#Gazdaság
Az amerikai külügyminisztérium az október 23-i közleményében arra utasította a nem létfontosságú kormányzati személyzetet és hozzátartozóikat, hogy hagyják el Szaúd-Arábiát. A döntés oka az Irán által támogatott húszi lázadók egyre súlyosabb támadássorozata. A lázadók polgári repülőtereket és más kritikus infrastruktúrát is célba vettek, ami civil áldozatokkal és komoly közlekedési fennakadásokkal járt. Washington attól tart, hogy a konfliktus gyorsan túlterjedhet a közvetlen harci övezeten. Az…
+1 hasonló
Kétszer annyi pénz jut a Tisza pártalapítványának, mint idén, a DK kivételével megszűnik a korábbi ellenzéki pártok állami forrása.
November 1-jén, mindenszentek napján ismét változik a boltok nyitvatartása Magyarországon. A legtöbb üzlet zárva tart, de ezúttal is lesznek kivételek. Mutatjuk, hol lehet vásárolni az ünnepnapon!
Gazdaság
Anami
2026. 10. 31., szo - 07:30
Bevonta a belgrádi székhelyű Alta Bank működési engedélyét a Szerbiai Nemzeti Bank. A jegybank szombat reggeli közleménye szerint a pénzintézet pénzügyi helyzete jelentősen romlott, és veszélybe kerültek a betétesek érdekei.
Egy alig ismert bulvárportál kiadója első három üzleti évében közel kétmilliárd forint profitot termelt, és 829 millió forint osztalékot fizetett ki. Honnan jön a pénz, és kiknél landol? A nyomokat követve egy volt fidelitasos vezérigazgatóhoz, egy ügyvédi irodához, azon keresztül pedig Sarka Kata, Rogán-Szendrei Cecília és Bessenyei István üzleti köréhez jutottunk.
A kormány a 2027-es költségvetési lehetőségek és finanszírozási szükségletek figyelembevételével dönt a szakszervezetek által követelt béremelésekről – jelentette ki pénteken Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
+1 hasonló
Hosszú egyeztetés után Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a KRESZ elektromos rollereket érintő módosítási tervezetét. A szigorítást indokoló drámai baleseti statisztikák láttán a Portfolio megnézte a rendőrség friss adatait, amelyek látszólag megmagyarázhatatlan zuhanást mutatnak az ősz elején a főként e-rollereket magukba foglaló mikromobilitási eszközök baleseti számaiban.
Nehéz lesz összeállítani a 2027-es állami költségvetést, mivel a helyreállítási terv (PNRR) lezárulásával Románia a GDP 1,5 százalékának megfelelő finanszírozástól esik el, miközben jelentős védelmi kiadásokat is fedeznie kell.
A Lime elektromosroller-megosztó vállalat egyetért a motoros rollerekre vonatkozó, tervezett szabályozás irányával, és kész konstruktívan együttműködni annak megvalósításában, ezt pénteken közölte az MTI megkeresésére a magyarországi elektromosroller-megosztó piac egyik legnagyobb szereplője.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az 1500-nál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel – írja az Agerpres.
A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy a nap folyamán egyeztetnek a Romániai Községek Szövetségének (ACoR) vezetőivel az 1500-nál kevesebb lakosú 429 település önkéntes összevonásáról. A miniszter…
A Kárpát-medence fölé északias áramlással nedves léghullámok érkeznek, így folytatódik az alapvetően felhős idő átlag körüli hőmérséklettel. Szombat délelőttig legfeljebb elvétve, ezt követően már valamivel nagyobb számban fordulhat elő kisebb eső, záporeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 9 és 14 fok között várható - közölte a HungaroMet.
Lassult a gazdaság növekedése a KSH legfrissebb számai szerint. Hogy ez milyen hatással lehet a 2027-es költségvetésre – arról is kérdezte Regős Gábort, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdászát az InfoRádió.
Már tavaly októberben feljelentést tett a jegybank új vezetése a székházfelújítás ügyében, és polgári peres eljárást is indított a 27 milliárd forintos áremelés érvénytelenségének megállapítására. Mi történt? „A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását” – írja a […]
Nagyot erősödött a forint a vezető devizákkal szemben, miután az elmúlt egy hétben gyengélkedett. A hazai fizetőeszközt részben a turbulens nemzetközi helyzet gyengítette, és ez az időszak egybeesett az új költségvetés bemutatásával is. Pénteken reggel az euró 365-366 forint között, a dollár pedig 327 forint körül mozog. Nemzetközi fronton az olajárak továbbra is magasak, a kötvényhozamok azonban az AI-szektor gyengélkedése miatt valamelyest visszajöttek. A nap folyamán európai GDP- és…
Jól ismert modellek az élen.
Hatalmasat zuhant az Intel részvényeinek árfolyama a tőzsdenyitás előtti kereskedésben, miután a vállalat a vártnál jóval gyengébb negyedéves előrejelzést tett közzé. A chipgyártó számai globális eladási hullámot indítottak el a félvezetőiparban.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a K&H Alapkezelő írása olvasható.
A korábbi székházfelújítást is megemlítették.
A második negyedévhez mért gazdasági teljesítménynél nem sok ország tudott rosszabbat produkálni.
Vegyes teljesítményt nyújtottak Európa vezető gazdaságai a harmadik negyedévben, miközben a kötvénypiaci eladási hullámot követő magasabb finanszírozási költségekkel és az erős inflációval küzdöttek. Míg Németország és Spanyolország növekedni tudott, a francia gazdaság váratlanul zsugorodott, az olasz pedig stagnált, így a 21 tagú euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) összességében várhatóan 0,2 százalékkal bővült - számolt be a Bloomberg. A német gazdaság növekedése a harmadik negyedévben 1…