#Gazdaság
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak, írja a Holtankoljak.hu.
A vártnál nagyobb lehet a visszaesés.
Október 22-én a máltai zászló alatt közlekedő Agioi Fanendes nevű hajó 40 ezer tonna alacsony kéntartalmú dízelolajjal indult útnak az oroszországi Primorszk kikötőjéből, és várhatóan november 7-én érkezik meg New Yorkba.
Nem adócsökkentés, hanem az adóterhek átrendezése következik a szakértő szerint.
Feszes lesz a költségvetés, a kormánynak nagyon szigorúan tartania kell magát ahhoz, amit most elhatározott, de a jelentős része teljesíthető, és a hitelminősítők is elégedettek lehetnek vele – mondták a HVG által megkérdezett elemzők a 2027-es költségvetés terveiről.
Társadalom
Anami
2026. 10. 23., p - 12:50
Azok, akik február 8-áig nem nyújtották be kérelmüket, még megtehetik, ha igazolni tudják, hogy előre nem látható körülmények, például betegség, sérülés, vagy közeli családtag halála miatt mulasztották el az első határidőt.
A CSAT ülésén Luca Niculescu miniszterelnök és a kedden beiktatott új bukaresti kormány több tagja is részt vett.
Az államfő által vezetett nemzetbiztonsági testület az Ukrajna elleni orosz agresszió közvetlen következményének nevezte, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a román légtér megsértésében, illetve kereskedelmi hajók elleni támadásokban megnyilvánuló incidensek, amelyek fenyegetik a hajózási szabadságot és a fekete-tengeri energetikai létesítményeket. A legfelsőbb védelmi tanács úgy…
Megnéztük, mire ment el a pénz.
Az orosz miniszterelnök-helyettes szerint az ország az év végére havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját.
Képzeljünk el egy manipulatív és kegyetlen vezetőt, aki bájával és megfélemlítéssel uralkodik, hűséges embereibe kapaszkodik, és eltávolít mindenkit, aki fenyegetést jelent rá. Ez a személy nem csak karriereket tett tönkre, hanem életeket oltott ki. A történet főszereplője Jeronimus Cornelisz, egy 1629-ben hajótörést szenvedett holland kereskedő, aki átvette az irányítást egy túlélőkből álló csoport felett Nyugat-Ausztrália partjainál. A vezetése alatt több mint 100 ember vesztette életét…
Dan Jørgensen kiállt a rendszer mellett, amelynek a hatásait részben Magyar Péter kérésére mérik fel újra. A biztos csodálkozna, ha a vizsgálat nem azt mutatná, hogy megfelelőek az eszközeik.
A gyárat tavaly vásárolta meg a leggazdagabb ukrán üzletember, Rinat Ahmetov cége.
Az amerikai elnök megakadályozta, hogy hatályba lépjen az Oroszország elleni szankciókat szigorító, kétpárti támogatottságú törvény, illetve enyhítette a létező szankciókat, cserébe Oroszország üzemanyagot szállít, amitől Trump - valószínűleg tévesen - az árak mérséklődését várja a félidős választások előtt.
Hét év után először javulhat az önkormányzatok pénzügyi helyzete a jövő évi költségvetés alapján – erről beszélt Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A főpolgármester szerint a szolidaritási hozzájárulás tizenöt százalékos csökkentése fontos lépés, elmarad az önkormányzatok követeléseitől. Volt, amiben azonban dicsért. Nem is kicsit.
Négy hónapja leggyengébb ütemre lassult az euróövezet magánszektorának növekedése októberben az energiaköltségek emelkedése, valamint a franciaországi gazdasági aktivitást erőteljesen visszafogó belpolitikai bizonytalanság miatt - a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet pénteken közölt nem végleges beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szerint.
Már az első tárgyalási fordulóban éles ellentét alakult ki a munkaadók és a szakszervezetek között a 2027-es minimálbér-emelés mértékéről: a vállalatok mindössze 4 százalékot ajánlanak, míg a munkavállalói érdekképviseletek ragaszkodnak a korábban vállalt 14 százalékhoz. A helyzetet tovább bonyolítja a Magyar Péter vezette kormány adócsökkentési terve, amely jelentősen növelné a minimálbéresek nettó keresetét, a cégek szerint részben kiváltva a béremelést. Bár informálisan már egy 8 százalékos…
Két regáti térség gazdaságának a teljesítménye öt év alatt több mint 10 százalékkal romlott.
António Costa még idén elfogadtatná az következő uniós költségvetést.
A 2027-es költségvetési tervek között megbújó vagyonadó mintegy 15 ezer embert érinthet, és egyik legvitatottabb pontja a tőzsdén kívüli cégekben lévő részesedések értékelése. A tervezet svájci mintára egységes képletet írna elő, amelyben a saját tőke egyharmados, a hároméves átlagos adózott eredményből számolt hozamérték pedig kétharmados súllyal szerepel. A 15 százalékos tőkésítési ráta mérettől, ágazattól és eredményességtől függetlenül mindenkire vonatkozna. Fajcsák Gábor, az RSM…
Magasabb hiánnyal számol és kockázatokra hívja fel a figyelmet a londoni elemzőház.