#Gazdaság

0 komment

Átszabta a kormány az uniós pénzeket: 130 milliárd forinttal csökken az egyik legfontosabb pályázati alap Magyarországon

A KEHOP Plusz teljes uniós kerete 363 millió euróval, 2,96 milliárd euróra csökken, derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A kormány az uniós pénzek kiszabadítása érdekében több, korábban más forrásból finanszírozott beruházást is átsorolt a helyreállítási alap (RRF) terhére, köztük a Kvassay szivattyútelep második ütemét. A július végi kormányzati tájékoztatás szerint összesen mintegy 300 milliárd forint értékű projekt került át hazai vagy más uniós…
+1 hasonló
0 komment

Kapja meg a főváros az idegenforgalmi adóból származó bevételeket is?

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a 24.hu-nak adott interjújában a parkolás után további kerületi bevételek fővárosi átcsoportosítását vetette fel. Példaként az idegenforgalmi adót említette, amelynek 2011-es átalakítását – és ezzel a Főváros beszedési jogának korlátozását – Rogán Antalnak tulajdonította. Az idegenforgalmi adó fővárosi szintű beszedését korábban Vitézy Dávid is felvetette a Fővárosi Közgyűlésben, így nem lenne meglepő, ha a Tisza-kormány támogatná a főpolgármestert e…
+1 hasonló
0 komment

Milliárdos alapítványokat találtak Seszták üzleti körében, a vagyonkezelést a lánya ellenőrzi

Seszták Miklós régi üzleti köréhez vezetnek annak a két vagyonkezelő alapítványnak a kapcsolatai, amelyekben több mint 4,1 milliárd forintos induló vagyont helyeztek el. A volt miniszter egyiknél sem szerepel alapítóként vagy kedvezményezettként, lánya azonban mindkettő vagyonkezelését ellenőrizheti.
+2 hasonló
0 komment

Több mint ezermilliárdot spórolna a kormány 2027-ben, itt a lista, honnan vennék el a pénzt

A GDP 1 százalékának megfelelő, több mint 1000 milliárd forintnyi megtakarítást vár a kormány jövőre a felelős és ésszerű gazdálkodásból, valamint a túlárazások és a pazarlás felszámolásából az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
+1 hasonló
0 komment

A leggazdagabbakra és a nagyvállalatokra terhelné a költségvetés pluszterheit a kormány

Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
+1 hasonló
0 komment

Veszélyesre fordult a helyzet: az Egyesült Államok kimenekíti a diplomatáit a közel-keleti királyságból

Az amerikai külügyminisztérium az október 23-i közleményében arra utasította a nem létfontosságú kormányzati személyzetet és hozzátartozóikat, hogy hagyják el Szaúd-Arábiát. A döntés oka az Irán által támogatott húszi lázadók egyre súlyosabb támadássorozata. A lázadók polgári repülőtereket és más kritikus infrastruktúrát is célba vettek, ami civil áldozatokkal és komoly közlekedési fennakadásokkal járt. Washington attól tart, hogy a konfliktus gyorsan túlterjedhet a közvetlen harci övezeten. Az…
+1 hasonló
0 komment

Milliárdos bevétel, egyetlen alkalmazott, 84 százalékos nyereség: Sarka Kata üzleti körét találtuk a BP Kurír körül

Egy alig ismert bulvárportál kiadója első három üzleti évében közel kétmilliárd forint profitot termelt, és 829 millió forint osztalékot fizetett ki. Honnan jön a pénz, és kiknél landol? A nyomokat követve egy volt fidelitasos vezérigazgatóhoz, egy ügyvédi irodához, azon keresztül pedig Sarka Kata, Rogán-Szendrei Cecília és Bessenyei István üzleti köréhez jutottunk.
0 komment

Itt a tervezet: így szigorítaná a kormány az elektromos rollerek használatát

Hosszú egyeztetés után Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a KRESZ elektromos rollereket érintő módosítási tervezetét. A szigorítást indokoló drámai baleseti statisztikák láttán a Portfolio megnézte a rendőrség friss adatait, amelyek látszólag megmagyarázhatatlan zuhanást mutatnak az ősz elején a főként e-rollereket magukba foglaló mikromobilitási eszközök baleseti számaiban.

Bejelentkezés vagy regisztráció