#Belföld

0 komment

Ügynökakták: a Mazsihisz készül

A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánosságra hozása miatt. A Zsidó Emlékezet Bizottságának az lesz a feladata, hogy a listákon szereplő, a magyarországi zsidó felekezeti életet érintő, illetve abban tevékeny szerepet játszó személyek ügyeinek történeti feltárását segítse. A bizottság vezetőjét, Novák Attila történészt kérdezte az InfoRádió.
0 komment

Kármán András zárszava után elfogadták az állami vagyon védelméről szóló törvényt

Kármán András pénzügyminiszter zárszavában Hargitai János felvetésére reagálva kijelentette, hogy a törvényjavaslat gyors benyújtásának és megtárgyalásának egyetlen oka az állami vagyon azonnali védelme és a vagyonkimentési kísérletek megakadályozása.
0 komment

Sok magyar gondolja, hogy a gyerekeknek gondoskodni kell nyugdíjas szüleiről, de alig tizedük számít arra, hogy pénzt is kap tőlük

Az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak, meglepően sokan vannak ezen a véleményen. 
0 komment

Részegen próbált parkolni, két autónak is nekiment egy nagyváradi sofőr

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint az eset november 2-án, hétfőn este, 21 óra körül történt. Az 58 éves férfi egy kisteherautóval próbált betolatni egy parkolóhelyre az Atelierelor utcában, amikor két, az út mentén parkoló személygépkocsinak ütközött. A helyszínre érkező rendőrök alkoholszondával tesztelték a sofőrt, amely 0,83 mg/l légalkoholszintet mutatott. A férfit egészségügyi intézménybe szállították, ahol vérmintát vettek tőle a pontos véralkoholszint…
0 komment

Felfüggesztik a magántőkealapok lehívásait, megszűnik a Takarékszövetkezeti Integrációs Szervezet

Kármán András bejelentette, hogy az állami többségű magántőkealapoknál az alapkezelő 90 napig nem kérheti a vagyoni hozzájárulások teljesítését a befektetők 60 százalékának jóváhagyása nélkül.
0 komment

Változnak a beruházások előtt a környezeti hatásvizsgálati eljárások

A jövőben párhuzamosan folytatódhatnak a nemzetközi és a hazai környezeti hatásvizsgálati eljárások, és módosul a cégnyilvánosságról és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény és két évvel, 2029. január 1-ig meghosszabbodik a jogi személyek egységes nyilvántartási rendszere bevezetésének határideje – döntött kedden az Országgyűlés, amely elfogadta a Magyar Rádió és Televíziót működtető társaság alapító okiratát is.

Bejelentkezés vagy regisztráció