#Belföld
A választás utáni nagy optimizmus lecsengett, de még így is jóval jobbnak érzik az emberek a helyzetet, mint 2022 óta szinte bármikor.
Halált okozó testi sértés gyanújával hallgattak ki egy 22 éves férfit, miután egy női holttestet találtak Kecskeméten a Kodály Zoltán téren – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szabadság
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség kísérleti jelleggel oktatási platformot tervez létrehozni – clujnapoca2030.ro elnevezéssel –, amelyen tizenkettedikes diákoknak szánt román nyelv és irodalom, valamint matematikaórákat lehet majd megnézni, hogy az ország bármelyik iskolájában tanuló végzőst támogassanak az érettségire való felkészülésben. Az órákat azokban az iskolákban tanító tanárok tartják, amelyekben az érettségin százszázalékos sikerarányt értek el a…
Panelbeszélgetéseken, műhelymunkákon és előadásokon járják körül a nők mai szerepét, kihívásait és lehetőségeit.
Szerdán a Quartz Befektetési Alapkezelő vezérigazgatóját, a Matolcsy Ádámot korábban már képviselő Sándor Tamást is őrizetbe vették.
A szocializmus összeomlása után Magyarország a közép-európai térség eminense volt, Szerbia páriaállammá vált. A kétezres évek mindkét országban zűrzavarosak voltak, majd szinte párhuzamosan épült ki Aleksandar Vučić és Orbán Viktor rezsimje. Az áprilisi magyarországi országgyűlési választásokig sokan azt hitték: a szavazófülkékben az ilyen választási autokráciák megdönthetetlenek.
Az egész gazdaság ráfizethet a tervezetre.
Győri Enikő rántotta le a leplet a legújabb tiszás meséről az uniós csúcs után.
Nem szükséges személyesen felkeresni a nyugdíjpénztárat ahhoz, hogy ellenőrizzük a nyilvántartott munkaéveinket vagy a nyugdíjjárulékainkra vonatkozó adatokat. A nyugdíjpénztár platformjára már a ROeID digitális személyazonossággal is beléphetünk.
Közúti baleset történt október 22-én, csütörtökön délelőtt a váradi körgyűrűn a RAR közelében. A balesetben két teherautó volt érintett.
A balesetet csütörtökön 10.20 óra körül jelentették be a 112-es segélyhívószámon. A rendőrség tájékoztatása szerint az ütközés következtében egy személy megsérült, őt a helyszíni ellátást követően kórházba szállítják további kivizsgálásra.
A mentés és helyszínelés idején az érintett útszakaszon a forgalom nehézkesen haladt rendőri irányítás mellett.
A…
Ha nemzetközi szintű problémák alakulnak ki a gyógyszerpiacon, akkor Magyarország érdekérvényesítő képessége igen csekélynek mutatkozik. Mi történt? A jelek szerint nem tudta enyhíteni a magyar ellátórendszer azt a nagyon súlyos gyógyszerhiányt, amelyet hivatalosan idén február óta tartanak nyilván, és sajnos rövid távon nem látszik a helyzet megnyugtató rendezése sem, írja csütörtöki cikkében a G7. Több […]
Hétfő éjszaka furcsa esemény zajlott le a Budapesti Fegyház és Börtön környékén. Egy ismeretlen tettes, aki nem éppen a dobótechnikájáról volt híres, többszöri próbálkozás után mindössze egy csomagot tudott átdobni a börtön falán. A csomag azonban nem érte el a célját: a benne lévő négy mobiltelefont és három SIM-kártyát az őrök azonnal megtalálták.
A megyei tanács gyakorlati műhelymunkasorozatot indít, amely a civil szervezetek hosszú távú működését és pénzügyi stabilitását segítené.
Hosszabb étkezési időt, egészséges táplálkozásról szóló tanórát és több pénzt az alapanyagokra – többek között ezeket a változtatásokat javasolja a Magyar Közétkeztetők Szövetsége. A szervezet szerint a gyermekek és a betegek étkeztetésének fejlesztéséhez a finanszírozást és a szabályozást is felül kell vizsgálni.
Zlatibor Lončar ügyvezető egészségügyi miniszter ma cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a belgrádi Višegrad utcai Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán (GAK) a csecsemőkre szakadt volna a mennyezet. Elmondása szerint az intézmény felújítás alatt álló, használaton kívüli részében az álmennyezet egy darabja szakadt le.
Szerző: Magyar Szó online
A férfi többször megütötte a nőt, majd magára hagyta. A rendőröknek azt állította, hogy amikor távozott, még életben volt.
Sokan arra számíthattak, hogy a volt főügyész a meghallgatásán lerántja a leplet arról, hogyan manipulálták Rogánék az ügyészségi iratokat, ám ez a leleplezés elmaradt. Szó volt viszont különösebb kontextus nélkül titkosszolgálati tevékenységről, az egyetlen politikai szál pedig, amiről Fürcht beszélt, a Belügyminisztérium egykori vezetése felé mutat.
A kormánypárt előnye ugyanakkor továbbra is hatalmas az ellenzékkel szemben, a biztos pártválasztóknál 38 százalékpont. A Mi Hazánk 7 százalékon áll.
Szerencsére csak a kerékpárját gyűrte maga alá a szerelvény.
Hat, összesen közel 110 millió euró értékű projekt megvalósításán dolgozik a Szilágy Megyei Tanács az Északnyugati Regionális Program 2021–2027-es finanszírozási időszakában.