#Belföld
A polgármester szerint az érintett útszakaszon történt korábbi balesetek is indokolttá teszik, hogy mielőbb érdemi intézkedések történjenek.
Megalapozatlanul alkalmazta az állításokat a boltlánc.
Az elemző szerint bár egyelőre nem hivatalos jelölésről van szó, érdemes átgondolni, hogy mit jelentene ez a magyar politikában.
+2 hasonló
Egy hét alatt négy új feljelentés született.
Hét ember sérült meg abban a balesetben, amely hétfő reggel történt a Baranya vármegyei Szederkény közelében. Egy autóbusz személyautóval ütközött, majd az oldalára borult. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Egy évnyi pereskedés után derült fény arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium cége, a HM EI Zrt., 650 millió forintot költött egy már majdnem kész, 320 négyzetméteres dunakeszi ház befejezésére, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz, a korábbi vezérkari főnök szolgálati villájaként használt. A dokumentumok szerint az építkezés során kirívó túlárazások történtek, egyes tételek esetében akár hússzoros költségekkel - számol be a 24.hu.
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított történelmi épületet, amely a jövőben kulturális központként, könyvtárként és múzeumként szolgálja a helyi közösséget.
+2 hasonló
A meteorológusok szerint az előttünk álló napokban többfelé kell mérsékelt mennyiségű esőre, a magas hegyekben havazásra, valamint erős széllökésekre számítani.
+2 hasonló
Az egyik autó vezetőjét a mentők kórházba szállították.
A Magyar Nemzeti Bank körüli botrányok és Matolcsy György letartóztatása közepette nemcsak a súlyos gazdasági vádak, hanem a jogi védelem is felkeltette a figyelmet. A volt jegybankelnök védelmét Dr. Bátki Pál ügyvéd látja el, akinek felbukkanása váratlan nosztalgiahullámot indított el a közösségi médiában.
Súlyos baleset történt Törtel és Abony között, küzdenek a sofőrért.
A beruházás közben látványos szakaszához érkezett.
A baleset helyi idő szerint vasárnap délután 18 óra körül történt. A rendőrség előzetes információi szerint az autóbusz előbb egy személygépkocsival ütközött, majd a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett. A sérültek közül heten rendkívül súlyos, további 23-an súlyos állapotban voltak az első jelentések szerint – írja a digi24.ro.
A helyszínre több tucat mentőautót és mintegy harminc tűzoltóegységet vezényeltek. A legsúlyosabb sérültek többségét mentőhelikopterekkel szállították Barcelona…
Vucic kikapott Szerbiában, Lula nyert Brazíliában, 25 milliárdos exporttámogatást jelentett be Kapitány.
Megint nullatalálatos lett a Fidesz-lottó.
Aggasztó folyamatok figyelhetők meg a magyar munkaerőpiacon.
+2 hasonló
Rohamrendőrök sorakoztak fel Belgrádban, a Pionír park kerítése mentén, a köztársasági képviselőház épületével szemben.
Szerző: Magyar Szó online
+2 hasonló
A tolvajok belógtak a szertárba, egy tűzoltóautóról vitték el az akkumulátoros feszítővágót, amit balesetek sérültjeinek mentésére használnak a tűzoltók.
A forint árfolyamának változása is kedvezőtlenül hatott a hazai turizmusra, amelynek szereplői már nem tudják tovább a vendégekre hárítani a költségek emelkedését.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) büntetőeljárást indított az október 23-i fideszes Zászlómeneten történt újságíró-inzultusok miatt – derült ki az RTL riportjából.
+2 hasonló