#Belföld
Egy Kaposváron történt szörnyű eset kavarta fel a közvéleményt: valaki brutális módon bántalmazott egy kiskutyát, majd egy szemetesbe dobta. Az állatot a kaposvári Tesco közelében találták meg, a lábait és a száját összekötözve, hogy ne tudjon mozogni vagy hangot adni. Az állatvédők és a helyiek reménykednek abban, hogy a környéken elhelyezett kamerák rögzítették az elkövetőt, és a rendőrség felhasználhatja ezeket a felvételeket a nyomozás során.
„Amit ebből a költségvetésből ki lehetett hozni, azt kihoztuk” – mondta a szociális és családügyi miniszter, aki jobb körülményeket, visszatérő dolgozókat és a gyerekek számára is biztonságos körülményeket ígért.
Életveszélyes kalandba keveredett az a makói fiatal, aki egy külföldi webáruházból rendelt THC-tartalmú elektromos cigarettával próbálkozott. A csomagot még október 20-án reggel próbálta ki, ám a gondtalan füstölésből pillanatok alatt megtörtént a baj: alig két szívás után heves szédülés vett rajta erőt, és annyira leromlott az állapota, hogy a helyszínre riasztott mentők azonnal kórházba szállították.
Nyolc napja vártuk a minisztérium válaszát, nem jött. Megjelent a cikkünk, majd kommentben részletesen reagál Hegedűs Zsolt, habár nem tér ki minden részletre, például, hogy mi lesz az egészségügyi dolgozók pótlékjaival, vagy hogy miért nem egyeztetett alaposabban a tárca velük.
Csak a jegybanktól való távozása után közel 171 millió forint lelépési pénzt kapot a volt elnök.
A Tisza-kormány tervei szerint átlagosan csak 15 százalékkal emelkedhet a bérük 2027-ben.
A német hátterű vállalat már több mint ezer kereskedőt kapcsolt be a rendszerébe.
Nem először fordul elő, hogy fideszes képviselők is szembemennek Kondora Istvánnal.
Ha valaki szökésben van, és korábban már volt B-terve és kapcsolatai, akkor biztonságban lehet, de ez viszonylagos. Aki ellen nemzetközi körözést adtak ki, az utazni nem tud, a paranoia felerősödhet, más bűnözők is veszélyt jelenthetnek rá. De a korábban megszokott luxust akár még fenn is tudja tartani.
A keddi bértárgyalás részleteiről, az álláspontok között egyelőre meglévő nagy szakadékról a munkaadói és a munkavállalói oldal képviselői nyilatkoztak az InfoRádióban.
Eltitkolt milliós adományok, fenyegetőzés, eltékozolt rokkantsági ellátás – ilyen vádakkal illeti néhány ember az interneten Kovács István Ádámot, vagyis Ádi bohócot. A hányatott sorsú bohócdoktor a küldetésének tekinti, hogy minden nehézség ellenére is vidámságot csempésszen a kórházban fekvő kisgyerekek mindennapjaiba, most pedig választ adott az őt érő vádakra.
A szerda esti tüntetésekre a szélsőjobboldali Falangista Ifjúság szólított fel a közösségi médiában.
A jelenlegi információk alapján úgy tűnik, hogy a kormány az alacsonyabb korábbi árkörnyezetben nem fedezte előre a jövő évi gázbeszerzéseket.
Megnéztük, kik maradtak a településük élén, és miként alakultak az erőviszonyok az előző választásokhoz képest.
A Smert és a PS-t csupát hajszál választja el, a Magyar Szövetség nem érné el az öt százalékot.
Munkavégzés lesz az M0-s autóút és az M2 autópálya több pontján november elején, az autósoknak kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
THC-t tartalmazott az elektromos cigaretta.
A közelmúlt iskolai támadásai után képzéseket is ígér a kormány, a mindennapokban azonban sok múlik a tanárok kezdeményezésén és a szülőkkel való együttműködésen.
ATV
Magyar Péter csütörtökön elutazik, de hamar vissza is tér Magyarországra, mert pénteken fontos vendéget fogad Budapesten.
Volt, aki egész nap sírt a bejelentés után.