#aktuális
Az ukrán parlament újabb 90 nappal, 2027. január 29-ig meghosszabbította a hadiállapotot. A döntés értelmében Ukrajna az új évet is hadiállapot és általános mozgósítás mellett kezdi meg – számolt be az Unian hírügynökség. Az ukrán Legfelsőbb Tanács október 26-án megszavazta a hadiállapot újabb három hónappal történő meghosszabbítását. A Volodimir Zelenszkij államfő által benyújtott, 16182-es számú […]
Hiába követte el társával a hazai kriminalisztika egyik legbrutálisabb bűncselekményét, a móri mészárlás miatt jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Weiszdorn Róbert számára a jelek szerint nagyon is van bűnbocsánat. A 2007. február 17. óta, azaz csaknem húsz éve raboskodó tatabányai férfi a rácsok mögött egy pillanatig sem tétlenkedik, folyamatosan fejleszti magát, és bár még sok idő van hátra a büntetéséből, új emberként akar szabadulni. A Blikk elérte a bankrabló legjobb…
Felhős, helyenként esős időre kell számítani a hét elején. Éjszaka már fagypont közelébe zuhanhat a hőmérséklet az ország egyes tájain.
Augusztus végén indoklás nélkül mentették fel dr. Ficzere Andreát, aki közel tizennégy éven át vezette a budapesti Uzsoki Utcai Kórházat.
Nyers őszinteséggel és nem kevés öniróniával kommentálta a közösségi oldalán Sváby András azt a szokatlan technikai hibát, amely a Heti Napló vasárnap esti adása körül alakult ki. A műsorvezető-főszerkesztő elmondása szerint évtizedes televíziós pályafutása alatt látott már szinte mindent, ám ez az incidens még őt is teljesen váratlanul érte.
Szokatlan hangfelvétel fogadta vasárnap este azokat, akik az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorának hivatalos YouTube-csatornáján követték az Orbán Anitával készült interjút, amelyet a nap során is többször beherangoztak előzetesen. A beszélgetés élő közvetítésének kezdete előtt a megszokott várakoztató zene helyett hosszú perceken keresztül iszlám vallási zene szólt.
Életének 75. évében elhunyt Juhász Tibor, Kaposvár egykori alpolgármestere, okleveles építészmérnök, köztiszteletben álló politikus és közigazgatási szakember, aki a somogyi megyeszékhely rendszerváltás utáni fejlődésének és közéletének egyik legmeghatározóbb alakja volt.
Egyetlen vágy hajtja a zuglói édesapát: újra otthont teremteni kilencéves kisfiának. Gábor mindkét szülőjét elveszítette egy éven belül, a gyász és a depresszió pedig a padlóra küldte. Amikor a lakásból kikapcsolták a gázt, a hatóságok a mostoha körülmények miatt kiemelték a súlyosan autista gyermeket. A férfi azóta felállt a legmélyebb pontról, talpra állt, de a fenyegető áramkikapcsolás és a hivatalok szigora miatt most a legkisebb esélyét is elveszítheti annak, hogy valaha hazatérhessen…
11372 tétel, 3494 rendszám, 7652 közúti jármű- 5224 személygépkocsi, 215 motorkerékár, a többi teherautó, munkagép, utánfutó - 35 hajómotor, 183 jármű alkatrész - motorok, katalizátorok -, 8 hajó szerepel ebben a pillanatban a rendőrség járműkörözési rendszerében. A keresett repülők rovata most üres, de egy ideig a kecskeméti laktanyából ellopott MIG -29-es alkatrészek is fent voltak az adatbázisban, 15 éve pedig a sárszentmihályi repülőtér hangárjából veszett nyoma egy motoros sárkánynak. Ezek…
Egy hidegbetörés nyomán elképesztő hóömlés bénította meg vasárnap az osztrák Alpokot: a Hintertuxi-gleccser térségében és a Sommerberg környékén szinte pillanatok alatt vastag fehér takaró borított be mindent. Közben Romániából, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából is havazást jelentettek.
