#Gazdaság
A GDP-adatok egyelőre biztosan nem a kormány által beharangozott gazdasági fellendülést, sokkal inkább a növekedés megtorpanását jelzik.
+2 hasonló
Nagyot erősödött a forint a vezető devizákkal szemben, miután az elmúlt egy hétben gyengélkedett. A hazai fizetőeszközt részben a turbulens nemzetközi helyzet gyengítette, és ez az időszak egybeesett az új költségvetés bemutatásával is. Pénteken reggel az euró 365-366 forint között, a dollár pedig 327 forint körül mozog. Nemzetközi fronton az olajárak továbbra is magasak, a kötvényhozamok azonban az AI-szektor gyengélkedése miatt valamelyest visszajöttek. A nap folyamán európai GDP- és…
Tovább emelkedik a gázolaj nagy és kiskereskedelmi ára is péntektől, ez bruttó 4 forintos emelést jelent a hagyományos dízel és prémium gázolaj esetében is. A piac a héten a nagykereskedelmi árváltozások alapján változtatja a kiskereskedelmi árakat is – írja a Holtankoljak.hu.
Hiába verte meg a profitvárakozásokat az Intel, a negyedik negyedévre adott előrejelzés komoly csalódást okozott. A PC-piac gyengülése és a gyártási fennakadások visszafogják a növekedést, miközben a kapacitásbővítés egyre több pénzt igényel.
A kormány adóemelésekkel és új adóval teremtene forrást a kiadások fedezésére.
+2 hasonló
A Költségvetési Tanács véleményezte a 2027-es központi költségvetési törvényjavaslat tervezetét, és egyhangú döntéssel nem emelt alapvető kifogást ellene - közölte a Költségvetési Tanács (KT) csütörtökön az MTI-vel.
+5 hasonló
Benkő Tibor és felesége 165 millió forintért vásárolta meg azt a 180 négyzetméteres budaörsi családi házat, amelyet 2022 márciusáig tíz éven át, vezérkari főnökként, majd honvédelmi miniszterként használt – tudta meg a HVG.
Balatonberényben egy lakópark előtti mederrészen védett nádast irtottak ki szárazföldi markológéppel – erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője.
A Somlai Bálint érdekeltségébe tartozó Raw-csoport szerint a bankgaranciák lehívásával 3,2 milliárddal károsította meg őket az MNB-Ingatlan Kft.
A testület az őszi benyújtás időzítését is üdvözölte.
Az amerikai hírszerzés szerint egy Jensen Huanggal, az Nvidia vezérigazgatójával szoros kapcsolatban álló kínai üzletasszony Pekingnek gyűjthetett információkat. Donald Trump tudott az ügyről, mégsem lépett. Donald Trump amerikai elnök hírszerzési tájékoztatást kapott egy feltételezett kínai kémről, aki szoros kapcsolatban áll Jensen Huanggal, az Nvidia vezérigazgatójával. A szálak egy szingapúri MI-felhőszolgáltatóhoz vezetnek, amelyet az amerikai hatóságok […]
Csütörtökön Prágában tartotta első közös ülését a magyar és a cseh kormány. Magyar Péter nyolc miniszterével együtt utazott a cseh fővárosba, ahol egyeztetett Andrej Babiš kormányával, tavaszra pedig újabb ülésre invitálta a cseh kabinetet. Andrej Babis a sajtótájékoztatón támogatásáról biztosította Magyarországot abban, hogy ne kelljen napi egymilliós migrációs bírságot fizetnie. Az egyeztetések után a miniszterek több konkrét megállapodásról is hírt adtak, Tanács Zoltán miniszter például…
Ismét az Európai Bizottsághoz fordult a cég.
+2 hasonló
Bár nagy a forgalom, közel sincs akkora tumultus a temetők bejáratánál álló virágárusítóknál, mint az elmúlt években a halottak napja előtti napokban. Ennek egyszerű oka van: a multik letarolták a virágpiacot, az emberek ezért a nagyáruházakban veszik a koszorút, a mécsesekkel együtt. A Blikk frissen készített egy árkörképet, ami több tanulsággal is szolgált.
Az Eurostat csütörtökön adta közre jelentését.
Számos konkrét tudományos és digitalizációs együttműködésről, köztük több millió eurós közös kutatási pályázatok indításáról és az európai szuperlézer-konzorcium finanszírozásának átalakításáról állapodott meg Magyarország és Csehország – számolt be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter egy Facebook-bejegyzésben.
Papp Gábor fenntartja, jogsértő volt, ahogy őrizetbe vették a volt minisztert.
+2 hasonló
A BDPST Group szerint nem változott a Gordiusz Magántőkealap befektetői köre, és az alap továbbra is a cégcsoport érdekeltségébe tartozik. A Gránit Alapkezelő a NAV-hoz fordul, hogy tisztázza, miért térnek el a nyilvánosságra hozott adatok a korábban bejelentettektől. Mi történt? Reagált a BDPST Group a Forbes csütörtöki cikkére, amelyben arról számoltunk be, hogy Tiborcz István […]
Papp Gábor hangsúlyozta, a hatóságok nem foglaltak le készpénzt Sesztáktól.
Valkó Mihály Matolcsyval együtt került rács mögé.