#Életmód
Olyan jól sikerült, hogy csak saját felelősségre érdemes megnézni.
+3 hasonló
Egyik napról a másikra szüntette meg a Tisza-kormány az Orbán-kormány által bevezetett Otthon Start programot.
+3 hasonló
Kristen Michal észt miniszterelnök azt mondta, hogy nem fogja visszafogni magát, majd arról beszélt, hogy Putyin egy diktátor, aki nőket és gyerekeket gyilkol.
+3 hasonló
Egy romániai lakás átlagára 114.900 euró, csaknem 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, míg egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170.000 euróra van szükség – derül ki egy ingatlanpiaci portál csütörtökön közzétett elemzéséből.
Több százezer fiatal otthonteremtése kerülhet veszélybe Panyi Miklós szerint.
Feljelentést tett a gyömrői önkormányzat a halloweeni édességekben talált veszélyes fémtárgyak miatt. A rendőrség az ügyben súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt büntetőeljárást indított. Nemcsak Magyarországon, Ausztriában és Németországban is találtak szúrós tárgyakat gyerekeknek szánt halloweeni édességekbe rejtve.
+2 hasonló
+2 hasonló
A Mikulás maga is ellátogat a Főtérre, hogy találkozzon a kicsikkel.
+2 hasonló
A válaszadók 96 százaléka naponta használja a közösségi oldalakat, átlagosan több mint 100 percig, míg a 14-17 évesek csaknem három órát töltenek ezeken a felületeken.
+2 hasonló
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
+2 hasonló
Az előzetesen bejelentetteknek megfelelően alakulnak a főbb bevételi és kiadási számok a 2027-es költségvetés országgyűlésnek benyújtott tervezetében - mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők szombaton.
+2 hasonló
Kifejezetten nehéz nap ez Dudás Miki párjának az életében.
+2 hasonló
korábban a Tisza Párt mellett kampányoló Pankotai Lili most ismét üzent az Otthon Start Program kivezetésével kapcsolatban.
+2 hasonló
Utoljára 2023-ban a Hungaroringen tudott pole pozíciót szerezni a brit pilóta.
+2 hasonló
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
+2 hasonló
Lauren Bennett májusban halt meg, 37 évesen.
+2 hasonló
Havazással, viharos erejű széllökések és kiadós esőzések kíséretében érkezik a lehűlés az ország jelentős részére.
+2 hasonló
A pénteken első fokon öt év letöltendő börtönre ítélt korábbi fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, ha úgy alakul, le fogja ülni büntetését, nem fogja elhagyni az országot.
+2 hasonló
Azóta már visszaküldték abba a börtönbe, ahol az elmúlt harminc évet töltötte.
Ne hagyják abba a véleménynyilvánítást – az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért küzdő magyaroknak is üzent Tanja Gonggrijp a Telexnek adott interjújában. Szerinte az egyezményt nem szabad politikai vagy ideológiai eszközzé tenni, arra kell összpontosítanunk, mit szeretne elérni: az erőszak megelőzését.