#Belföld
Malatinec otthagyta Huliakékat, Tarabához csatlakozik.
Jövő áprilisig egy program is elindulhat.
+1 hasonló
A kislányt kórházba szállították.
+1 hasonló
Három nap alatt 750 alkohol- és drogtesztet végeztek a Hargita megyei rendőrök.
+1 hasonló
Hét ország nemzeti olimpiai bizottsága jelezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy érdeklődik a 2036-os olimpiai és paralimpiai játékok megrendezése iránt.
+1 hasonló
Nacsa Lőrinc két héttel ezelőtti látogatásáról beszámolva hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrész, amely 2014–15 óta háborús körülmények és folyamatos jogszűkítések között él.
+1 hasonló
Toroczkai László szerint az egész országban káosz kezd eluralkodni, amit a kormány teremtett.
+1 hasonló
Újabb fejlesztőprogramot szerveznek Székelyudvarhelyen a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának szakemberei.
+1 hasonló
A miniszterelnök kedden is szót kért napirend előtt a parlamentben. Cikkünk frissül, tartson velünk!
Attól még, hogy lehet, nem feltétlen szabad is száguldozni.
+1 hasonló
Kim Jodzsong, Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga szerint az USA szándékosan próbálja rontani országa nemzetközi megítélését.
+1 hasonló
Nagy-Britannia és Franciaország vezeti majd azt a közeljövőben megrendezendő katonai gyakorlatot, amelynek célja, hogy megvizsgálják, képes-e egy multinacionális erő Ukrajnába települni. A gyakorlatot Lengyelországban tartják, és 12 európai ország közel 3 000 katonája vesz részt benne.
+1 hasonló
Kedden, november 3-án 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
+1 hasonló
Feledy Botondot hétfő este mentették fel, bizalomvesztés miatt.
+1 hasonló
A miniszterelnök hosszú bejegyzésben reagált a kritikákra, és azt is megírta, hogy miután az információk eljutottak hozzájuk Feledy Botondról, felajánlották neki a lemondás lehetőségét.
+1 hasonló
Két drónt észleltek keddre virradó éjszaka a hadsereg radarjai a román határ közelében, Ukrajna légterében, Izmajil és Chilia települések fölött.
+1 hasonló
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház hétfőn menesztett főigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: nem ért egyet a felmentésével, és bírósághoz fordul. Beszélt az intézmény átvilágításáról, a főzeneigazgatói feladatok megosztásáról és a saját juttatásairól is.
+1 hasonló
Karl Bushby 1998-ban, 29 évesen vágott neki a föld körüli kalandjának a chilei Punta Arenasból azzal az elhatározással, hogy járművek igénybevétele nélkül tér vissza szülővárosába. Közel három évtized és 50 ezer kilométer után most végre átlépte a családi ház küszöbét az angliai Hullban.
+1 hasonló
A gyártók túl könnyen megkerülték az előírásokat.
+1 hasonló
Hétfőn a díszkivilágítást tesztelték a szakemberek, csütörtökön és pénteken az állványzatot is lebontják.
+1 hasonló