#Belföld
A tűzoltóknak a Kazinczy utcában kellett kivonulni csütörtök este.
+6 hasonló
A politikus szerint feltörték a fiókját és nem ő posztolt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közleménye szerint gazdaságilag nem fenntartható a Nemzeti Sportrádió, ezért médiaszolgáltatója, a Magyar Rádió és Televízió (MRTV) Nonprofit Zrt. kérte, hogy a médiatanács törölje a rádiót a közszolgálati médiaszolgáltatások jegyzékéből.
A magyar és a cseh miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tartott.
+6 hasonló
Szathmáry Zoltán leszavazása után Fejes Péterrel tesz próbát Baka András.
A győri „villanyszerelős gyilkosságként” elhíresült, 2021 óta tartó büntetőperben jogerős határozat született ma a Győri Ítélőtáblán. A két villanyszerelőnek 2015-ben és 2018-ban veszett nyoma.
Az Orbán Viktor által alapított labdarúgóklub.
+6 hasonló
A következő napok programjáról számolt be a miniszterelnök.
Nem szűnt meg a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával", az a kormányváltásig folytatódott - jelentette ki az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó.
Kiss Ferenc az Országgyűlés szakbizottságában beszélt visszaélésekről. A fideszes Balla György szerint a fantasy kategóriába sorolhatók az elmondottak.
+6 hasonló
Egyebek mellett tilos lesz második személyt szállítani a járműveken.
Az Európai Bizottság szerdán jóváhagyta Magyarország 5,4 milliárd eurós, mintegy 2000 milliárd forintos védelmi beruházási tervét az uniós SAFE-hitelprogram keretében. Brüsszel ezzel az utolsó, még elbírálás alatt álló nemzeti tervet is elfogadta, a pénz folyósításához azonban az Európai Unió Tanácsának jóváhagyása is szükséges. Az Orbán-kormány eredetileg 17,4 milliárd eurót igényelt, a Bizottság azonban hosszú ideig nem fogadta el a tervet, többek között a beszerzési költségekkel kapcsolatos…
+6 hasonló
A rappert a napokban kiadott körözésektől eltérően nem a lélegeztetőgép-biznisz miatt, hanem kábítószer birtoklásáért körözik.
Régi üzlettársai azonban felbukkantak a nyilvántartásban.
A súlyos vasúti szerencsétlenség helyi idő szerint nem sokkal 9 óra előtt történt Los Yébenes és Urda települések között. A balesetben egy Madridból Sevilla felé tartó AVE gyorsvonat és az Iryo vasúttársaság egyik szerelvénye volt érintett. Az ütközés következtében két vasúti kocsi kisiklott és lezuhant a vasúti töltésről. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentőegységek, köztük tűzoltók, mentőhelikopterek és mobil intenzív terápiás egységek. A sérültek ellátása és a mentési munkálatok…
+6 hasonló
Zajlik a nyomozás.
Romániának szüksége van közigazgatási reformra, de azt alaposan át kell gondolni és elő kell készíteni – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor.
Ezért a volt miniszterelnök titkársága jelenleg is a Fidesz keretein belül működik.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót. A szerb belügyminisztérium terrorcselekménynek minősítette a történteket, és a legmagasabb, vörös fokozatra emelte a terrorfenyegetettségi készültséget az országban.
Egyúttal visszavontak három olyan, az intézményre vonatkozó döntést, amelyet nem hajtottak végre.