#Belföld
Az sokszorosan elismert fotóművész azelőtt állt nyilvánosság elé a múltjával, mielőtt azt bárki a november 4-én megnyíló ügynökakták közül keresné elő. A legismertebb magyar fotográfus szégyenéről vallott, és reméli, hogy a történetem megértése megkönnyíti az ítélkezést és a megbocsátást.
Fontos változásra kell készülniük azoknak, akik online szeretnék intézni hivatalos ügyeiket.
A pedagógusok szakszervezetei a 2025/141-es törvény oktatásellenes intézkedéseinek korrigálását követelték kedden Sorin Costreie és Sorin Ionescu miniszterektől.
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – írta a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott (magyar idő szerint) kedd éjszakai interjú alapján. Az amerikai félidős választások után sokáig eltart még a szavazatok számlálása, de a végeredmény mindössze annyiban változtat a […]
A legnagyobb ellenzéki párt szerint a Tisza Pártban ülnek a kommunisták utódai.
A Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa november 21-én, szombaton szervezi meg az eseményt a csíkszeredai Hotel Fenyőben.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség azonban másként értékeli a helyzetet, mint a munkáltatói szervezetek.
Újabb részleteket közölt a rendőrség annak a 24 éves férfinak az ügyében, aki augusztus végén elvitt egy Cessna típusú kisrepülőgépet a kalocsai repülőtérről, majd Gerjen közelében kényszerleszállást hajtott végre. A hatóságok hétfőn bizonyítási kísérletet tartottak a térségben, hogy rekonstruálják a történteket.
A demokraták vitték a Képviselőházat, a Szenátust és a kormányzói helyek többségét.
Kovács István Ádám, vagyis Ádi bohóc évek óta azért járja a kórházakat, hogy mosolyt csaljon a súlyosan beteg gyerekek arcára. Eközben ő maga is komoly betegséggel küzd: tüdejének már csak 14 százaléka működik, állapota végstádiumú. A Szabad-díjra jelölt férfi azonban most is azon dolgozik, hogy decemberben Mikulásként vihessen édességet a kórházban fekvő gyerekeknek.
Breuer Klára kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár közös kormányülés előkészítésén dolgozott Nikolaus Marschik osztrák külügyi főtitkárral, és a két ország legfontosabb kapcsolati pontjairól egyeztettek. A találkozón megvitatták a magyar-osztrák kapcsolatok aktuális kérdéseit, és az EU és a NATO Békepartnerség keretében folytatott együttműködés további lehetőségeit – derült ki a Külügyminisztérium hivatalos Facebook-oldalának szerda reggeli bejegyzéséből.
Akár néhány napon belül újraindíthatják a cernavodai atomerőművet, miután az utóbbi időszak esőzéseinek köszönhetően nőtt a Duna vízhozama.
Racsmány Mihály pszichológus, memóriakutató szerint az instrukcionalista pedagógiát nem elvetni kellene, hanem korszerű formában újraépíteni a magyar közoktatásban. De miért nem működik egyformán jól a konstruktivista oktatás a különböző társadalmi hátterű gyerekeknél, és mit mutatnak a legutóbbi PISA-eredmények az instrukcionalista megközelítés hatékonyságáról?
A minisztériumok ötmillió forint feletti szerződéseiről egy központi nyilvántartásba kell adatot szolgáltatni. Az Építési és Közlekedési Minisztérium listájából azonban kimaradtak a külpolitikai elemző cégének megbízásai.
Washingtonban úgy vélik, hogy Ukrajna és Oroszország elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor készen állnak a békemegállapodás megkötésére. Az ukrán tárgyalók azonban nem osztják ezt az értékelést. Erről az RBC-Ukrajna számolt be Donald Trump amerikai elnöknek a Financial Timesnak adott interjújára hivatkozva. Az amerikai elnök optimistán nyilatkozott a béketárgyalások kilátásairól, és kijelentette, hogy szerinte mindkét fél hajlandó […]
Románia irányában volt a legdinamikusabb a növekedés.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték az a 20 éves magyarcsékei (Ceica) fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szeptember 9. – október 20. közötti időszakban feltört hat gépjárművet Nagyváradon és különböző javakat, pénzt és bankkártyákat lopott el belőlük.
A jelzett időszakban a férfi egy kerékpártárolóból ellopott egy biciklit is, amelyet lezáratlanul hagytak. A férfi az ellopott bankkártyákat többször is, szám szerint 73 alkalommal használta. Az általa okozott kárt mintegy 20.889…
Nyolc székelyföldi középiskola diákjai mérik össze tudásukat a 42. Tudász műveltségi vetélkedő regionális szakaszán.
Novemberben a betegek anélkül is igénybe vehetnek egészségügyi szolgáltatásokat, hogy azokat az egészségügyi kártyával érvényesíteni kellene.
Tanulságos felvételek.