#Gazdaság
A tavaly az ATX-indexbe is bekerült Porr AG értékeltsége eddig is kiváló volt, most pedig megkezdi Magyarország meghódítását is. A profit pedig Ausztriába vándorol.
Markánsan emelkedett a BUX hétfőn.
Nem volt semmilyen ünnepség, nem hangzottak el beszédek, és nem vágtak el szalagokat. Csupán annyi történt, hogy 16.30 órakor még egyszer, utoljára a kivitelező cég és a Bihar Megyei Tanács munkatársai közösen áthaladtak gyalogosan oda-vissza az aluljárón.
Majd elhajtottak a bejáratok előtt parkoló autókkal, s intettek az érkező gépjárműveknek, hogy immár szintén keresztülhaladhatnak. A sofőrök ezt örömmel megtették, bár nem volt semmilyen üdvrivalgás, és dudálások sem hallatszottak.
Az…
Az oroszoknak jelenleg nagyjából havi egymillió tonna dízel állhat rendelkezésükre exportra.
A szolgáltatás várhatóan 2027-ben indul. Mi történt? A Revolut a Carne Grouppal együttműködésben bejelentette a Revolut Ventures megalapítását, amelynek célja, hogy a lakossági befektetők számára is elérhetővé tegye a korábban elsősorban intézményi befektetőknek és vagyonos magánszemélyeknek fenntartott kockázatitőke-befektetéseket – erről a Revolut közleményében olvashattunk. A 2027-re tervezett platform közvetlenül a Revolut alkalmazásába épül be, a […]
Magyarország és a magyar cégek nem versenyképesek. Ez a cikk azt mutatja be, hogy ennek egyik valószínű oka, hogy az elmúlt 16 évben a piac nem a teljesítményt jutalmazta.
Iparági források szerint Oroszország az amerikai–orosz dízelmegállapodás nyomán októberben növeli finomítói termelését, miután a kormány exportkvótákat hagyott jóvá – írja a Reuters.
Felszámolás alá került a közel harmincéves múltra visszatekintő Bauviv Kft., amelynek 2025-ös vesztesége meghaladta a 2,2 milliárd forintot. A vállalat ingatlanjait most közel 1,4 milliárd forintért próbálják értékesíteni. Mi történt? Közel 1,4 milliárd forintért hirdette meg a felszámoló a debreceni Bauviv Kft. ipari telephelyét és épületeit, köztük a 2019-ben átadott innovációs központot – írta a […]
A kormány két jelentős adóváltozást készít elő, amelyek a kisvállalkozók adózását és a nagy vagyonok közteherviselését is érintenék.
A parlament elé terjesztett törvényjavaslat jelentősen kibővítené az ügyvédek kizárólagos tevékenységi körét, és számos olyan ügyben tenné kötelezővé a közreműködésüket, amelyeket jelenleg a vállalkozások más szakemberek segítségével vagy saját maguk is elintézhetnek. A javaslat szerint ügyvédnek kellene elkészítenie azokat a magánokirati formában megkötött szerződéseket, amelyeknél a jogszabály az írásbeli formát az érvényességhez vagy a bizonyításhoz megköveteli, kivéve, ha más törvény…
A nyári termelési krízishetek után már nem „csak a szokásos” a helyzet a paksi atomerőműben: ismét előállt helyzet, hogy a védelmi rendszer hibajelzése egy turbina nem tervezett leállítását eredményezte. Bár a javítás csak fél napig tartott, éppen a hiba helyétől és jellegétől lett a helyzet rizikósabb.
Olyan, mintha a cég a felszámolása előtt fizetett volna, hogy igénybe vegyék a szolgáltatásait, miközben milliárdos veszteséget halmozott fel.
Két példán mutatjuk be, mennyivel jobban jár a magyar adórendszerben az, akinek sok pénze van és inkább befektetésekből él, mint az, aki a béréből fogyaszt és adózik.
Ez nem jelenti az ország határainak vagy közigazgatási rendszerének megváltoztatását.
Az euróval szemben gyengül a hazai deviza.
Az ATV-től érkező Rónai Egonból hír- vagy csatornaigazgató is lehet új munkahelyén.
A Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről folytat tárgyalásokat a tárcavezető, aki az egyeztetéseken a magyar mezőgazdaság és a hazai termelők szempontjainak érvényesítését tartja az elsődleges feladatnak – tájékoztatott Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán.
A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól. Codirlașu beszámolója szerint most a válaszadók 96 százaléka arra számít, hogy a lej gyengül az euróval szemben a következő 12 hónapban. Várakozásaik szerint az euró árfolyama hat hónap múlva átlagosan 5,3246 lej, egy év múlva 5,3893 lej lesz – írja az Agerpres.
Az éves inflációt 2027 októberére átlagosan 5,77 százalékra becsülik a pénzügyi elemzők, 54 százalékuk pedig arra számít, hogy az infláció a…
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kiszámítható gazdasági környezetet ígért, és kijelentette, hogy jövőre nem emelik a munkavállalók és a vállalatok adóit.
A jövő évi büdzsé a befektetőket egyelőre nem győzte meg, de mire számíthatnak valóban a magyar tőzsde legnagyobb cégei? Elemzővel jártunk utána.