#Belföld

0 komment

Szulák Andrea: „Én még akkor is miskolci utcanő leszek, amikor már senki nem rendőrfőnök!”

Pályájának egyik legfrissebb és legmeghatározóbb elismeréseként 2026 júniusában a közönség szavazatai alapján a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjai közé választották Szulák Andreát. A művész a hírt az ATV stábjától tudta meg egy váratlan telefonhívásban, és elmondása szerint a mai napig alig tudta feldolgozni az elismerés nagyságát. A színművész jelenleg is gőzerővel dolgozik: Az én zeném című önálló estjével folyamatosan színpadra lép, ahol személyes történeteken és a számára legkedvesebb…
0 komment

Őrizetbe vették a késelő kilencedikes fiút

A közlemény szerint veszélyes tárgyak jogtalan birtoklása és használata, fizikai bántalmazás és garázdaság bűntette miatt indult büntetőeljárás az ügyben. Az incidens a pitești-i Armand Călinescu Műszaki Szakközépiskolában történt csütörtök reggel, a 9 órás szünetben, az iskola mosdójában – írja az Agerpres. Az első vizsgálatok szerint a kilencedik osztályos fiú egy bozótvágó kést vitt magával az iskolába, majd egy konfliktus során egyik osztálytársát az alkarján megsebesítette, egy másikat…
0 komment

Rendőrterror? Vandalizmus Budapesten? Valahol a kettő között lesz az igazság 2006-ról – Fülke

Székházostrom, szabadon emberekre vadászó, őket félholtra verő rendőrök – húsz éve volt az a bizonyos ősz, amikor Budapesten Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét követően elszabadult a pokol. Forradalom nem volt, a kormány is maradt, valahol mégis dolgunk van még 2006-tal. A Fülke vendége Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője és Földes András, a HVG tudósítója. 2006-ban mindketten az Indexnél dolgoztak – Bodoky a lapnál éveket töltött a 2006-os rendőrattakok feltárásával, Földes pedig a…
0 komment

Magyarország első hivatalos térillatával köti össze a két kultúrát a magyar parfümőr

A tokiói Liszt Intézetben egyedülálló kulturális diplomáciai innováció valósult meg: megszületett az intézet és egyben Magyarország első hivatalos térillata, a „Hangari no Hana”, azaz Magyarország Virágai. Az intézetvezető, Merényi Krisztina célja az volt, hogy a kiállítások és a koncertek mellett a szaglás érzékszervét is bevonják az országimázs építésébe, így a látogatók egyetlen szippantással megtapasztalhatják a magyar tájak hangulatát.
0 komment

Balhé az egyetemisták menetén, Magyar Pétert vette célba az ismert bajkeverő - tiszás aktivisták, majd rendőrök szerelték le - fotók

Balhét próbált provokálni Szabó Bálint, a különböző politikai megmozdulásokon a trombitás performanszairól ismert volt politikus a Rákóczi Szövetség hagyományos, 1956-hoz kötődő egyetemi felvonulásán. Szabó Magyar Pétert vette célba, de a terve nem sikerült.

Bejelentkezés vagy regisztráció