#Belföld
Életveszélyes állapotban került kórházba egy 89 éves asszony Budakeszin, miután saját fia brutálisan rátámadt a családi házukban. A mentális betegséggel küzdő férfi partvisnyéllel és egy fém járókerettel ütlegelte az édesanyját, akinek mindkét füle leszakadt a bántalmazás következtében. A támadó ezt követően maga kért segítséget az idős nő gondosóráján keresztül. A rendőrség emberölés kísérletének megalapozott gyanújával indított eljárást, a bíróság pedig elrendelte a férfi letartóztatását az…
A tűzben meghalt egy 60 év körüli nő, a rendőrség eljárást indított.
Feljelentést tesz a Fővárosi Vízművek, miután október 25-én ismeretlenek quadokkal hajtottak be a Szentendrei-sziget déli csücskénél található vízbázisvédelmi területre. A társaság ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a Duna alacsony vízállása miatt szabaddá vált, védett partszakaszokra és mederrészekre engedély nélkül belépni is tilos. A motoros járművek jogosulatlan használata pedig az ivóvízbázisok biztonságát is veszélyeztetheti.
Több tíz kilométeren torlódtak fel a járművek.
A Magyar Nemzet számításai szerint a csirkemell, a sertéshús, a trappista sajt és az étolaj ára is emelkedhet, egyes termékekért pedig több száz forinttal kellhet majd többet fizetni. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség üdvözli a szerintük sok kisboltot tönkretevő árréssapka kivezetését, mert így visszaállhat az igazságos verseny a piacon.
A Bírónő egy Magyarországon eddig kevésbé ismert műfajt, a bírósági talkshow-t hozza el a nézőknek. Mutatjuk, miről szól az RTL új műsora, kik a szereplői, és mikor látható!
Az agresszív férfit végül a megtámadott rendőrnek egy másik rendőrjárőr segítségével sikerült megfékeznie.
Idén közel 74 milliárd forint termeléshez kötött uniós támogatást kaptak a magyar gazdák.
Tarthatatlan állapotok alakultak ki Zuglóban a patkányok miatt, ezért Rózsa András polgármester hivatalos levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez és a Fővárosi Csatornázási Művek vezérigazgatójához. A kerületvezető azonnali intézkedést és sürgős helyszíni vizsgálatot vár a patkányinvázió megállítására.
Orbán Viktor a közösségi oldalán gratulált Jordan Bardellának és Matteo Salvininek, akiket a hétvégén ismét pártjuk vezetőjévé választottak. A politikus a nemzeti szuverenitás, a határvédelem és a hagyományok tiszteletének fontosságát hangsúlyozta.
Vincze Loránt európai parlamenti képviselő szerint a tiltás önmagában nem elegendő: a digitális nevelésre és a pedagógusok képzésére is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.
Egy 60 év körüli nő meghalt hétfő reggel, amikor robbanás történt egy harmadik emeleti lakásban Budapest II. kerületében. A tűz miatt 11 lakónak kellett elhagynia az épületet, a rendőrség nyomozást indított.
A betegek és hozzátartozóik hétfőtől egy új, országos online felületen értékelhetik a kórházi ellátást, a tisztaságtól a várakozási időig. Az egészségügyi minisztérium fejlesztéseket vár a visszajelzésektől, egy szakértő azonban torz eredményektől tart.
Átfogó közigazgatási-területi reformra van szükség, és az átszervezésnek valamennyi 5000 főnél kisebb lakosságszámú községre ki kell terjednie.
Nem azon múlik budapesti belgyógyászat működőképessége, hogy valakit az utcáról vagy a lakásából visznek-e be - szögezte le a BMSZKI.
Az ukrán külügyminiszter is reagált.
Megérkezett az egyszeri állami támogatás a fővárosi önkormányzathoz a kormány és a főváros között született megállapodásnak megfelelően. Budapest rendezte a szolidaritási hozzájárulás címén 90 milliárd forintos befizetési kötelezettségét, és jelenleg 25 milliárd forintnyi lekötött állampapírja van, ezen felül további mintegy 5 milliárd forinttal rendelkezik. A lehetőségekről Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója beszélt az InfoRádióban
Milyen akadályok állhatnak a volt magyar miniszterelnök útjában?
Nagyszabású demonstrációt tartottak azért a kétgyermekes családapáért, akit – a környezete meggyőződése szerint – jogtalanul zártak rácsok mögé. Császár Zsolt szeptember elején megkezdte az ötéves börtönbüntetését, amit emberölés kísérlete miatt kapott. A felesége mellett felszólalt négy település polgármestere és a bebörtönzött családapa ügyvédje is.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér minden idők legerősebb nyarát zárta, az őszi forgalom is rekorddal indult. A téli menetrendben több mint 185 úticél szerepel, köztük egy új egyiptomi célállomás – mondta az InfoRádióban a Budapest Airport kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.