#Belföld

0 komment

Rács mögött marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék 2026. november 5-én másodfokon is helybenhagyta a Magyar Nemzeti Bankot 2013 és 2025 között vezető Matolcsy György letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra kerülése esetén befolyásolná a nyomozást, vagy bizonyítékokat semmisítene meg. Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám és üzlettársa, Stofa György ellen október 21-én adtak ki körözést, a gyanú szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt. A…
+2 hasonló
0 komment

Újabb gyermekvédelmi jelentést készített a kormány

A dokumentum célja a gyermekvédelmi bántalmazási ügyek intézményi és rendszerszintű hátterének feltárása. A megállapításokat egyelőre nem közölték, de a jelentés része egy javaslatcsomag is, ami a rendszer fejlesztését célozza.
+2 hasonló
0 komment

Szemétszállításra használták a román zászlót, országos botrány lett belőle

A rendvédelmi szervek képviselői a Digi24.ro hírportálnak elmondták: amint a felvételek megjelentek a közösségi oldalakon, a rendőrök hivatalból vizsgálatot indítottak annak tisztázására, milyen körülmények között történt a cselekmény. „A rendőrök hivatalból vizsgálatot indítottak annak megállapítására, hogy történt-e jogsértés a Románia zászlajának kitűzéséről, a nemzeti himnusz elénekléséről, valamint a román állami címerrel ellátott pecsétek hatóságok és közintézmények általi használatáról…
+2 hasonló
0 komment

Zaharova: A Szerbiával kötött gázszerződés meghosszabbításáról az új kormány megalakulása után tárgyalnak

Politika Scheller79 2026. 11. 06., p - 11:57 A Szerbiával kötött gázszerződés meghosszabbításáról akkor tárgyalnak, ha megérkezik a hivatalos megkeresés az új kormánytól – közölte Marija Zaharova. Az orosz Külügyminisztérium szóvivője a moszkvai sajtótájékoztatóján a Szerbiával kötött, az év végén lejáró…
0 komment

Hiába magyarázta Rákay Philip, hogy csak a kreatív producer volt a Petőfi-filmben, a szerződése szerint neki is kellett ellenőriznie a pénz felhasználását

Rákay saját bevallása szerint nem emlékszik a szerződésére, nem magolta be azt pontról pontra.
+2 hasonló
0 komment

Órákon át bottal és kalapáccsal ütlegelte, aztán rágyújtotta a házat volt feleségére egy idős szabolcsi férfi

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy idős férfi ellen, aki a vád szerint órákon át verte volt házastársát, majd rágyújtotta a közös otthonukat és a lángok elől menekülő nőt az utcán tovább bántalmazta egy tonfával, illetve egy kalapáccsal.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció