#Belföld
Hat történelmi egyház közös petícióban tiltakozik az erdélyi Segesváron megrendezendő „Halloween a várban” elnevezésű háromnapos fesztivál ellen. Az UNESCO Világörökség részét képező középkori erődítményben október 30. és november 1. között megvalósuló tömegrendezvény a felekezetek szerint súlyosan sérti a reformáció emléknapját és a halottak napi megemlékezéseket, az önkormányzat és a főszervezők azonban kitartanak az esemény megtartása mellett.
A szlovák légteret eddig a szomszédos szövetséges országok légiereje védte.
Köszönjük, hogy velünk tartottak.
Hazaengedték hétfőn a kórházból azt a 28 éves matematikatanárnőt, akit egy 13 éves diák múlt hétfőn késsel megsebesített egy besztercei iskolában – közölte kedden a Beszterce-Naszód megyei sürgősségi kórház szóvivője.
Két személyautó ütközött össze kedden Sóvárad és Kibéd között. A baleset helyszínén öt embert vizsgáltak meg a mentősök, egyiküket kórházba szállították.
+3 hasonló
+2 hasonló
A már meglévő katonai képviselő mellé újabb álláshelyet hozhatnak létre a katonai szabályzattal ellentétesen, a Tisza Párt mellett egyenruhában kampányoló Pálnkás századosnak.
+2 hasonló
+4 hasonló
200 ezertől 500 ezer forintig tart az önerő, így széles rétegek számára is hozzáférhető lesz az energetikai korszerűsítés, hangsúlyozta a miniszter.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vette át a szót, aki a Wekerle Plusz program részleteit ismertette.
+4 hasonló
Az eurózóna előszobájába ugyanakkor már ebben az évtizedben beléphetünk.
+2 hasonló
+2 hasonló
+2 hasonló
Felfüggesztettet kértek a dolgozókra.
A HVG top 100 gimnáziumi rangsora összeállításánál lehetőség van különböző alrangsorok kialakítására is. Ezúttal az ország legjobb egyetemi fenntartású iskoláit mutatjuk be.
+2 hasonló
A főpolgármester Facebookon üzent a BÖSZ üléséről korábban távozó kollégáinak, akik gyorsan ki is kérték maguknak a csúsztatást.
+4 hasonló