#Belföld
Három, Maksa község önkormányzatához köthető személyt állítottak bíróság elé valótlan tartalmú vagyon-, illetve érdekeltségi nyilatkozatok miatt. A vád szerint ingatlanokat, gépkocsikat és jelentős pénzösszegeket nem tüntettek fel a dokumentumokban.
Az Országos Gyógyszer- és Orvostechnikai Hatóság (ANMDMR) adatai szerint mintegy 370 ezer adag influenza elleni vakcina áll jelenleg rendelkezésre a romániai raktárakban, ezekből a gyógyszertárak rendelhetnek – közölte az egészségügyi minisztérium.
Baleset történt az M0-áson, nem lehet használni a Dabas-Soroksár csomópontot.
Megrongált vezeték miatt leállt a távhőszolgáltatás Pakson, a város 2900 fogyasztási helyén nincs fűtés és melegvíz – közölte a szolgáltató Duna Center Therm Kft. ügyvezetője kedden az MTI-vel.
Portrénkban végigkövetjük, Hankó Balázs hogyan lépésekkel jutott el a gyógyszerészettől a bukását okozó tárcavezetésig, és hogyan állt ebben mögötte apja, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke.
A jelölésről azt követően dönt, hogy az Alkotmánybíróság állást foglal az elnök kormánytagok kinevezésével kapcsolatos jogköreiről.
A Fidesz-frakció keddi közleményében azt állítja, hogy Forsthoffer Ágnes végigasszisztálja Magyar Péter ámokfutását, majd Kövér Lászlót vádolja gyűlöletkeltéssel. A volt házelnöktől nemrég a Hír TV-ben azt kérdezték, hogy a Fidesz miért nem vett részt a kormány által szervezett október 23-ai megemlékezésen, amire Kövér azt mondta: ünnepeljen velük jó néhány éhes bengáli tigris.
A rendőrök a kamerafelvételek alapján gyorsan azonosították és elfogták a 43 éves helyi férfit, aki beismerte a rablást.
Huszonnégy év telt el a rejtélyes eset óta, de Tárnokon azóta is csak halkan, borzongva emlegetik a kámforrá vált Radics-családot. 2002 januárjában nyomtalanul tűnt el a családfő, Radics Attila, az élettársa, Bihon Lászlóné és a hároméves kislányuk, Bihon Sára. Az ügyet tíz évig egyszerű eltűnésként kezelték, majd 2012-ben, Portik Tamás elfogása után újraindították a nyomozást emberölés gyanújával. Biztosak tehát abban, hogy megölték őket, ám a holttestek máig nem kerültek elő. Az azóta is…
A hatóságok arra hívják fel a szülők figyelmét, hogy komoly veszélyei lehetnek annak, ha kisgyermekeket vonnak be a TikTokon népszerűvé vált, úgynevezett „szellem-csínyekbe” (Ghost prank).
A NATO telepíthető híradó és informatikai alegységeinek olasz katonái érkeztek a székesfehérvári Alba Regia laktanyába, hogy a Gladiator Demonius 2026 gyakorlat keretében felkészüljenek és bizonyítsák: gyorsan és szakszerűen képesek települni egy kijelölt területre, hogy ott megbízható informatikai és kommunikációs szolgáltatást nyújtsanak a támogatott parancsnokságok és vezetési pontok számára.
A fiúval már az októberi eset előtt is rendszeresen voltak problémák az iskolában. Többször összetűzésbe került a társaival, az iskola pedig emiatt többször is egyeztetett a gyermekotthon dolgozóival.
Vádat emeltek a temesvári rendőr ellen, aki információkkal segített egy nyáron felszámolt, lakásbetörésekre szakosodott bűnbandát.
Hazaengedték hétfőn a kórházból azt a 28 éves matematikatanárnőt, akit egy 13 éves diák múlt hétfőn késsel megsebesített egy besztercei iskolában.
Nem lesz külön pénzintézet a lakástakarékok létrehozása miatt, az marad a kereskedelmi bankoknál.
A honvédelmi miniszter egyeztetett Pierre Vandierrel, a NATO transzformációs parancsnokságának főparancsnokával.
Kármán András szerint megmaradhatnak az állami támogatás nélküli lakástakarékok is, melyek most is működnek, az ő programjuk ebben nem szeretne kizárólagos lenne.
Már-már veszni látszott, de a Központi Régió Program (PRC) finanszírozásából mégis megvásárolható a Csíkszeredát és a környező falvakat szolgáló tíz elektromos busz.
Egy korábbi Forbes-listás, az egyik leggazdagabb magyar lánya és egy New Yorkban élő, jogászból lett befektető – csak néhány résztvevő az amerikai mintára startupinkubátort indító csapatból. Az első megbeszélésük és a StayHungry program indulása között mindössze fél év telik el, és már Péterffy Tamásékkal tárgyalnak.
Nehéz helyzetben lévő építőiparról beszélünk – kezdte a válaszát a miniszterelnök arra kérdésre, nem lesz-e túlfűtött az építőipar, hasonlóan az Orbán-kormányok által adott támogatáshoz.