#Gazdaság
Szalai Piroska elemzi a 2027-es költségvetés számait.
A bizonytalan kilátások a foglalkoztatási terveket is befolyásolhatják.
Kiadásvágás, adóemelés és korlátozott béremelések jönnek.
Politikai vita helyett most már számokat is lehet ütköztetni.
Ígéretek, közbeszerzések és migráció a műsorban.
Elégedetlenek a rendőrök.
Sokat számíthat, ha jövőre nem lesz osztogatás.
Bár Matolcsy Ádám ellen elfogatóparancsot adtak ki, de ha külföldön tartózkodik, a hazahozatala akár hónapokig is eltarthat – mondta Zamecsnik Péter ügyvéd a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Az ügyvéd szerint az MNB-ügy több, egymástól elkülöníthető részből áll, és elképzelhető, hogy a nyomozó hatóságok először egy könnyebben bizonyítható bűncselekmény miatt lépnek fel, miközben a jegybanki alapítványok vagyonvesztésének teljes feltárása még hosszú időt vehet igénybe.
Alapvetően pozitív hangulatban telt a mai kereskedés a piacokon, Európában a kezdeti iránykeresés után nap közben egyre feljebb kerültek a tőzsdék, a hazai részvénypiac azonban kimaradt a nemzetközi emelkedésből. A BUX index végül 0,1 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, a blue chipek pedig vegyesen teljesítettek.
Viszonylag rövid időn belül elindulhat az Otthon Startot felváltó Wekerle Plusz Hitelprogram, az előkészítésére mindössze néhány hetet szán a kormány – közölte kedden Kármán András pénzügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy akár már 2027. január 1-je előtt eltűnhet az Otthon Start 3%-os kamata a használt lakások esetében, és az 5%-os új kamat léphet a helyébe; aki pedig kiesik a jogosultak köréből, az már csak a jelenleg 6,5% körül elérhető piaci hitelekre számíthat. Érdemes tehát sietnie annak,…
Magyarország számára a szlovák euróbevezetés tapasztalata lehet az egyik legfontosabb kapaszkodó. Reiner Martin, a Szlovák Nemzeti Bank Kutatási, Statisztikai és Gazdasági Oktatási Főosztály ügyvezető igazgatója és az Európai Központi Bank (EKB) tisztviselője szerint Magyarország nagyban profitálni tud majd a jól időzített ERM II-csatlakozásból. A szakértő szerint ebben a bevezetési terv és a költségvetési pálya hitelessége lesz a kulcs. A közgazdász a Portfoliónak adott interjúban arról is…
Nyolcórás sztrájkkal tiltakoznak a Barilla olaszországi dolgozói a tésztaipari óriás szerkezetátalakítási tervei ellen. A vállalat szeptemberben jelentette be, hogy versenyképessége megőrzése érdekében eladja marcianisei gyárát, valamint anconai és bari malmait, Foggiában pedig 100 millió eurós beruházással új malmot épít. A szakszervezetek a három telephely eladásának újragondolását követelik, és a párbeszéd hiányát róják fel a cégnek. A Barilla szerint a terv megalapozott, és a vállalat a…
Az eBay online piactér a munkavállalói állományának mintegy 9 százalékát bocsátja el a működés egyszerűsítése, valamint az erőforrások leggyorsabban növekvő üzletágakba történő átcsoportosítása érdekében.
A vagyonadó kapcsán jelent meg egy nagyon találó cikk a Portfolio-n, amely a tőzsdei cégek értékelését és egyáltalán a középvállalatok, startupok tőkepiaci növekedését elemzi a vagyonadó tükrében. A gondolatébresztőként ható cikkre reagálva írásomban kifejtem, miért gondolom úgy, hogy a vagyonadó tervezett bevezetése nemcsak a közteherviselésről, hanem a magyar vállalkozások növekedési lehetőségeiről és a hazai tőkepiac jövőjéről is szól. A cégtulajdonlás megadóztatása arra kényszerítheti a…
Két kritikus PHP-sebezhetőség miatt szerte Európában állami weboldalakat kellett lekapcsolni, miközben az üzemeltetők a javítócsomagok telepítésén dolgoznak. A sérülékenységek lehetővé teszik, hogy a támadók jelszó és felhasználói fiók nélkül, távolról futtassanak tetszőleges kódot a kiszolgálókon.
Az olasz kormány azt vizsgálja, hogy külső szereplők, köztük esetleg Oroszország állhatnak-e a hétvégén Milánóban és más európai nagyvárosokban kitört erőszakos tüntetések mögött - írta meg a Bloomberg.
Öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a törvény a gazdasági csalásnak azt az esetét, amivel a volt jegybankelnököt most meggyanúsították. Dubajba költözött fia ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Matolcsy György már kétszeresen gyanúsított, az Erste Bank "nyomasztásának" ügyében hivatali visszaélés miatt indult ellene eljárás.
Stofa György kulcsszereplő volt az Optima körüli kavarásokban, most gazdasági csalás miatt körözik.
A NAV legfrissebb adóslistáján olyan vállalkozások is feltűnnek, amelyek korábban valós szolgáltatásokat nyújtottak, mára viszont összeomlottak vagy megszűnés előtt állnak.
Optimista nemzetközi hangulatban volt alulteljesítő a pesti tőzsde. A forint nagy vesztese volt az elszálló energiaáraknak.