#Gazdaság
Reggel már 98,5 euró/MWh-n is járt a holland TTF-tőzsdén a következő havi gáz ára, ami 2022 decembere óta a legmagasabb szint. Ugyanakkor az elemzők szerint a magas árak és a tárolói készletszintek mellett a tél egyik legnagyobb bizonytalansága az, hogy Ukrajna exportőr vagy importőr lesz-e a fűtési szezonban.
Az első információk emberi hibára utalnak, egy nagy sebességgel közlekedő vonat rohant bele egy másik, álló szerelvénybe. Súlyosabb lehet a mostani baleset, mint a januári, ahol 46-an vesztették életüket. Mi történt: Szerdán reggel 8:54 körül Urda közelében, Toledo tartományban a Madrid–Andalúzia nagysebességű vonal 118. kilométerénél a Renfe AVE 2080-as vonata hátulról belerohant az Iryo 6076-os […]
Hild Imrét nevezték ki a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) új megbízott vezérigazgatójának. A szakember elsődleges feladata a szervezet folytonos működésének és szakmai programjainak fenntartása a végleges vezető kiválasztásáig, amelyet nyílt pályázati eljárás előz majd meg – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Facebook-bejegyzésében.
Az új adócsomag fényében új megállapodás kéne.
Czakó-Czibrus Pál volt a kormánypárt első alkalmazottja.
Jelentősen élénkült a bérlői kereslet és bővült a hazai ipari-logisztikai állomány is 2026 harmadik negyedévében. Az országos modern raktárépületek össz-alapterülete megközelíti a 6,6 millió négyzetmétert, mégis csökkent az üresedési ráta - úgy fest, hogy nyár végi-ősz eleji időszakban erőre kapott az ipari ingatlanpiac Magyarországon a Budapesti Ingatlantanácsadók Egyeztető Fórumának friss adatai alapján.
Hat hónapja nem látott mértékben zuhantak a GSK részvényei a gyógyszergyártó harmadik negyedéves gyorsjelentését követően, a vakcinaeladások visszaesése ugyanis aggodalmakat keltett a növekedési kilátásokkal kapcsolatban - írja a Bloomberg.
Az elhibázott gazdaságpolitika visszafejlődéshez vezethet, ahelyett, hogy tovább közelítenénk az unió átlagához.
Kicserélte a fogalmakat a kabinet a 2027–es költségvetés kedvéért, a valódi alapbéremeléseket próbálja elfedni.
A részleges választási eredmények közzétételére reagálnak, a biztosítótársaságok, az ingatlanpiaci cégek és a bankok részvényei vezetik az esést, melyek között több két számjegyű mínusz is akad.
Túl sokat kell fizetnie, ezért veszélyben érzi magát a Ryanair Magyarországon. A kormányhoz fordultak.
Negyedik helyre jött volna be az olimpián, aki annyi idő alatt futja le a maratont, ameddig Magyar Péter bemutatta a 2027-es költségvetést. Látványos rekord dőlt meg, de egy másik, igazán fontos parlamenti statisztikában épp most térünk vissza a normalitáshoz.
Véget érhet az állami kommunikációs megbízások egyszereplős korszaka, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) ugyanis a valódi piaci versenyre épülő, többszereplős keretmegállapodásokra tér át. Pósfai Gábor belügyminiszter szerint az első két tervezetről tartott nyilvános piaci konzultáción közel 400 érdemi kérdés és javaslat érkezett a piaci szereplőktől, a szakmai szervezetektől és a hatóságoktól. Az NKOH a következő napokban értékeli az észrevételeket, majd a közbeszerzések elindítása előtt…
A startupoknál bevett gyakorlat, hogy a munkavállalók a fizetésük mellett céges részvényeket vagy részvényopciókat is kapnak, így részesülhetnek a vállalat későbbi sikeréből. A Revolut egyik korai vezetője, Alan Chang azonban ennél is tovább ment: 2018-ban azt kérte, hogy a fizetését nullára csökkentsék, és helyette céges részesedést szerezhessen.
Keresi a terjeszkedési lehetőségeket az egész országban a Penny, emellett a meglévő boltok modernizálásával és logisztikai fejlesztésekkel erősítené pozícióját a közel boltlánc. A közel 250 üzletet működtető cég a magyar beszállítókra is kiemelten épít, választékának csaknem kétharmada hazai partnerektől érkezik. A vállalat új vezetőjével, Philipp Stiehlerrel a magyar piac sajátosságairól, az árversenyről, a terjeszkedési lehetőségekről és a vásárlói szokások változásáról beszélgettünk.
Az amerikai energiavállalatok orosz piacra való visszatéréséről tárgyal az Egyesült Államok Moszkvával - tudta meg a Financial Times. A lap szerint tárgyalnak még az orosz légtér újranyitásáról és az orosz titánexport újraindításáról is a felek.
Cikkünkből megtudhatja a legfontosabb információkat!
A gazdasági program célja 2030-ra 3 százalék feletti növekedés és 3 százalék alatti hiány.
A UBS a harmadik negyedévben 2,69 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, ami nagyjából megfelelt a várakozásoknak. A legnagyobb svájci bank felgyorsította részvényvisszavásárlási programját, ugyanakkor a svájci tőkekövetelmények körüli bizonytalanság továbbra is árnyékot vet a pénzintézet kilátásaira - írja a Reuters. A bank részvényárfolyama jelenleg több mint 2%-os csökkenést mutat.
Megemelte a magyar olajtársaság részvényeinek célárát az UBS, amiket továbbra is vételre javasol.