#Életmód
Télen sokan küzdenek azzal, hogy a lakásuk egyszerűen nem tartja meg a meleget, hiába fűtenek. A legtöbben az ablakokra és ajtókra gyanakodnak, és vagyonokat költenek a legmodernebb nyílászárókra, de van egy rejtett hőhíd, amelyet szinte mindenki figyelmen kívül hagy: a redőnydoboz! Igen, jól olvasta, az a kis szerkezet, amely a redőny feltekerésére szolgál, valóságos hőveszteség-forrás lehet, ha nincs megfelelően szigetelve.
Az utóbbi években több kutatásban is vizsgálták a pszichológusok, hogyan viselkedünk beszélgetés közben, és milyen szerepe van a szemkontaktusnak. A szakértők szerint azok, akik időnként lefelé vagy másfelé néznek, miközben beszélgetnek, általában nem félénkségből teszik ezt. Ők így próbálnak jobban összpontosítani a gondolataikra, és arra koncentrálnak, hogyan fogalmazzák meg a megfelelő választ.
Olvasónk Dombóvárnál örkítette meg a ritka égi látványt.
A munka nemcsak empátiát, hanem folyamatos szakmai felkészülést és a segítők számára is megtartó közösséget igényel.
A mandarin az egyik kedvenc téli gyümölcsünk, a héját azonban a legtöbben egyszerűen kidobják, miután elfogyasztották a lédús gerezdeket. Pedig a gyümölcsnek ez a része a háztartásban is hasznosítható: többek között a lakás illatosítására vagy természetes tisztítószer készítésére is felhasználható.
Közel 110 millió vendégéjszakával egyetlen ország toronymagasan vezeti Európa legnépszerűbb kempingcélpontjainak 2026-os rangsorát. A friss adatokból az is kiderül, hol töltötték a legtöbb éjszakát a sátras és lakóautós turisták a nyáron. A magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye, Horvátország is bekerült az első ötbe.
Bejelentette az RTL, milyen műsorokkal készül a következő évre. Jön A mi kis falunk spinoffja, de elárulták azt is, folytatódik-e Az Árulók.
A képen látható állatok közül melyik ragadja meg először a figyelmét? Négy lehetőség közül választhat: egy oroszlán, egy elefánt, egy strucc vagy a fa felett szárnyaló madarak. Mindegyik más-más jellemvonásra utal. Az, hogy melyik alakzatot veszi észre először, többet árulhat el a személyiségéről, mint gondolná. Nézze, hogyan értelmezhető a választása!
Ha ön is azok közé tartozik, akik ritkán fogyasztanak halat, akkor ideje elgondolkodnia az omega-3 zsírsavak pótlásán! Az omega-3 ugyanis nemcsak az agya, hanem az egész szervezete működéséhez elengedhetetlen. De mi van akkor, ha nem rajong a lazacért vagy a makréláért? A megoldás egyszerűbb, mint gondolná: a lenmagolaj lehet a titkos fegyvere, amelyet akár a reggeli kávéjába is belecsempészhet!
Egy hálószobai vita indította el azt a vállalkozást, amely mára az alvás megfigyelésére szolgáló technológia egyik ismert szereplőjévé vált. Jules Goldberg 2011-ben még csak azt szerette volna kideríteni, valóban olyan hangosan horkol-e, ahogyan azt a felesége állítja. Végül megtanult programozni, megalkotta a SnoreLab alkalmazást, később pedig egy újabb fejlesztéssel is előállt.
A kisállat eddig anyja mellett növekedett, de már a kifutón is megtekinthető.
Szólláth Tibor biogazdálkodó szerint, az egészségesebb táplálkozás ösztönzése hosszabb távon a lakosság egészségi állapotának javításához is hozzájárulhatna.
A termék lenyelés esetén a szervezetben megduzzadhat és elzáródást okozhat.
Több súlyos betegség hosszú ideig tünetmentes maradhat, a korai felismerés azonban életet menthet. Mutatjuk, mire érdemes odafigyelniük a férfiaknak az egyes életkorokban.
A fideszes politikus szerint a Ferencváros szurkolói büszkén és méltósággal érkeztek meg Milánóba.
konyhai eszközök sem tartanak örökké. Egy mélyen összekarcolt vágódeszka, egy elhasználódott mosogatószivacs vagy egy sérült edényfogó nemcsak bosszantó lehet, hanem higiéniai vagy baleseti kockázatot is jelenthet. Mutatjuk, mikor érdemes inkább a cserét választani.
Ha van macskánk, természetes, hogy családtagként tekintünk rá, sőt talán egy kis szőrös babaként, akit szívesen simogatunk és ölelgetünk – legalábbis amikor engedi. De vajon ő szülőként gondol ránk?
A Duna ideiglenes csatornaigazgatója arról is beszélt, hogy feketelista csak a „fejekben létezett”, ami öncenzúrához vezetett.
Hideg volt Budapesten is csütörtökről péntekre virradó éjjel és ködbe burkolózott a Duna-part.
Ahogy beköszönt a hideg idő, és a fűtési szezon is kezdetét veszi, sokan tapasztalják, hogy a lakás levegője egyre dohosabbá válik. Az ablakok zárva maradnak, a fűtés pedig szárítja a levegőt:– a végeredmény pedig nemcsak kellemetlen, de egészségtelen is lehet. A németek azonban erre is találtak egy zseniálisan egyszerű megoldást, amit „Stoßlüften”-nek neveznek, vagyis rövid, intenzív szellőztetésnek. Ez a módszer nemcsak a levegőt frissíti fel, hanem segít megelőzni a penész kialakulását is,…