#Belföld
Nemcsak az ország, de Közép-Európa egyetlen működőképes és aktívan használt hidroplánját többször is láthatták mostanában az óbudaiak.
Az elhunyt szeretteinkkel való találkozás reményéről, az értük mondott ima és emlékük őrzésének fontosságáról beszélt halottak napján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth rádió vasárnapi műsorában.
Az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
+3 hasonló
A kormányfő mindenszentek napján lerótta kegyeletét.
A miniszterelnök üzenetet küldött a tetteseknek.
Pesty László perli a volt feleségét, zsarolási trükkről rántotta le a leplet, és beismerte: Vágó Istvánnak végig igaza volt a NER-ről.
+2 hasonló
Ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút eszközparkjának megújítására még idén.
+2 hasonló
Elő a szelvényekkel!
+2 hasonló
A rendőrség szerint az eset nem jelent fenyegetést Szlovákia számára.
+2 hasonló
Eljárás indított a párizsi ügyészség a francia légtérben haladó repülőgépeket ért hamis bombariadók ügyében, elsősorban azért, hogy fény derüljön az elkövetők esetleges kapcsolatára "külföldi hatalmakkal" - közölte szombaton a vádhatóság.
+2 hasonló
Szabadság
Hat ember meghalt, mintegy tizenöt megsérült, köztük rendőrök is, amikor szombat délután fegyveres támadás történt a lengyelországi Krakkó történelmi belvárosában. A támadó gépkocsival hajtott a város főterére, majd a járműből válogatás nélkül tüzet nyitott a járókelőkre. A rendőrök meglőtték a férfit, akit kórházba szállítottak – közölte a Reuters és a BBC.
+2 hasonló
2027-ben egy 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány, és egy újabb, uniós forrásokra épülő hitel- és tőkeprogramot is elérhetővé tesz 200 milliárd forint értékben – jelentette be a gazdasági és energetikai miniszter. Emellett a 250 milliárd forintnyi kamattámogatással ösztönzött Széchenyi Kártya Programban jövőre 2200 milliárd forintnyi kkv-finanszírozás valósulhat meg 40 ezer új hitelügylet keretében - derült ki Kapitány István szombati Facebook-posztjaiból.
+2 hasonló
Véres tragédia történt szombaton délután Krakkó főterén. A lengyelországi városban a legfrissebb hírek szerint két férfi délután 15 óra körül autóval hajtott a főtérre, majd egy hosszú csövű puskával válogatás nélkül lövöldözni kezdtek a járókelőkre. Videók készültek a drámai percekről.
+2 hasonló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval.
+2 hasonló
Egyre hidegebb kezd lenni; újabb rekordok dőlnek meg.
+2 hasonló
A közlekedési és beruházási miniszter szerint az a cél, hogy ne csak új utak készüljenek, de a meglévőkön is biztonságosabbak legyen a közlekedés.
+2 hasonló
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány mindig keres egy „gumicsontot” témának, ami napokig uralja a közéletet, „csak a valódi dolgokról ne kelljen beszélni”.
+2 hasonló
A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés.
+2 hasonló
Az viszont lapunknak küldött válaszukból nem derült ki, miért mondott le az egyik helyettes államtitkáruk.
+2 hasonló
Fico kijelentése így újabb frontot nyithat a szlovák politikában: ezúttal már nemcsak az ország jelenlegi európai irányultsága, hanem a több mint két évtizeddel ezelőtti uniós csatlakozás legitimitása is a vita tárgyává vált.