#Belföld
A szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Papp Tibor szerint beiratkozáskor az az igény is egyre inkább megjelenik, hogy a sikeres tanulmányok mellett jól is érezzék magukat a gyerekek náluk.
Mintegy 40 egyetemi hallgató társaságában ünnepelte meg Lannert Judit oktatási miniszter és az Európai Bizottság szociális jogokért felelős alelnöke, hogy a korábbi kekvás egyetemek visszatértek az Erasmus+ programba.
K. Ferencet 2020-ban adócsalás miatt tartóztatták le.
Olyan mérgező vegyületeket tartalmaznak, amiket penészgombák termelnek.
DNS-minták alapján sikerülhet megoldani egy 1974-es gyilkosságot.
A hazai tévézés történelemkönyveiben külön oldallal bír.
Nevetséges összeget kap kézhez az egykori fitneszikon.
Díjakat adtak át a magyar operett napja alkalmából a Budapesti Operettszínházban.
A korábbi kormány feltételrendszerét is újdonságként jelentette be a pénzügyminiszter.
A súlyos szárazság az oka.
Mutatunk néhány bevált módszert!
Többen is attól tartanak, apja példáját követve elhagyta az országot.
Mutatjuk a számokat, amivel milliárdokat lehetett nyerni.
Évszázados mendemondák, tragikus sorsok, félelmetes események
A jármű sokak szerint még újonnan sem ért semmit.
A rózsaszínt kedvelő kisfiúktól a valódi tabukig – a Hintalovon Alapítvány szakmai vezetőjével beszélgettünk.
Magyar Péternek és a Fidesznek is komoly kihívást jelentene, ha a volt kormányfőt tényleg ENSZ-főtitkárrá választanák.
Több órás várakozás után jutottunk információkhoz.
A köpködés sem maradt el.
A részt vevő helyek jellemzően 10, 15 vagy 20 százalékos árengedménnyel készülnek.