#Gazdaság
Komoly jogi problémákat vethet fel a jövő évre tervezett adócsomag, különösen a katás vállalkozók szabályozásának módosítása. Angyal József okleveles adószakértő az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy a törvénytervezet egymásnak ellentmondó rendelkezéseket tartalmaz, ami a gyakorlatban komoly értelmezési nehézségeket okozhat. Emellett olyan alapvető jogalkotási hibák kerültek a szövegbe, amelyek akár a jogszabály alkalmazhatóságát és hatálybalépését is veszélyeztethetik.
Egy év alatt 130 ezer tbsz-számlát nyitottak.
A cég renoméja az MNB-érintettség miatt romlott meg, ennek súlyos piaci következményei is lettek.
Komoly károkat okozhatnak a környezetükben.
A 2025-ös 7,8 milliárd dolláros árbevétel után az idén már a három legnagyobb magyar vállalat között lehet a Foxconn Csoporthoz tartozó Cloud Network Technology Kft., mely komáromi gyárában elsősorban szerverszekrényeket állít elő. A növekedésben nincsenek korlátok, a piaci kereslet exponenciális bővülését kihasználva bármekkora gyártási volumenre készen áll a cég – mondta el a Portfolionak adott interjúban Tálos Péter, a Foxconn Csoport alelnöke. A szakember elárult néhány kulisszatitkot is a…
A bérrendezéses évekig csúsznak le a keresetek.
Állami tulajdonban nincs jó kezekben, de ebben a formában magánosítani sem lenne szerencsés – az egész könyvszakma azon dilemmázik, mihez kellene kezdeni a Librivel. Bemutatjuk a lehetséges lépéseket, és azt is, mi történt az MCC alatt a cég menedzsmentjében.
Hogyan terveznek a hazai vállalati élmezőny szereplői? A Forbes felmérésében megkérdeztük a Magyar 100 szereplőit, mire számítanak 2027-ben, hogy mitől tartanak leginkább a cégvezetők, és hogy hol látnak még teret a növekedésre.
Az energiaválság legsúlyosabb szakasza még előttünk állhat, egy közel-keleti eszkaláció újabb drasztikus drágulást hozhat az olaj- és földgázpiacon. Pletser Tamással, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével az orosz energiafüggőségről és a magyar energiarendszer jövőjéről is beszélgettünk.
A miniszterelnök és a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés kapcsán beszélt a minisztériumok és az állami cégek, valamint az ott dolgozók helyzetéről.
Egy kicsit.
Harmónia, meleg tónusok és női empátia a térben
Nem jelentett jó számokat az anyacég, de a befektetők amúgy is egyre idegesebbek a tech szektor hatalmas MI-beruházásai miatt. Csütörtökön nagyjából 12 százalékot esett a Google anyavállalatának, az Alphabetnek az árfolyama, és ezzel mintegy 480 milliárd dollár tűnt el a piaci értékéből. Az amerikai Forbes szerint ez a tőzsdetörténet második legnagyobb egynapos vesztesége piaci értékben, […]
Akár 20 százalékos növekedéssel is zárhatja az októbert a lakáspiac, 1000-2000-rel több adásvétel lehet egyetlen hét leforgása alatt.
A technológiai óriások gyorsjelentései borzolják a kedélyeket a tőzsdéken. Az Alphabet részvényei nagyot estek, a Microsoft papírjai viszont emelkedtek a nyitás előtti kereskedésben, miközben az amerikai határidős indexek mínuszba fordultak. Ázsiában is romlott a hangulat, a Samsung rekordprofitja sem volt elég a befektetőknek. A Fed tegnap nem változtatott a kamatokon, ma az EKB döntése kerül a figyelem középpontjába, este pedig az Amazon és az Intel számai adhatnak újabb irányt a piacoknak.…
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
305 millió forint volt a tét a Hatoslottó 44. heti csütörtöki sorsolásán. Mutatjuk a nyerőszámokat, valamint hogy valakinek sikerült-e elvinnie a főnyereményt.
Dan Jørgensen uniós biztos szerint az energiaellátás biztonsága kevés vigaszt jelent.
„Szándékosan megtévesztő írásbeli nyilatkozat”-ról és „indokolatlan túlárazás”-ról ír a feljelentő, aki szerint mintegy 3,3 milliárd forintos kár érte. Akárcsak a beszerzés miatti feljelentést, ezt is a Somlai Bálint-féle Raw-cégcsoport tette. Hamis tanúzás és hivatali visszaélés miatt folyik az eljárás.
A konszolidált államháztartási hiány a 2026-ban 3,505 milliárd lejjel nő, miután a bevételek 4,707 milliárd lejjel, a kiadások pedig 1,201 milliárd lejjel csökkennek