#Gazdaság
A héten kivételesen nem ülésezik az Országgyűlés, de így is lesznek izgalmak a politikai életben. A kormány ugyanis a napokban benyújthatja a 2027-es költségvetés törvénytervezetét, ami szolgáltat majd beszédtémát.
Hogyan válhat egy törvényesen létrehozott intézményrendszer a visszaélések eszközévé, és mi történik, ha az ellenőrzésre hivatott szervek sem védik megfelelően a közérdeket? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Klubrádió új, Rendszerhiba című műsorsorozata, amelyben Rózsa Péter a korábbi évek vitatott döntéseit, azok következményeit és a változtatás lehetőségeit vizsgálja. Az első adásban Horváth Tünde civil jogvédő a devizahitelesek és más adósok végrehajtási ügyeiről, Zeisler Judit, a…
A CFA Románia elemzői az infláció csökkenésére, ugyanakkor a lej további gyengülésére számítanak: előrejelzésük szerint egy év múlva átlagosan 5,39 lejbe kerülhet egy euró – közölte hétfőn Adrian Codirlașu, a szervezet elnöke.
De a fizetések is kisebbek az uniós átlagnál, ezért a jövedelmünk nagyobb arányát költjük élelemre, mint a gazdag országok lakói.
A hónap végi megszüntetés során mindkét fél kiemelt figyelmet fordít a médiaszolgáltatások üzemszerű működésének fenntartására, írták. Mi történt? Közös megegyezéssel 2026. október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése – derül ki az MTVA hétfői sajtóközleményéből. Ezzel a Petőfi brand alá tartozó műsorok (M2 Petőfi TV, Petőfi Rádió és a vonatkozó online […]
Az offline márkaépítés eredményeit is lehet mérni, ha a vállalat előre meghatározza, mit szeretne elérni az egyes eszközökkel.
Pedig a Magyar Péter vezette kabinet csupán öt és fél hónapja működik.
Az uniós gáztárolók körülbelül 75 százalékig vannak feltöltve, ami szokatlanul alacsonynak számít.
A vártnál jobban javult a német üzleti hangulat októberben az Ifo gazdaságkutató intézet hétfőn közzétett felmérése szerint.
Horvátország számára jó döntés volt az euró bevezetése, mivel alacsonyabb kamatokat, kockázatokat és nagyobb stabilitást hozott az országba - mondja Michael Faulend, a Horvát Nemzeti Bank alelnöke, aki a Portfolio Back to Europe konferenciáján adott interjút. A folyamat ugyanakkor még viszonylagos gördülékenysége ellenére is nagyjából hat évig tartott, közben pedig az euróövezeti adósságválság keserű tapasztalatai, valamint különböző világgazdasági sokkok is nehezítették a felkészülést. A…
Eközben egyre közeleg a Tesla december harmadikai éves közgyűlése, ahol az is szóba kerülhet, hogy a SpaceX felvásárolná a vállalatot. Mi történt? Elon Musk bejelentette, hogy érdekeltsége, a SpaceX 40 milliárd dolláros hitelfinanszírozást zárt le, amelyből MI-rendszereik működtetéséhez szükséges Nvidia-chipeket vásárolnak. A tárgyalás körülményeiről a Bloomberg írt a hétvégén, a lap úgy tudja, a SpaceX […]
A szervezők szerint elsöprő sikert aratott a Digitális Polgári Körök első országos tábora, ezért máris meghirdették a következőt. A 2027. február 13–14-re tervezett lakiteleki találkozóra hatezer forintért lehet bejutni, de a legdrágább támogatói jegyért százezer forintot kérnek, és a szállást is külön kell fizetni. A Fidesz választási veresége után szerveződő politikai közösség újabb rendezvényének előadói egyelőre ismeretlenek, de az októberi táborban váratlanul Orbán Viktor is színpadra…
A GDP-ről, a turisztikai szálláshelyek és a külkereskedelem forgalmáról, valamint az ipari termelői árakról is közöl adatokat a héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nagyszabású gazdasági átalakításra készül a hatalomra törő szerb diákmozgalom: milliárdos korrupciós ügyeket vizsgálnának felül, átalakítanák az állami támogatásokat, és olcsóbb gyógyszereket, valamint lakhatási kedvezményeket ígérnek.
Az ország túlnyomó részén mérhető mennyiségű csapadékot hozott a tegnap este érkezett hidegfront, amelynek nyomán a csapadékmennyiség jellemzően 0 és 10 milliméter között alakult – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. tájékoztatásából.
Nagyjából stagnálással startolt el a BUX.
Sem az ötödik leggazdagabb magyar, sem a választások óta látványosan darabjaira hulló Megafon nem reagált a Direkt36 megkeresésére. Mi történt? Az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László érdekeltsége, a Vakond Via Kft. is támogatta a Megafon működését, két év alatt összesen 300 millió forinttal – írja a Direkt36. A lap az Organized Crime and Corruption Reporting Project […]
A vagyonadó a demokratákat is megosztja: Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom is ellenzi, szerinte ronthatja a versenyképességet. Mi történt? Bő egy hét múlva, november harmadikán szavaznak Kaliforniában arról a javaslatról, amely egyszeri, öt százalékos vagyonadót vetne ki az állam legalább egymilliárd dolláros vagyonnal rendelkező lakóira. A javaslat a Demokraták között is komoly konfliktust robbantott ki, míg […]
A Tisza Párt 2027-es költségvetése a költségvetési hiány csökkentése mellett a közszolgáltatások megerősítését és a társadalmi különbségek mérséklését is célul tűzi ki. A KlikkTV Fordulópont című műsorában Balogh Judit vendégei, Bárándy Gergely ügyvéd, Tordai Bence közgazdász és Suha György diplomata arról beszéltek, mit jelenthetnek a tervezett intézkedések a magyar társadalom számára, és milyen változást hozhatnak a korábbi gazdaságpolitikához képest.
Jövőre több százmilliárd forintos költségvetési és uniós forrásból indítanak átfogó vízmegtartási programot Magyarországon, amelynek célja a klímaváltozás okozta vízhiány kezelése, valamint az országba érkező és a helyben keletkező vizek elvezetése helyett azok megtartása – hívta fel a figyelmet Facebook-videójában Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere.