#Gazdaság
Az eladási hullámnak nem volt egyértelműen kiemelhető oka.
A rendezvények állami támogatásánál mostantól a gazdasági hatás és a várható vendégéjszakák mellett a társadalmi hatást és a nemzetközi presztízst is súlyozzák.
K. Ferencet 2020-ban adócsalás miatt tartóztatták le.
2025-ben egyik pillanatról a másikra a hazai bútorgyártók listáján a 4. helyről a 14. helyre esett vissza a Gyulai Fafém Bútor Zrt.
Olyan mérgező vegyületeket tartalmaznak, amiket penészgombák termelnek.
Új kezelés díjat vezetnek be az Európai Unión kívülről érkező csomagokra.
A város nagy dobásra készül, főszerepben a longevity és a bikavér.
Többek között ezt jártuk körül a Zenga szakértőivel.
Az egyik termék 94 százaléka konyhasót tartalmazott.
Magyar–amerikai szakemberrel erősít az AI-korszakra készülő bizalmi szolgáltató.
Politikusok ki, elszámolás be.
A MÁV saját beruházási kerete mellett megkezdődik a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv megvalósítása is.
Az egykor a nemzetközi divatvilágban is nagy névnek számító magyar márka most a kirúgott dolgozókat sem tudja rendesen kifizetni.
Vége az Otthon Startnak, ez lesz helyette.
Ma még Kína, holnap Magyarország?
Október 19-től lehet nevezni, tervezett és már átadott projekttel egyaránt.
Szakértővel néztük meg az új programot, milliókról van szó.