#Életmód
Az európai légitársaságok közül itt a legnehezebb kártérítéshez jutni járatkésés vagy járattörlés esetén, derül ki az AirAdvisor legfrissebb felméréséből.
Minden országban vannak furcsaságok, a mieinkben is. Csokorba szedtük amik elsőre eszünkbe jutottak. Az egészségügyről bármennyit lehetne beszélni, de az adás nem tart örökké, így csak néhány jellegzetességet osztunk meg, azt viszont öt országból.
Az érzelmi éretlenség gyakran a mindennapi viselkedésben mutatkozik meg.
Amint beköszöntenek a hűvös, esős őszi esték, valahogy mindig úgy kötünk ki a kanapén, hogy valami ropogtatni való is lapul a kezünk ügyében. Nincs ezzel semmi baj, hiszen a bekuckózás az őszi szezon elengedhetetlen rituáléja. A gondok inkább ott kezdődnek, amikor a klasszikus, ultrafeldolgozott kekszek és sós chipses zacskók feneketlen mélyére nézünk.
A vacsora utáni séta nem csupán kellemes szokás, hanem az emésztés és a vércukorszint szabályozásának egyik leghatékonyabb módja is. Julie Coignet természetgyógyász szerint az étkezés utáni gyaloglás kettős hatást gyakorol a szervezetre: egyrészt serkenti a gyomor és a belek mozgását, másrészt segíti a vércukorszint csökkentését. Ez a régi, jól bevált szokás, amelyet már a nagyszüleink is ösztönösen alkalmaztak, ma már tudományosan is alátámasztott egészségi előnyökkel bír.
A tömbházakban élők számára is elérhetőbbé válhat a saját villamosenergia-termelés, miután november 4-én két olyan törvényjavaslatot iktattak a szenátusban,
amelyek az erkélyekre és a társasházak közös tetőfelületeire telepíthető napelemes rendszerek szabályozását egyszerűsítenék.
A Romániai Energiatermelő Fogyasztók és Energiaközösségek Egyesülete (APCE) kezdeményezésére kidolgozott tervezetek több mint 6,5 millió tömbházlakót érinthetnek, akik közül sokan jelenleg nem rendelkeznek…
Ki ne ismerné a reggelt, amikor a tükörbe nézve a szem alatti sötét karikák és apró ráncok szinte kiabálva árulkodnak a fáradtságról? A korrektor ilyenkor nem segít, sőt, csak még jobban kiemeli a problémát. A megoldás azonban nem feltétlenül egy méregdrága luxuskrémben rejlik, hanem egy egyszerű, házi praktikában, amelyhez mindössze két összetevőre van szükség: mandulaolajra és vazelinre. Ez a páros nemcsak hatékony, de pénztárcabarát is, és már néhány használat után látványos eredményeket…
Megdöbbentő történettel állt elő a színésznő.
Azt viszont egyelőre nem tudni, mikor kerül újra képernyőre.
A fiatalt kórházba szállították, agyrázkódással megúszta az esetet
A hegyek között töltött napok próbára tették kitartásukat és fizikai állóképességüket, ugyanakkor olyan élményekkel gazdagodtak, amelyeket fényképekkel aligha lehet visszaadni.
A síelők körében egyre népszerűbb szokás a csípős szósz fogyasztása, amely nemcsak különleges ízélményt nyújt, hanem számos praktikus előnnyel is jár. Ez a furcsa, de egyre elterjedtebb szokás nemcsak az alpesi sportok szerelmesei között népszerű, hanem más intenzív fizikai tevékenységek, például a hegyikerékpározás vagy az erőemelés rajongói körében is. De miért vált a csípős szósz ilyen kedveltté a sportolók körében, és miért érdemes másoknak is kipróbálni?
A No Shave November a világ egyik legismertebb őszi mozgalma, amely során férfiak milliói növesztik a szakállukat és bajszukat egy teljes hónapon át. Az egész akció lényege a figyelemfelhívás és a szolidaritás, ám a háttérben meghúzódó történet jóval meglepőbb, mint azt sokan gondolnák.
Megdöbbentő eredményre jutott egy 7200 európai pilóta részvételével készült felmérés: a válaszadók 78 százaléka számolt be arról, hogy már előfordult vele akaratlan elalvás szolgálat közben. A kutatás szerint sokan nem jutnak elegendő pihenőidőhöz, és vannak, akik a következményektől tartva akkor is munkába állnak, amikor túl fáradtnak érzik magukat a repüléshez.
A férfi azzal fenyegette a gyerekeket, hogy megcsonkítja őket, vagy kilövi a szemüket.
Hatása a szervezetre elsősorban kiemelkedő szeléntartalmának köszönhető
Éveken át a glutént kiáltottuk ki minden emésztési gond forrásának, ám a kutatások és a klinikai tapasztalatok egyre inkább azt mutatják, hogy az évszakváltásokkor jelentkező hasfájás, puffadás és gyomorégés mögött legtöbbször egészen más áll.
Ahogy az évek múlnak, a bőrünk és az arcvonásaink is változnak – és bizony, a hajszínünk is komoly szerepet játszik abban, hogy fiatalosnak vagy éppen fáradtnak tűnünk. A megfelelő árnyalat kiválasztása nemcsak a stílusunkat dobhatja fel, de optikailag éveket is letagadhatunk vele. De vajon mely színek azok, amelyek kegyetlenül kiemelik a ráncokat és a fáradtságot, és melyek azok, amelyek visszaadják a bőrünk frissességét? Most eláruljuk a titkokat, amiket ön is lekövethet!
Szabadság
Várhatóan 2027 elején írják alá a borháncsi gyermekkórház mintegy 200 millió eurós finanszírozási szerződését – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szombaton Kolozsváron. A tárcavezető Alin Tișe megyei tanácselnökkel közösen kereste fel az épülő egészségügyi intézményt, amelynek megvalósítása a korábban remélt európai támogatás elmaradása miatt került bizonytalan helyzetbe. A miniszter szerint jövő héten megkezdődik a finanszírozásra váró egészségügyi beruházások értékelése,…
A fagyosabb időjárás megérkezésével ugrásszerűen megnőtt a súlyos lakástüzek száma Bács-Kiskun megyében.