzó anyag first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Mindig a maximális kedvezményt adják Szijjártóék a kínaiaknak az akkumulátorversenyben

Lassan alig marad olyan térség Magyarországon, ahol ne működne, épülne vagy ne lenne tervben az elektromosautó-iparhoz kapcsolódó beruházás: akkumulátor-, illetve katódgyár, összeszerelőüzem vagy az előbbieket kiszolgáló részegységgyártó. Listába szedtük és térképre vittük mindet. The post Mindig a maximális kedvezményt adják Szijjártóék a kínaiaknak az akkumulátorversenyben first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Nemcsak Magyarországon, Franciaországban is egymás után épülnek az akkugyárak

Franciaország északi részében annyi akkumulátorgyár épült vagy van épülőben, hogy a környéket már akkumulátor-völgyként emlegetik. A Deitsche Welle riportja.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A győri vezetés igen mélyen belenyúl a kasszába, hogy megszerezze a gazdáktól az akkugyár földjét

Ötszörös árajánlat megtette a hatását, megbomlott az egységfront. The post A győri vezetés igen mélyen belenyúl a kasszába, hogy megszerezze a gazdáktól az akkugyár földjét first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Bojár Gábor: Már nemcsak hanyagolják a matematikaoktatást, hanem rombolják

Minden gazdaságfejlesztési pénzt az oktatásra kellene költeni, hosszú távon ebből gazdagodik legjobban az ország. Akkumulátorgyárakat támogatunk ezermilliárdokkal, miközben semmink sincs, ami az akkugyártáshoz kellene. Orbán lélekben sosem volt az EU tagja. Podcast.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Katódgyártól a vidéki önkormányzatok haláláig – mi történik Ácson?

Magyarország következő akkumulátoripari óriásberuházása Ács mellett épül. A település nyolc önkormányzati képviselőjéből öten beadták lemondásukat, de a katódgyár ellenzői is legalább két táborra oszlanak. Miért nincs összefogás kisvárosi szinten sem, és mit árul el Ács története a vidéki önkormányzatok haláltusájáról?  The post Katódgyártól a vidéki önkormányzatok haláláig – mi történik Ácson? first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Újabb fordulat a győri akkumulátorgyár ügyében

Az Alkotmánybíróság úgy döntött, mégsem lesz népszavazás. The post Újabb fordulat a győri akkumulátorgyár ügyében first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Akkugyáras népszavazás: Az Alkotmánybíróságig megy az LMP

A párt korábban a Kúrián támadta meg a népszavazási kérdést elutasító döntést. The post Akkugyáras népszavazás: Az Alkotmánybíróságig megy az LMP first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Ítélőtábla: Debrecen vízellátás-biztonsága miatt mérlegelni kell a CATL-beruházás azonnali leállítását

Új eljárásra kötelezték az azonnali jogvédelem ügyében a Debreceni Törvényszéket, mert nem mérlegelte a csúcsidőszakos vízfogyasztás következményeit. The post Ítélőtábla: Debrecen vízellátás-biztonsága miatt mérlegelni kell a CATL-beruházás azonnali leállítását first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Bojár Gábor: Minden gazdaságfejlesztésre szánt pénzt az oktatásra kellene költeni

Akkumulátorgyárakat támogatunk ezermilliárdokkal, miközben semmink sincs, ami az akkugyártáshoz kellene. A szoftverfejlesztéshez mindenünk megvolna, de a kormány politikai okból inkább rombolja az oktatást. Ahelyett, hogy a leggazdagabb országok közé emelkedtünk volna, egyre jobban leszakadunk, közben Orbán már a Huxitot készíti elő. Podcast.
fel 0 le