#Belföld
Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
A Bihar Megyei Tanfelügyelőség által közzétett adatok szerint összesen 155 vezetői tervet értékeltek, amelyek közül 150-et elfogadtak, ötöt pedig elutasítottak.
Ez közel 97 százalékos sikerességi arányt jelent.
Fontos azonban megjegyezni, hogy az értékelések száma meghaladja a pályázókét, mivel egyes pedagógusok több vezetői tisztségre, akár különböző iskolákba is benyújtották pályázatukat.
A legjobb eredményt két igazgatói tisztségre pályázó jelölt érte el: egyikük a Magyarremetei 1-es…
Adatbázishiba, milliárdos szerződések és feljelentés.
Gyászol a Szürtei kistérség: az orosz–ukrán háborúban életét vesztette a ráti születésű Lukács János. A 38 éves katona 2025 februárjában, az oroszországi Kurszki területen teljesített harci feladatot, amikor elesett. November 5-én szülőfalujában vettek tőle végső búcsút. Lukács János 1986. szeptember 2-án született az ungvári járási Ráton. A Szürtei kistérség közösségi oldalán olvasható közlemény szerint 2025. […]
A legnagyobb nyomás Győr-Moson-Sopron megyén van.
Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat.
A Magyar Mobilitási és Autóklub (MMAK) azt javasolja, hogy a csak állva használható motoros mikromobilitási eszközök szabályozását a motoros rollerekre vonatkozó szabályokkal egyidejűleg vezessék be.
Nem elég a 2024-ben kifizetett 55 ezer dollár büntetőjogi bírság, az okozott kárt is meg kell térítenie Alina Apostolnak ahhoz, hogy hazahozhassák Romániába a kínai börtönből – derült ki az igazságügyi minisztérium közleményéből.
Mit tudtunk meg az ügynökaktákról tegnap óta? Hogyan érdemes kezelni a nyilvánosságra került adatokat? És ügynök volt-e Orbán Viktor? Történészeket kérdeztünk.
Kárpátalján a 9. számú büntetés-végrehajtási intézet két tisztviselőjét állítják bíróság elé, akiket foglyok élelmezésére szánt termékek sikkasztásával vádolnak. A vádiratot már bíróság elé küldték.Tovább »
Évekig gondozott egy ma már 81 éves nagymama három csacsit. Két éve olyan állapotba került, hogy már nem tudta ellátni a kedvenceit, azért azokat odaadta egy állatvédő alapítványnak. Egy feltétele volt, rendszeresen megsimogathassa szamarait. Ami most már lehetetlen, mert az alapítvány költséghatékonysági szempontból megszabadult az állatoktól. Ám kiderült, a csacsik nem ajándékként kerültek el tőlük, egy alkalmazott pénzt kért értük, a jelenlegi tulajdonos jóhiszeműen úgy vélte, tisztességes…
Békéscsabán egy panelház közműaknájában patkányok tömegét találták a napokban vízszerelők egy csőtörés feltárásakor, és az sem kizárt, hogy a rágcsálók a teljes Lencsési lakótelep alatt tanyát vertek. A békéscsabai eset korántsem egyedi: Budapesten, Debrecenben, Tatabányán, Miskolcon és más településeken is komoly fejtörést okoz a patkányok jelenléte, a lakóterületek sok helyen valóságos ostrom alatt állnak.
Réti József szerint kiállítottak egy dokumentumot mindenféle beleegyezés nélkül, „mert az egy ilyen világ volt”.
Az elkövetők úgy hatoltak be a kiszemelt ingatlanba, hogy eljátszották, rendőrségi rajtaütés történik éppen. A valódi rendőrök még aznap kézre kerítették őket.
Beszámolóból tájékoztatás, kötelezettségből lehetőség, következményekből semmi. Eltűnik az elutasítást követő három hónapon belüli újabb beszámoló, a felsőbb szintre fordulás joga, a rendőri vezető felelősségének és alkalmasságának kötelező vizsgálata, valamint a vizsgálatot követő kötelező intézkedés.
Újabb fejlemények történtek a Kijev melletti Petropavlivszka Borscsahivkán kirobbant botrány ügyében. A rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) már 130 olyan személyt azonosított, aki kapcsolatba hozható a november 2-i zavargásokkal. Közülük 27-en a hatóságok szerint közvetlenül részt vehettek jogellenes cselekményekben. Mint korábban beszámoltunk róla, november 2-án tömeg gyűlt össze egy Kijev melletti magánháznál, miután […]
Az új szövetségi kapitány megújított kerettel vág neki az Eb-selejtezőknek, először a kellemetlen ellenfélnek ígérkező Montenegró ellen.
Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
Szabadság
Országos premierkén a mesterséges intelligencia (MI) és a közösségi háló megfelelő használatát bemutató kézikönyvet mutattak be Kolozsváron a polgármesteri hivatalban. Az egyelőre csak román nyelven megírt könyvnek lesz magyar nyelvű változata is – ígérte Emil Boc polgármester a bemutatón. A kézikönyv nem csak a gyermekek számára nyújt eligazodási lehetőséget, hanem a szülőknek és a pedagógusoknak is. A nyomtatott változat mellett a kézikönyv anyaga elérhető lesz a polgármesteri hivatal…
Tapasztalt szakembereket nevezett ki Orbán Anita a minisztérium Távol-Keletért és Oroszországért felelős főosztályaira – tudta meg a Magyar Hang.