Van, amit nem lehet határok közé szorítani. Sem szögesdróttal, sem katonákkal, sem tiltásokkal. Ilyen a szabadság utáni vágy. És ilyen az összetartozás érzése is. Hetven évvel ezelőtt, 1956 októberében Magyarországon emberek ezrei emelték fel a fejüket. Nem akartak többé félelemben élni, hallgatni, amikor szólni szerettek volna, és belenyugodni abba, hogy mások döntsenek a sorsukról. Egy […]
Új négylábú munkatárs erősíti a diósjenői önkormányzat csapatát: Márton, a helyi cirmos hivatalos kinevezést kapott a hivataltól. A frissen kinevezett macska feladata egyszerű, de fontos: távol tartani a hívatlan rágcsálókat a hivataltól és a község utcáitól.
Új határátkelőhelyek megnyitásával, a meglévők bővítésével és az európai autópályákhoz való csatlakozással fejlesztenék Kárpátalja határ menti közlekedését 2030-ig. A magyar és a szlovák határszakaszon több olyan beruházás is szerepel a tervek között, amely jelentősen átalakíthatja a térség forgalmát. Kiemelt jelentőséggel bírhat a tiszasalamoni és a palágykomoróci átkelő megépítése, miközben a már működő határállomásokon is változásokat […]
Egy veszélyes ragadozó felbukkanása borzolja a kedélyeket a Tolna vármegyei Mucsiban: a helyiek beszámolói szerint aranysakál járja a falu utcáit. A nem mindennapi, hívatlan látogató jelenléte komoly aggodalmat kelt a lakosság körében, hiszen a vadállat közvetlenül a házak között, kertekben és udvarokban keres élelmet.
Szellemhadak, gigantikus pókhálók, füstbe burkolózó sírkövek és nevetéstől hangos utcák lepték el Dunakeszit október utolsó estéjén. Bár Magyarországon sokan még mindig idegenkednek a tengerentúlról érkezett halloweeni hagyománytól, a helyi lakóparkban élő családok bebizonyították: a féktelen jelmezes buli és az elcsendesedő, hagyományos kegyeletadás kiválóan megfér egymás mellett. A helyszínen jártuk körbe a kivilágított utcákat, ahol a 300 ezer forintos házi szellemvasúttól kezdve egy…
Ebben az időszakban mindenki az elhunyt szeretteire gondol, így vannak ezzel az ezredfordulón és környékén meggyilkolt Szathmáry Niki és Till Tamás megtört szülei is. A hét és fél éves kislány még 1998-ban tűnt el Gyulán, a 11 éves fiúnak pedig 2000-ben veszett nyoma Baján. Előbbi földi maradványait évekkel később ugyan megtalálták, a gyilkosa azonban sosem került elő. Tomit 24 évig keresték a kétségbeesett családtagjai, végül bebetonozva találták meg, egy férfit pedig meg is vádoltak a…
Hatalmas stadion, óriási kivetítők, villódzó neonfények és a világ legnagyobb tehetségei egy gigantikus, többszintes színpadrendszeren. Nem, ez nem egy olimpiai döntő, hanem a szakmák világbajnoksága, a WorldSkills, ahol egy magyar diák, Albrecht Martin történelmet írt! A győri fiatalember a 36 nemzetet felvonultató sanghaji mezőnyben állhatott fel a dobogó második fokára.
Magyar Péter a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy ahogy a napokban minden magyar család, úgy ő is megemlékezik a felmenőire, akik nélkül ma sem ő, sem a gyermekei nem lehetnének köztünk. A poszt végén az is kiderül, hogy a miniszterelnök már megbocsátott azoknak, akik feldúlták a dédnagyapja dobozi sírját.
Hivatalosan is benyújtotta a költségvetés jövő évi tervezetét a kormány, amelyet a következő időszakban tárgyal a parlament és előreláthatólag decemberben szavaznak róla. Szakértők szerint az egészségügy lehet az új költségvetés nagy nyertese, 510 milliárd többletforrást pumpálnak bele, jobb betegellátás, rövidebb várólisták, színvonalasabb étkeztetés és a szakdolgozók béremelése is a megfogalmazott célok között van.
A klímaváltozás hatásai itthon is egyre kézzelfoghatóbbak: a tavaszi fagyok, a hosszan elnyúló aszályok és a forró nyarak a hagyományos gyümölcstermesztést is nehéz helyzetbe hozzák. A megoldás keresésébe azonban bárki belevághat. Így tett Badics László is, aki eredetileg csupán egy datolyaszilva-ültetvényt tervezett, mára viszont a Balaton-felvidék egyik legkülönlegesebb gyümölcsarborétumát hozta létre Köveskál határában.