#Belföld
ATV
A tó jövőjéről indított társadalmi egyeztetés 35 településről kapott válaszokat. A november 11-én létrejövő munkacsoport a vízpótlás lehetőségeit, a természeti értékek megőrzését és a tó használatának feltételeit vizsgálja majd.
+4 hasonló
Mészáros Lőrinc eddig Dubajban tartózkodott a feleségével és a gyerekeivel, de most úgy tűnik, hazajöttek.
+4 hasonló
A héten négynapos ülést tart az Országgyűlés, amely jövő hétfőn is összeül. Magyar Péter miniszterelnök hétfőn 13 órakor és kedd reggel is felszólal napirend előtt. Ha kedden a Ház megválasztja Fejes Pétert, az új legfőbb ügyész rögtön esküt is tehet.
+4 hasonló
Egy teljes hónapra leáll a forgalom Nápoly nemzetközi repülőterén. A Capodichino légikikötőt felújítási munkálatok miatt zárják be, az érkező és induló járatokat pedig más olasz városok repülőtereire irányítják át.
+4 hasonló
Őrizetbe vették a Fejér megyei soponyai postarablás gyanúsítottját, egy 18 éves helyi férfit, akinek lakásán megtalálták az elrabolt pénzt és a rabláshoz használt játékpisztolyt – közölte a rendőrség vasárnap.
+5 hasonló
A törvény nem engedi meg hogy szelektáljanak, szerdán minden kikerül a netre – de nem kell mindent elhinni egy diktatúra állambiztonsági szerveinek, az ügynökaktákat körültekintően kell értelmezni – mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója annak apropóján, hogy november 4-étől nyilvános lesz több tízezer egykori ügynök neve.
+4 hasonló
A rendőrök két órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves helyi férfit.
+4 hasonló
Polgárditól Balatonfüredig tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítását indítják el, miután elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források.
+4 hasonló
3 százalékos emelés az alap.
A miniszterelnök egy, a 2027-es költségvetéssel kapcsolatos cikkre reagált.
+7 hasonló
A miniszterelnök a Telex Facebook-oldalán reagált a hírre. Ez alapján nem kizárt, hogy még átírják a 2027-es költségvetési tervezetet.
Jövőre nem kell befizetniük a területfejlesztési alapba. Ez 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek Lőrincz Viktória szerint.
Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható.
+4 hasonló
Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható.
+4 hasonló
299 millió forintot kértek az ingatlanért, amit a Szép Házak magazin is címlapra tett
+4 hasonló
Felfüggesztették az alkotmánybíróság elnökét Lengyelországban, tüntetők gyűltek össze Varsóban.
A sporttartalmak a Kossuth Rádióhoz kerülnek.
+4 hasonló
Kiadta első hivatalos nyilatkozatát a sikertelen kivégzés után Christa Pike. Az 50 éves nő jogi képviselőin keresztül közölte: a végrehajtás óta nem múlt el úgy pillanat, hogy ne gyötörné elviselhetetlen testi és lelki fájdalom. Bár a kórházból már kiengedték, állapota továbbra sem stabil, a hatóságok pedig ismét szigorú elszigeteltségben tartják fogva.
+4 hasonló
XIV. Leó pápa levélszavazattal adhatja le voksát az Egyesült Államokban november 3-án tartandó félidős választásokon. Ha valóban él a lehetőséggel, ő lehet az első pápa a katolikus egyház kétezer éves történetében, aki világi választáson szavaz.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság elárulta: víziközlekedési baleset egy volt csak nyáron a Balatonon, két vitorlás kishajó ütközött.