#Belföld
A rendőrség kábítószer birtoklása miatt indított eljárást ellene.
Májer Bálint a helyi médiának is szívesen nyilatkozott az általa vezetett vállalkozásról.
A tesztpálya a vállalat kutatás-fejlesztési tevékenységét szolgálná.
Mintegy 180 millió lej értékű, vissza nem térítendő uniós forrásokból finanszírozott országos programot készít elő az egészségügyi minisztérium a függőségek megelőzésére, kezelésére és az érintettek rehabilitációjára – jelentette be szerdán a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Bejegyzése szerint nappali ellátást nyújtó intézményekből, terápiás közösségekből és rehabilitációs központokból álló országos hálózatot alakítana ki gyermekek, serdülők és felnőttek…
Pósfai Gábor jelezte, hogy a rendőrség problémái túlmutatnak a bérezés kérdésén.
A megbeszélésen Magyarország gazdasági helyzete és az amerikai beruházások ösztönzése került napirendre.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) azzal vádolta szerdán a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), hogy kormányra kerülése után saját embereit jól fizető tisztségekbe juttatta az állami vállalatoknál.
Megújul a villamospálya és a vágány környéki útpálya a VIII. kerületi Népszínház utcában, a Nagy Fuvaros utcai kereszteződésnél – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Hankó Balázsék börtönének vizsgálatát indoklás nélkül söpörték le az asztalról, az NVVH túlhatalmára pedig szintén nem adtak kielégítő választ.
Egy mentőautó, egy autóbusz és egy személygépkocsi ütközött össze szerdán Brassóban.
2026 nem jó év a választási autokráciáknak. Vagy túlbecsültük, mire képesek, vagy olyan kombináció állt elő, ami még ezekkel szemben is hatékony.
Kihívója szerint a rá leadott szavazatok száma is fontos visszajelzés.
A fejlesztéseknek köszönhetően tovább erősödhet Magyarország szerepe a nemzetközi italgyártásban.
Az RMDSZ elnöke a parlamentben nyilatkozott erről az újságíróknak. Mint hangsúlyozta, a települések esetleges összevonásáról csak a részletek alapos elemzése után lehet érdemben állást foglalni, és az érintett közösségeket sem lehet kihagyni a döntésből, ezért helyi népszavazásokra is szükség van – írja az Agerpres.
Kelemen Hunor
Dániát hozta fel példaként, ahol a települések önkéntes összevonása több évtizedes folyamat volt.
Mint mondta, a reformot nem a PSD, az RMDSZ vagy más pártok…
Garázdaság miatt tettek feljelentést egy férfi ellen.
Tanja Gonggrijp exkluzív interjút adott.
Kicsinyes módon megy szembe a törvényekkel a kabinet Orbán Viktor titkárságának az ügyében.
És a bíróság reális annak a veszélye, hogy további, eddig még fel nem derített vagyon elrejtésére törekedne Seszták, ha kiengednék. Kisvárdaiak, ásóra, csákányra fel!
Egyre kevésbé gazdaságos a gázolaj behozatala Magyarországra, ami növeli a hazai ellátás sérülékenységét – mondta az InfoRádiónak Mohos Kristóf. A Portfolio elemzője szerint a számított nagykereskedelmi árrés negatívvá vált, miközben a dízelfogyasztás jelentős részét importból kell fedezni.
Az ország legkülönlegesebb sírkertjeit mutatjuk meg.