#Autó
Immáron a második helyszínen fotózták le az ukrán aranykonvoj néven elhíresült pénzszállító autókat Magyarországon.
Egy 29 éves férfit üldöztek a rendőrök szerda hajnalban Kőbányán, miután nem állt meg az igazoltatásra, majd gyalog próbált elmenekülni. Elfogása után kiderült, hogy sosem volt jogosítványa, és korábban eltiltották a vezetéstől.
Hét típus jutott be a nagy döntőbe a 38 tagú első listáról, egy dologban azonban egyeznek.
A nagyváradi Rulikowski temető megközelítésének megkönnyítése érdekében 2026. október 31-én, szombaton, és november 1-jén, vasárnap 10 és 19 óra között
gyorsjáratokat indítanak a következő útvonalon:
Szent László tér (Piața Unirii)/Görögkatolikus Püspökség – Rulikowski út (Armatei Române, illetve Universității) – Rulikowski temető – Rulikowski út (Armatei Române, illetve Universității) – December 1. park – Szent László tér/Görögkatolikus Püspökség.
Az autóbuszokra az útvonalon található…
Elképesztő történetbe keveredett Mate Rimac, a Bugatti mögött álló vállalatcsoport vezetője: ellopták a több mint 3 millió dollárt, vagyis átszámítva több mint egymilliárd forintot érő Bugatti Chironját. A történetben az a legmeglepőbb, hogy a milliárdos értékű sportautó kulcsát a tulajdonos egyszerűen az utastérben hagyta. A tolvajnak így nem kellett feltörnie a járművet, elég volt beülnie és elhajtania vele. A történet azonban nem végződött happy end nélkül: az autó fejlett nyomkövető és…
Szabadságvesztést is kaphat az a férfi, aki az év elején egy közös italozás után lenyúlta, majd felborította főnöke kocsiját. A vádlott súlyosan ittas állapotban ült be az autóba, amivel nekiment egy másik járműnek is. Az kocsikázás során ő nem sérült meg.
Fontos újdonság lesz a kicsi G-osztály.
Ismét drágult a tankolás Magyarországon.
Csúsznak a beruházások, és a hatóságok is szigorúbbak az akkumulátoriparban, de ez nem fogja vissza az itteni autógyártókat a termelésük felfuttatásában.
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint komoly kockázatot jelenthet.
Új módszerrel léphetnek fel a gyorshajtók ellen.
Egy francia Uber-sofőr aligha gondolta volna, hogy nem az akkumulátor vagy az elektromos hajtás, hanem néhány hívatlan rágcsáló miatt kell majd mélyen a zsebébe nyúlnia. A férfi autója ugyanis váratlanul meghibásodott, a szervizben pedig kiderült: patkányok rágták meg a jármű elektromos vezetékeit.
Sokan gondolják úgy, hogy az elektromos autózás még mindig csak a tehetősebbek kiváltsága, a használtpiacon azonban már jóval kedvezőbb áron is találni alternatívákat. Akár 3 millió forint körüli összegből is lehet villanyautót vásárolni, de nem mindegy, melyik típust választjuk, és milyen szempontokat veszünk figyelembe a döntés előtt.
Szabadság
A halottak napja alkalmából, október 31-én és november 1-jén különjáratokkal segíti a temetők megközelítését a Kolozsvári Tömegközlekedési Vállalat (CTP). Emellett több városi járat közlekedését is sűrítik.
Noha összességében kevesebb a baleset, a több sötét óra miatt ősz végén és télen jóval több végződik halállal.
A dízeláron nincs fék.
A környezetvédelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint a program azoknak szól, akik az előző kiíráskor nem jutottak támogatáshoz. A programra kedd reggel 10 órától lehet jelentkezni a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) honlapján elérhető informatikai alkalmazáson keresztül – írja az Agerpres.
Az új gépkocsik vásárlását támogató program új szakaszának költségvetése 35,389 lej, ebből 25,6 millió lejt a belső égésű motorral felszerelt új gépkocsik vagy hibridautók vásárlására, 9,239 millió…
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetet 3.45 órakor jelentették a 112-es segélyhívó számon. A margittai közlekedésrendészek helyszíni vizsgálata alapján a szerencsétlenség 3.40 óra körül történt a 191-es jelzésű megyei úton.
Az elsődleges vizsgálatok szerint a Szatmár megyei Oláhcsaholy (Cehal) községből származó 19 éves fiatal Margitta felől Úsztató (Păgaia) irányába haladt, amikor egy jobbra ívelő, 50 méternél kisebb beláthatóságú kanyarban feltehetően nem az…
Miért ne működne a legfelső szegmensben is a kínai hatalomátvétel?
Egyelőre persze nincs szó csapatváltásról.