#Gazdaság
Az EKB vezetőváltása különösen érzékeny időszakban jön.
Meglepő eredmény.
Bár a női felsővezetők a saját vállalatuk jövőjét illetően bizakodók, a globális gazdaság kilátásait jóval borúlátóbban ítélik meg, mint a férfi kollégáik – derül ki a KPMG friss, 2026-os felméréséből. A bizonytalan környezetben leginkább a technológiai fejlesztésekre és a belső, irányítható folyamatokra fókuszálnak, miközben az előrelépésüket még mindig jelentősen hátráltatják a férfiközpontú informális kapcsolati hálók és a munkahelyi sztereotípiák.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
Bár az MBH Bank részvényeinek árfolyama a tavalyi tőzsdei részvényeladás óta alulteljesít, a nemrég kinevezett stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettes szerint a befektetési sztori nem változott, és a választások óta még erősebb a nemzetközi befektetők érdeklődése a bank iránt. Gózon Gergely szerint az első félév 22,5 milliárd forintos veszteségét elsősorban a százmilliárd forintot meghaladó állami terhek okozták, év végére viszont már érdemben pozitív eredményt vár. Az…
2026-ra a globális államadósság korábban nem látott szintre emelkedett. A fejlett világ államadósság-növekedésének az 1970-es évektől tartó 50 éves trendje példa nélküli, amely mögött az államok jóléti szerepvállalásának bővülése, a gazdaságot érő sokkok kezelésének fiskális költségei és újabban a kamatkiadások emelkedése áll. A magas államadósságok finanszírozása magas kamatok mellett napjaink egyik legfontosabb globális makrogazdasági kérdésévé vált, amelyet három részes cikksorozatban…
Katona Tamás szerint fontos fordulatot jelenthet a magyar gazdaságpolitikában a Tisza-kormány első önálló költségvetése. A közgazdász úgy látja, a tervek a korábbi, a magasabb jövedelműeknek kedvező adózási rendszer átalakítása, a költségvetési hiány csökkentése és a versenygazdaság helyreállítása felé mutatnak. A Matolcsy Györgyöt érintő büntetőeljárásról azt mondta, az nem veszélyezteti a gazdaság működését, a korrupció visszaszorítását célzó intézkedések viszont javíthatják Magyarország…
Amellett, hogy súlyos eurómilliárdokba kerülne szerződést bontani és egy évtizedes csúszást eredményezne, más szempontok miatt sem érdemes „lecserélni” a Roszatomot. A világ különböző országaiban jelenleg zajló 31 atomerőművi beruházásból 27-et visz, a nukleáris iparban pedig a reaktortechnológia mellett a projektek száma, ipari háttere is sokat számít. Paks II. megvalósítása mögött egy globális referenciákkal, kiterjedt ipari háttérrel és folyamatos technológiai fejlesztésekkel rendelkező…
Pizzák, tészták, húsáruk és népszerű LEGO-készletek is olcsóbbak lesznek. Mutatjuk a legjobb ajánlatokat és az árakat.
Havi 63 596 forint lehet a törlesztő.
Az amerikai gazdaság a vártnál is erősebben teljesített a harmadik negyedévben, a GDP évesített negyedéves alapon 3,4%-kal bővült a várt 3,2% helyett. A növekedést elsősorban a 3,8%-kal emelkedő fogyasztás, azon belül a szolgáltatások 4,1%-os bővülése hajtotta. A beruházások közül a gépek és berendezések 20%-kal, a mesterséges intelligenciához köthető tételek közel 10%-kal nőttek, miközben az export mintegy 6%-kal visszaesett. A legfrissebb havi adat szerint a PCE-infláció 3,6%, a maginfláció…
Óvatosabb a Tisza-kormány a SAFE-hitellel, mint az elődje lett volna: az eredeti 6000 milliárd forintos védelmi beruházási tervet 2000 milliárdosra karcsúsította, és ezt fogadta el végül az EU.
A kormány adócsökkentési bejelentéseiből arra lehet következtetni, hogy jövőre mérsékelt, nagyjából 5 százalékos minimálbér-emelés jöhet. Magyar Péter miniszterelnök jelentette be, hogy 2027-ben a minimálbér személyi jövedelemadója 15-ről 9 százalékra csökken, és 680 ezer forintos fizetésig mindenki adója mérséklődik. A kormány közleménye, illetve a héten benyújtott törvényjavaslat ugyanakkor a bruttó minimálbér kétszereséről írt, ezért ha a két határ azonos, a jövő évi minimálbér 340 ezer…
Felszámolás alá került az egyik legjelentősebb magyar teleshopos cég, a munkavállalók június óta várnak elmaradt bérük rendezésére. Eközben egy újonnan alapított vállalkozás azonos vezetéssel folytatta a tevékenységét, ugyanazon a telephelyen.
A nyersanyagárak átlagosan 23 százalékkal emelkednek globálisan az idén, 2027-ben pedig várhatóan 7 százalékkal csökkennek a Világbank „Commodity Markets Outlook 2026” nyersanyagpiaci előrejelzése szerint.
Számon kérik Magyar Péter ígéreteit.
Több mint kilenc év szünet után tér vissza az amerikai kötvénypiacra a Microsoft, nem is akárhogy, egy jelentős, legalább 25 milliárd dolláros forrásbevonásra készül. A világ legnagyobb szoftvergyártója a versenytársaihoz hasonlóan a mesterséges intelligenciához kapcsolódó nagyszabású beruházásait kívánja finanszírozni a kötvénykibocsátásból - írja a Bloomberg.
Tíz pont, amire az Otthon Start hajrájában nagyon érdemes odafigyelni, mert a tét több millió, sőt több tízmillió forint is lehet.
Elakadtak a Deutsche Telekom és amerikai leányvállalata, a T-Mobile US egyesüléséről szóló tervek, a német távközlési óriás belső ellenállás miatt egyelőre lemondott a hivatalos ajánlattételről - tudta meg a Bloomberg.
Az európai tőzsdéken jó a hangulat csütörtökön, annak ellenére, hogy az amerikai piacokat az Alphabet gyorsjelentése nyomasztja és a határidős indexek állása alapján mínuszos nyitás jöhet a tengerentúlon. A magyar tőzsdén emelkedés látszik, a blue chipek közül csak a Telekom nem erősödik ma, a midcapek közül pedig kiemelkedik a Rába, közel 10 százalékos szárnyalással.