#Belföld
Egy kicsit.
A magyar lakásvásárlók jelentős része évtizedekre eladósodik, miközben még így sem tud az igényeinek megfelelő otthonhoz jutni. Egy friss, országos reprezentatív kutatás szerint a hitelből vásárlók mindössze 27 százaléka tudta megvenni azt az ingatlant, amelyet eredetileg szeretett volna. Hliniczky Krisztián ingatlanpiaci szakértő a Spirit FM műsorában beszélt az egyre súlyosabb lakhatási problémákról és egy lehetséges alternatíváról.
ATV
Bírság még nem érkezik, az álagsebességet mérő traffipaxokat azonban már javában tesztelik.
A politikus szerint valaki le akarja járatni, neki nincs köze a képhez.
ATV
A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a büntetés helybenhagyását. A villanyszerelők holtteste sosem került elő, a vádlott továbbra is tagad.
A magyar-cseh kormányközi konzultáció nemcsak a két ország viszonylatában volt az első, hanem a Tisza-kormány életében is, ami Eörsi Mátyás szerint üzenet Orbán felé is, hiszen Babiš olyannnyira fontos szövetséges volt, hogy a Patrióták három alapítója között van. A külpolitikai szakértő az Esti gyorsban azt mondta, az látszik, hogy Magyar erőteljesen épít a V4 együttműködésre és kapott is valamit a találkozón, hiszen Babiš látványosan kiállt mellette a migrációs politika miatt kiszabott uniós…
Több magyarországi megyében is láttak medvét.
Csütörtök, így ismét kihúzták a hatoslottó számait. Mutatjuk őket.
Állatkínzás miatt egy év két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Törvényszék egy férfit, aki éheztette és folyamatosan láncon tartotta a kutyáit – közölte a törvényszék csütörtökön a birosag.hu-n.
Akár 20 százalékos növekedéssel is zárhatja az októbert a lakáspiac, 1000-2000-rel több adásvétel lehet egyetlen hét leforgása alatt.
Lantos János szerint egyre több a visszaélés a futárok világában.
Az ügyészség elutasította Hankó Balázs arról szóló beadványát, hogy a kecskeméti börtönben a budapesti fodrásza vághassa a haját, közölte a Telexszel Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. A határozat ellen a gyanúsított panasszal élhet, így a döntés még nem jogerős.
A mentőautóban kötött ki leszíjazva.
Teljesen megalapozatlannak és törvénytelennek tartja Seszták Miklós letartóztatását Papp Gábor ügyvéd. A politikus védője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy ügyfele szerint nem létezik a sajtóban emlegetett 9 milliárd forint, és a hatóságoknak nincs bizonyítékuk arra, hogy a politikus szökni próbált volna vagy bizonyítékokat akart volna eltüntetni.
Rágalmazó bejegyzések és kommentek miatt fordult ügyvédeihez.
A 30 éves férfi a tett elkövetésekor józan ítélőképességének birtokában volt, és tisztában volt a cselekményből fakadó negatív társadalmi következményekkel is.
A több mint 300 milliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzésekben részt vevő OTT-One Nyrt. köré szerveződött bűnszervezet milliárdokat moshatott tisztára, fiktív számlákkal pedig több mint 660 millió forint áfát kerülhetett el, a pénzek egy része pedig az Egyesült Arab Emírségekbe került.
Műszaki jelzés miatt kellett visszafordulnia a Hungary Airlines Kínába tartó teherszállító repülőgépének. Az Airbus A330-200F fedélzetén a hajtómű vibrációjára utaló figyelmeztetést észleltek, amikor a gép már Románia felett járt.
Állatkínzás miatt egy év két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Törvényszék egy férfit, aki éheztette és folyamatosan láncon tartotta a kutyáit. Lakossági bejelentés nyomán mentek az állatvédők az ingatlanhoz és az életben maradt legyengült, kiszáradt kutyát azonnal állatorvoshoz vitték
Akkumulátorok feldolgozásával is foglalkozó hulladékkezelő telephelyen történt incidens Kistarcsán.